Rendelkezhet valaki akármekkora elméleti tudással, gyakorolhatott, amennyit akart, az egész hiábavaló, amíg mindez a tudat központi tengelyére nem vetül. Ez pedig akarat nélkül nem megy. Amiként a tudatnak is többféle szintje van, úgy ez a helyzet az akarattal is, s e felismerés nélkül nem realizálódhat a kabalista tudása.

A legtöbb természeti ember hadilábon áll az akarattal. Azaz, nincs saját akarata, hanem az Aszíjá (az anyagi világ – a szerk.) fáján keletkező különféle akaratok irányítása alatt áll. E hatások közül is a legerősebb a test akarata. Növényi szervezetként például táplálkoznia és ürítenie kell, és amennyiben e tevékenységeiben meggátolják, roppant erővel próbálja érvényesíteni akaratát. A legtöbbünk életében a test nemcsak a táplálék és a pihenés alapvető igényeinek kielégítésében játszik szerepet, hanem az olyan állati vágyak kitöltésében is, mint amilyen a vonzerő vagy megnyerő fellépés. Ha ezek a törekvések valóban a társaság kedvencévé tehetnek is valakit, nem sok közük van az egyéni akarathoz. A természet akaratát teljesítik, amely össze kívánja boronálni a különböző neműeket.

A test akarata három ösvényen át emelkedik fölfelé a jeciratikus fán a Malkúttól, s így hat a psziché alsó arcára. A jobb oldalon ösztönöz, a bal oldalon visszafog, míg a középen egyensúlyozva létrehozza a testi jóérzést. Amennyiben bármelyik oldal működése zavart szenved, a Malkút központi idegrendszerét a Jeszód pszichéjéhez kötő központi oszlop a test Dátja révén értesül erről. A fájdalom és egyéb kellemetlen érzések arra serkentik az egyént, hogy gyógyulást keressen: például csillapító alkáli hatású folyadékot igyon, hogy kiegyensúlyozza a gyomrában túlságban termelődött gyomorsavat. Ez esetben az Aszíjá fája kényszeríti akaratát a Jecírára (a szubtilisabb létsíkra – a szerk.).

A jeciratikus Jeszódnál találjuk az egót; itt van a psziché alapzata. Az Aszijá ezt átfedő Dátjaként egyúttal a test képével is szolgál. A legtöbb ember esetében ez a fizikai kép sokkal tisztább és szervezettebb, mint a pszichéjükről alkotott képük, lévén hogy természeti állapotban Jeszódjuk összefüggéstelen foszlányok kusza szövevényéből áll, melyekre iskoláik, környezetük és a társadalmi szokások révén tettek szert. Csak kevesek ismerik magukat igazán, ha valami elmosódott képük van is önmagukról. Legtöbbször nem egyéb ez csalóka délibábnál, amit a maguk és mások elvárásai és a társadalom által rájuk kényszerített maszkjaik hoznak létre. Ilyen körülmények között az ego nem rendelkezik önálló akarattal, hiszen túlontúl is más hatások alatt áll, amilyen a test és a közösség nyomása. Ennek dacára mégis mutatja az akarat pislákoló nyomait. Tüzetesebb vizsgálódás után ez három aspektusra bontható, mindhárom egy-egy oszloppal van összefüggésben.

Az első ilyen jelenség az akarattalanság. Ez esetben az ego passzív oldala egyszerűen reagál az alapzatnak a forma oldalán elhelyezkedő elemeire. Nem támad rá például valaki nyíltan a kollégáira mondjuk egy sztrájk ügyében, amivel kiközösítené magát. Aláveti hát magát a többség akaratának, mivel önmagáról alkotott képét azonosítja avval, amit szakszervezetében a többiek róla gondolnak. Ez a foglalkozásszerű identitás – amilyen a doktoré vagy bányászé – mindene, amennyiben nem rendelkezik valódi egyéniséggel.

A második vonatkozás az akaratosság. Ezt a Jeszód aktív oldala hozza létre. Ilyenkor az ego különböző elemei hallatják hangjukat, nemritkán egymás ellenére, lévén hogy a legtöbb embernél az ego nem egyöntetű szerveződés, hanem a magatartásformák és gondolatok rendezetlen kaleidoszkópja, amit az ego-tudatosság rájuk irányuló figyelme kelt életre. Jó példája ennek az az ember, aki síkra száll a társadalmi igazságtalanság ellen, otthon mégis házizsarnok. Az akaratosság lehet az akarattalanság passzív oldalának ellenlábasa vagy exhibicionista, lázadó kiegészítője. Mindez annak függvénye, adott időpillanatban a fa melyik oldala az erősebb.

