4.2 Phôtagôgia

Szinte minden, amit a teurgoszok meg akartak valósítani, az istenekkel vagy más magasabb entitásokkal (angeloi, archangeloi stb.) való közvetlen kapcsolatuktól függött. Az ilyesfajta kapcsolódást sustasisnak (σύστασις, szó szerint „együtt áll” az entitással) vagy esetenként autopsiának (αὐτοψία, „közvetlen szembesülés” az istennel) hívták. Mind a két fogalom és szinonimáik megtalálhatók a mágikus papiruszban, ahogy a teurgikus forrásokban is, melyek kihangsúlyozzák, milyen magas szinten osztották meg a módszereket a teurgoszok a gyakorlókkal, akiktől hivatalosan elkülönítették magukat. Mivel a teurgikus lények tüzesek és fényteliek voltak, a sustasis előidézésének egyik még pontosabb megnevezése a „bevezetés a fénybe”, a phôtagôgia (φωταγωγία) volt. [67] Egy ilyesfajta isteni fény közvetlen jelenléte áldásban részesített. Iamblikhosz ezt mondja:

„mikor az istenek fényükben részesítenek, a gonosz és a démoni szertefoszlik (…) az istenek fénye minden erénnyel felruházza a teurgoszokat, viselkedésükben fegyelmezetté és illemtudóvá teszi őket, megszabadítja őket a vágyaktól és a rendezetlen megnyilvánulásoktól, és megtisztítja őket az ateista, szentségtelen cselekedetektől.” [68]

Az ilyesfajta pszichikus fejlődések megtisztították a terepet ahhoz, hogy a lélek később fel tudjon emelkedni. Voltak azonban még közvetlenebb gyakorlati előnyei is. Mikor egy tüzes istenség jelen volt, közvetíthetett információt ­– és valójában kizárólag az isteni fény jelenléte esetén tekintették a teurgoszok az efféle információt hitelesnek. Az Orákulumok óvva int a divináció legtöbb ettől eltérő módszerétől, például a haruspicinától [béljóslástól – a ford.], vagy azért, mert értelmetlenek voltak (a „jövedelmező csalás eszközei”), vagy mert démonok befolyásolhatták, ami megtévesztő üzenetek közvetítéséhez vezetett. [69] Iamblikhosz hajlott arra, hogy a hagyományos divinációk némelyikét elfogadja, de aprólékosan elmagyarázta, hogy az isteni fény, így vagy úgy, miért ezek alapja. Például amikor Pythián felülkerekedett a mania, az azért történt, mert pneumáját (egy lényegiséget, amiről az antik filozófusok azt gondolták, hogy úgy veszi körül az emberi lelket, mint egy boríték, valamint közvetít a test és előbbi között) áthatotta az isteni fény, amit az előkészítő rítusok során „fentről vezettek” belé. Hasonlóképp, amikor valaki a vízbe nézés által megistenült – egy olyan gyakorlat által, amit a mágikus papiruszban számos alkalommal megemlítenek ­–, Iamblikhosz szerint a siker annak volt köszönhető, hogy mind a törekvő pneumáját mind a vizet magát áthatotta az isteni fény. [70]

Az isteni fény megjelenhet közvetlenül a teurgosszal szemben is. Az Orákulumokból származó töredékek egy sorozatában Hekaté elmondja, hogy az istenek és más jótékony lények dönthetnek úgy, hogy tüzes gyermekek, tüzes lovak, vagy tüzes lovakon lovagló – tüzes íjjal tüzes nyilat lövő – tüzes gyermekek formájában jelennek meg. Továbbra is az isteni emelkedőn, csak még magasabban, volt egy epifánia, ami „formátlan tűz” alakját öltötte – azaz e teurgoszok számára megjelenő isten nagyon hasonlított arra, ami a tényleges istenség volt a platóni ideák szerint. Amikor ez az entitás (akinek vélhetően magával Hekatéval kellett egyenértékűnek lennie) megnyilvánította magát, a teurgosz arra készült, hogy nagy összpontosítással figyeljen arra, amit mond. [71] Azonban még ezekben az esetekben is a teurgosznak fel kellett készítenie a pneumáját az istenek érkezése előtt; ha ezt nem tette meg, pneumája nem volt képes feldolgozni a látványt. [72]

A phôtagôgia kifejezés többször megjelenik egy Kr. u. 4. századi mágikus papirusz varázslatában, melynek címe „Az autopsia bűbája” és egy „sustasisra irányuló imával” kezdődik. [73] De a helyszín, amelyen keresztül a phôtagôgia megnyilvánul, teljesen eltér attól, amit a teurgiában láttunk: a tüzes istenség belép a szobába, ahol a gyakorló arra vár, hogy keresztülhatoljon egy lámpás keltette lángon. Lényegében ez egy változata a lynchnomanteiának vagy „lámpajóslásnak” nevezett meglehetősen közismert rituális gyakorlatnak, amely gyakran magában foglalta azt, hogy a törekvő a lámpás lángját nézte, míg meg nem látta a víziókat (valamelyest úgy, mint a kristályba nézés esetében). [74]

