Ördögűzés legalább Jézus Krisztus kora óta létezik. Az ördögűzés az Evangéliumok szerint Jézus és tanítványai kiemelt tevékenységei közé tartozott. Egy hivatásos és az egyik legismertebb ördögűző,

Gabriele Amorth szerint a démoni megszállottság valós, sőt egyre elterjedtebb jelenség,

ami bizonyos jelek alapján felismerhető. Állítása szerint ördögűzést mindenki végezhet, jóllehet ennek leghatásosabb módja az, ha egyházi felhatalmazással rendelkező és az ennek megfelelő rítusokat betartó pap végzi. Az ördögűzésnek ily módon sok szintje és formája lehetséges az egyszerű áldásoktól, imáktól és szentségekben való részesüléstől kezdve a démonnal való konkrét szembesülésig. Amorth elmondása alapján ezzel a fontos témával nemcsak a hitetlenek nem törődnek, de az egyház is igyekszik elhallgatni és ellehetetleníteni ezt a papi szakmát, ami csak növeli a világban felmerülő bajok kialakulásának esélyét.

Noha az ördögűzés társadalmi vonatkozásai sem mellékesek, a gonoszság és hitetlenség világból való kiűzése csak az egyik komponense ennek a gyakorlatnak. Létezik egy ezoterikus értelme is. A beszámolók alapján kétségtelen, hogy az ördögűzés extrém eseteikor – melyek közül néhányat filmre is vittek – olyan paranormális jelenségeket is lehet tapasztalni, amely szorosabban is érinti a mágia területét.

Ezek a kirívó esetek ugyanis egy sajátos benső operációra adnak lehetőséget.

Az emberfeletti erők és hatalmak feltárulása alkalmat ad az ördögűzőnek, hogy újra birtokba vegye azokat az elveszített erőket, amelyekkel fénykorában a papi kaszt rendelkezett. A sátáni befolyás ugyanis nem csupán azért válhatott általánossá a világban, mert a hívek elfordultak az egyháztól és Istentől, hanem mert az elgyengült szellemi vezetők megfosztattak eredeti hatalmuktól. Ez a szabadjára engedett erő pedig szükségképpen kaotikus, sátáni formát öltött, olyannyira, hogy képes akár bizonyos emberi lények felett átvenni az irányítást. Ennélfogva ideális esetben az ördögűző azért keresi fel a megszállottakat, hogy visszahódítsa magának ezt az elszabadult, fékevesztett hatalmat.

Az ördögűző „Krisztus ráruházott hatalma által” nem annyira a gonoszt űzi el, mint inkább megtanul uralkodni a horrorisztikus formában megjelenő és eleinte rendkívül idegennek tűnő, noha lényegében és eredetileg saját erő felett. Ebből kifolyólag az ördögűző egy mágikus aktust hajt végre. A nem-emberi entitások közvetlen felbukkanása és vérfagyasztó jelenléte egyszersmind egy nem-emberi állapot megvalósítására való lehetőséget is jelent a számára. Csak akkor győzhet, ha a szembesülés során maga is emberfeletti hatalomra tesz szert. Ha sikerrel jár, a világgal is jót cselekszik, de leginkább abban nyújt kiemelkedőt, hogy

papi rangjából fakadó primátusát egy hatalmi aktussal igazolja és megerősíti.

Az ilyen pap mágussá válik, spirituális erő birtokosává, aki immár nem csupán a rituális kellékek és formák hatékonyságára támaszkodik, hanem egy belülről fakadó tényleges fensőbbségre. Ez a tudatos, szabad és mindenre kiterjedő fensőbbség lenne a garancia a sötétség visszaszorítására.

Valójában már a szeretet is az ördögűzés egy formája. Itt viszont kiemelten ezzel a szélsőséges esettel foglalkoztunk, és azzal is a mágikus operáció szempontjából. Az ördögűzés kimondottan mágikus aktus és mágikus kvalitásokat követel, és a kereszténységen kívül számos helyen megjelenik még, gondoljunk például a sámánizmus bizonyos formáira. Ez további érdekességekkel szolgálhat a témában.

A Mágus