Az ego akarathiányának másik oka az illúzió. A Jeszódot fénytelen tükörnek is nevezik, mivel csupáncsak tükröz. Mégis többnyire ezt a tükörképet tekintik valóságnak. A dolgot tovább bonyolítja, hogy az ego tükrét korai, fogékony éveink színezik, vagy akár torzítják el. Így a gazdagok és szegények például teljesen másnak látják a világot és önmagukat, még ha ugyanabban a faluban nőttek is fel. Az akarattalanság példája az az ember, aki hamis önképe és mások elvárásai alapján éli le az életét. Az ilyen illúziók megakadályozhatják abban, hogy valaha is valódi személyiséggé érjen. Furcsa tréfája a történelemnek, hogy valaki főnöke lehet egy nála szellemileg sokkalta magasabban álló beosztottjának. Sok nagyságába fagyott király szorult rá bölcsei tanácsára.

Az ego helyes állapota a hajlandóság; szerepe az, hogy szolgálja a Tifferetben lakozó Ősvalónkat. A természeti emberben erre nem kerül sor, így nem rendelkezik egyéni vagy összehangolt akarattal azon az illúzión túl, hogy ura sorsának. A Kabalában a tanítvány, elismerve hogy nem rendelkezik önálló akarattal, kezdetben a maggídra (mesterre – a szerk.) támaszkodik a Tiferetben kifejtendő teljesítményéhez, s ezáltal megtanítja Jeszódját, miként fogadja a belülről és fentről származó útmutatásokat Ez azt jelenti, hogy alá kell rendelnie akaratát, késznek kell mutatkoznia az engedelmességre. Ez persze nem könnyű feladat, mivel Jeszód és Tiferet közt futó Cadík ösvényen „lesben áll” a bennünk lakozó gonosz. A Kabalában Sátánnak nevezik lényünk sötét oldalát, az ego „árnyékát”. A bennünk rejtező gonosz a negatív egót alkotó különálló részekből épül föl. Ez az összefüggéstelen entitás önmaga imádatával kikiálthatja uralmát a Jeszód felett. És gyakran valóban ura is a helyzetnek, mert kivirul az őt létrehozó egocentrikus világban. Amikor azután a Tiferetből közvetlenül származó parancs vagy ami rosszabb, a maggíd külső akarata beavatkozik, hogy újraformálja és irányítása alá vonja a jeszódi alapzatot, az árnyék síkra száll korábbi függetlenségéért. Nemhiába ábrázolják a legkülönfélébb testrészekből összeeszkábáltnak az ördögöt. Rendszerint rút is, ami azonban igencsak félrevezető, mivel a Jecírá lelki világában számtalan alakot ölthet, kivált ha önazonosságának megőrzése a tét. Néha az is megesik, hogy az árnyék épp a tanítvány által elsajátított új fogalmakat használja fel, hogy valamiképpen visszafelé forgassa az óra mutatóit. Figyelemreméltó előrelépés kellemes illúziójába ringatja áldozatát, ami egyáltalán nem nehéz feladat egy olyan átmeneti, képlékeny állapotban, amilyen a világ régi jeszódi képének elenyészése és az új alapzat létrejötte közötti periódus. A Sátán örökös fenyegetést jelent a Kabala művére nézve, úgyhogy mind a maggídnak, mind a tanítványnak folyton résen kell állnia.

A hajlandóságból következik a fegyelem elfogadása. A diszciplina latinul annyit jelent, „követni”, ami a Kabalában nem a maggíd, hanem a fa törvényeinek és hagyomány szerinti alkalmazásának követését jelenti. Az egyik ilyen többször emlegetett törvény a tanítvány Jeszódja és a maggíd irányító Tiferetje közötti kapcsolatra vonatkozik. Ennek révén a tanítvány megtanulja az engedelmesség módozatait, pontosabban megtanítja Jeszódját, miként álljon a Tiferet szolgálatára. Eljön azután az idő, amikor a maggíd megszűnik Salamon trónusa lenni a tanítvány számára, aki mostantól maga dönt sorsáról. Addig azonban alkalmazkodnia kell a csoport szabályaihoz is, ami segíti Tiferetje kifejlődését, és felfedi a csoport ellen dolgozó árnyék aknamunkáját. Egy törvény több szintű alkalmazására példa a megbízhatóság törvénye.

A megbízhatóság a Kabalában az adott személy jóbb és bal oldali pilléreinek kiegyensúlyozottságát jelenti. A szabályok erőszakos alkalmazása vagy a szolgai engedelmesség egyensúlyhiányra utal. A Kabala útja a tudás. Vagyis hogy tudjuk mit csinálunk és miért. Ezért a maggíd mindenekelőtt megmagyarázza, miért van szükség a szóban forgó törvényre, még ha néha csak hónapokkal, évekkel később világosodik is meg fejtegetése értelme. A törvényt azután világtörvényként fogalmazza meg, amely többféleképpen is alkalmazható. Ilyen alkalmazás lehet különféle megbízások teljesítése a csoport számára, mondjuk a kijelölt tanítvány veszi mega bort és a kenyeret, jegyzetel vagy mosogat. A hétköznapi életben az ego ilyenkor csöndben kibújik a feladat alól, a csoportban azonban ez az akarattalanság és akaratosság kiirtására is szolgál. Az ego önkéntes alávetése kulcsfontosságú gyakorlat; az embernek meg kell tanulnia engedelmeskedni, mielőtt parancsolni kezdene.

A megbízhatóság törvényének másik alkalmazása, hogy oda menjünk, ahová mondják nekünk, akármilyen kényelmetlen időpontot jelöl is ki a maggíd. Ha a tanítvány valóban megbecsüli a Kabalát, legyűri magában az árnyék makacskodását, és elmegy, akármilyen messze és akármilyen alkalmatlan időpontban is. Ez a gyakorlat nem csupán a Tiferet akarati kapcsolatait erősíti, de ki is rostálja azokat, akik nem kötelezték el magukat igazából a munkával szemben. Ami fölöttébb szükséges, mert aki itt meghátrál, tényleg csak a maga és a maggíd idejét vesztegeti.

A Tiferet akaratának kifejlesztése sarkalatos készség a Kabalában. Ezért az erre irányuló edzésnek is korán kell kezdődnie. Közvetlenül miután az alapvető elméleti alapokat a Jeszódba csöpögtettük, az egyik legalsó gyakorlat, hogy amilyen gyakran csak lehetséges, a Tiferetben lakozó Ősvalónkhoz emelkedjünk. Nem könnyű feladat ez, mivel rendes körülmények között a dolog magától jön létre, talán ha százszor egy életben, annyira elvonja a figyelmet az Aszijá sürgése-forgása és az ego önmagával való foglalkozása. Mivel nem sokat várhatunk a természeti állapottól, sajátos feltételeket kell teremtenünk. A hagyomány ortodox vonulatában a vallásos szertartások felemelik a tudatot a Jeszód szintjéről, és elősegítik a Tiferettel való kapcsolatteremtést. Ilyen alkalmas körülmények mégsem teremnek a nap bármely órájában, kivéve az olyan vallásos közösségeket, mint a szerzetesrendek vagy a haszid csoportosulások, amelyekben folytonosan imádkoznak. Ezért a kabalista számára, akinek a világban kell munkálkodnia, megfelelő emlékeztetőkre van szükség, amíg ezután el nem ér arra a fokozatra, amikor – hogy egy maggíd szavait idézzük – „bármit csináljak is, Kabalával foglalkozom”.

Az egyik ilyen módszer, ami a tanítvány akaratát erősíti, az, hogy mondjuk délelőtt tízkor, délben és délután háromkor felidézi magában a csoport tagjait. Csináljon bármit ezekben az időpontokban, vissza kell emlékeznie mindazok arcára és nevére, akik jelen voltak az elmúlt összejövetelen. A cél az, hogy felemelkedjék ego-tudatosságából a Cadík ösvényén át a Tiferetbe. Ez az akaratpróba felismerteti vele, ki is ő valójában, hol és miért teszi, amit tesz. Az ilyen önmagunkra ébredés szerfölött megdöbbentő élmény, mert felfedi előttünk a Jeszód alkonyati zónáját, ahol életünk java részét töltjük a föld és ég közötti lebegésben. Minél többször jut eszébe feladata, annál nagyobb előrehaladásról tanúskodik a tanítvány, és a sikerek számát, a többiekhez hasonlóan, neki is becsületesen be kell vallania a legközelebbi összejövetelen. Ha hazudik, inkább önmagát tagadja meg, mint társait vagy a maggídot, lévén hogy a Cadík ösvényét becstelenek nem tapodhatják. A gyakorlat másik közvetlen haszna, hogy az emlékezés pillanatában a tanítvány a csoport jótékonysági hármasságára támaszkodik. A közösség tudatának érzelmi melegében kapcsolatba kerül a többiek Ősvalójával, így, a köztük lévő távolság ellenére, kölcsönösen támogatják egymást. Ez a furcsa élmény, a mások valóságára ébredés, érezteti meg a tanítvánnyal, mit is jelent a Jecírá világában születő akaraterő.

Tudnunk kell, hogy ősvalónk akaratának kifejlesztése nem kötődik szükségképpen ezoterikus tanulmányokhoz. A természeti ember is kapcsolatba kerülhet a Tiferettel. Az ilyen emberek állati szenvedélyüket arra áldozták, hogy elérjék az aszijatikus test Keterjét, más szóval a Jecírában lakozó Ősvalónkat. Self-made-man-ekre ugyanúgy találni a művészetekben, mint a tudomány vagy az ipar területén. A háború és béke bármely foglalkozásában fellelhetők, bárhol, ahol csak a természeti ember kinyilvánítja akaratát. Sokszor valóban nagy egyéniségek ezek, a növényi létben vegetálókhoz viszonyítva mindenképpen azok. Homlokukon viselik sorsuk bélyegét, mivel a tömegekkel szemben élnek azokkal az alkalmakkal, melyeket az átlagember elmulaszt ábrándjai vagy a változástól való félelem miatt. Ez az oka annak, hogy néha a legnagyobb gonosztevőkből lesznek szentek. Megvan hozzá ugyanis a megfelelő akaraterejük.

A tanítvány akkor tesz szert egyéniségre, ha vállalja önmagáért a felelősséget. Amikor a maggíd látja, hogy elérkezett fejlődésének ebbe a szakaszába, esetleg elküldi a csoporttól. Ekkortól nem kell engedelmeskednie a maggíd meghagyásainak. Még ki is provokálhat olyan helyzetet, amikor a tanítványnak sarkára kell állnia, hogy elszakítsa a kettejüket összekötő engedelmesség fonalát. Gyakran előfordul az is, hogy a tanítványt a maggíd tanítani küldi, hogy a sorban utána jövők okításával rója le adósságát mesterének.

Allegorikus szemszögből a tanítvány a Lábán házát elhagyó Jákób helyzetében van. Jákóbhoz hasonlóan ekkor már nem béres, önmaga ura, és azt kezdhet az életével, amit akar, hiszen elmondhatja, „Ezt akarom”. Az esemény jelentőségét gyakran külső beavatási szertartással is megünneplik, melynek során a maggíd megáldja útjára bocsátott tanítványát. A szertartás maga a két pillér kölcsönhatásán alapul, miközben a maggíd a Tiferetből adja tovább a felső világokból alááradó Bárákát (áldást – a szerk.) az alant álló tanítványnak. Az ezt elfogadó tanítvány közvetlen kapcsolatba kerül Izrael házával, s imigyen immár egyként támaszkodhat a hagyomány bal oldali és a megvilágosodás jobb oldali oszlopára.

Miután megkapta a Kabalát, megkezdheti belső beavatását. Helyzete most megegyezik a Peniélben megalvó Jákóbéval. Többé nem támaszkodhat a maggídra, teljesen egyedül áll a világban – tényleg így volna? A közép semmijéből előtűnik „egy ember formája”. Itt, lelke mélyén, vívja meg Ősvalónk a harcot ŐSVALÓNKKAL, amíg azután a Dát sötétjében, a Jecírá Tiferetje és Keterje között, az ember színről színre látja az Urat. Ez a néma és láthatatlan közelség olyan felismerésekre vezeti a tudót és a tudottat, ami a Jecírá Tiferetjét a Beríjá vele egylényegű Malkútjává formálja. Jákóbból Izráel lett. A Dát tudásának ettől a pillanatától a kabalista alapzatot épít maga számára a teremtés világában. Beléphetett a mennyek országába, a Tesúvá vagy megváltás első szintjére, mely a világban lakozó lélek műve. Mostantól nem létezik többé az én akaratom, a Te akaratod az irányadó.

Z'Ev Ben Shimon Halevi: A Kabala útja. Budapest, 2001, Jószöveg Műhely, 22. fej. 169–176. o.