A papirusz varázslata, úgy tűnik, átmenetet képez a lychnomanteia és a teurgikus phôtagôgia közt. Továbbfejleszti az előbbit, amennyiben a gyakorló szemtől szembe találkozik egy istennel, ahelyett, hogy lángban megjelenő víziókat figyelne, de a teurgoszok az itt megjelenő fény természetét alacsonyabb rendűnek tartották volna ahhoz képest, amit a phôtagôgia során megtapasztaltak. Noha a lámpás és a kanóc a varázslat előírásainak megfelelően speciálisan előkészített, és noha a legminőségibb olíva olajjal van megtöltve, ezek mindegyike emberi tevékenység eredménye, így a láng, amit létrehoz, szintén emberi produktum. Mint Iamblikhosz számos alkalommal megjegyzi, a valódi divinációt előidéző fény magasabb birodalmakból ered; ez magának az Atyának a tulajdonképpeni lényege.

Jegyzetek

[67] Maga a kifejezés nem található meg a Káldeus Orákulumokban, Iamblikhosznál azonban igen: De Mysteriis. 3.14, 133.10–11. Samson Eitrem foglalkozott először a témával: Die σύστασις und der Lichtzauber in der Magie. Symbolae Osloenses 8. (1929) 49–53. o. Az eszmefuttatást ma is érdemes elolvasni.

[68] Iamblikhosz: De Mysteriis. 3.31, 178.8–16.

[69] Káldeus Orákulumok. 107. tör. Iamblikhosz: De Mysteriis. 3.31, 175.12–180.4.

[70] Iamblikhosz: De Mysteriis. 3.11, 126.4–128.3; 3.14, 133.13–134.15. A folyadékokba való mágikus papirusz szerinti nézésről lásd a példákat a következő tanulmányban: Sarah Iles Johnston: Charming Children: The Use of the Child in Ancient Divination. Arethusa 34.1 (2001) 97–118. o.

[71] Chaldean Oracles. 146–148. tör. Valamint Iamblikhosz: De Mysteriis. 2. könyv, illetve elvétve. Lásd még Sarah Iles Johnston: Fiat Lux, Fiat Ritus. Divine Light and the Late Antique Defense of Ritual. Matthew Kapstein (szerk.): The Presence of Light: Divine Radiance and Transformative Vision. Chicago, 2004, University of Chicago Press, 5–24. o. Johnston: Riders in the Sky: Cavalier Gods and Theurgic Salvation in the Second Century AD. Classical Philology 87.4. (1992) 303–321. o. És Johnston: Hekate Soteira. 8. fej. Clarke: Iamblichus’ De Mysteriis. 6. fej. Arról, hogy Proklosz látja Hekaté tüzes phasmatáját lásd Marinus: Life of Proclus. 26. o.

[72] Iamblikhosz különösen megemlíti, hogy a divináció során szükség van egy fénylő hordozóra. De Mysteriis. 3.14, 133.10. Proklosz hasonlóképp ezt mondja: „azok, akik látják az isteneket, lelkük fényes öltözékében tapasztalják őket” (augoeide ton psychon periblemata), mely idézet nagyon közel visz bennünket a hordozó ideájához, amit ugyancsak úgy képzeltek el, mint ami beburkolja a lelket. Vö. Shaw értekezésével: Theurgy: Rituals of Unification. 219–222. o. Finamore: Plotinus and Iamblichus. John Finamore: Iamblichus and the Theory of the Vehicle of the Soul. American Classical Studies 14. Chico, CA, 1985, Scholars Press, 145–146. o.

[73] PGM. IV.955, 975, 1103. A phôtagôgos kifejezés is megjelenik PGM V.190-ben, de átvitt értelemben használják: Héliosz szemeit arra kérik, hogy „derítsen fényt” egy tolvajra.

[74] Eitrem: Die σύστασις. Valamint Dodds: Theurgy and its Relationship to Neoplatonism. 299. o. Ezekben tárgyalták először a teurgikus eljárás és a papirusz módszere közti hasonlóságokat. Lásd még Sarah Iles Johnston: Sending Dreams, Restraining Dreams. Oneiropompeia in Theory and in Practice. In Christine Walde and Emma Scioli (szerk.) Sub Imagine Somni. Pisa, 2010, ETS, 1–18. o. Johnston: Charming Children. Továbbá Theodor Hopfner: Mittel- und neugriechische Lekano- Lychno-, Katoptro- und Onychomantein. In Studies Presented to F. Ll. Griffith. London, 1932, Egypt Exploration Society, 218–232. o.

Írta: Sarah Iles Johnston

Fordította: A Mágus

Első rész: Bevezető

Második rész: A teurgia története röviden

Harmadik rész: A metafizikai rendszer

Negyedik rész: Teurgikus rítusok – Az iyngek

Hatodik rész: Teurgikus rítusok – A fény belélegzése

Hetedik rész: Teurgikus rítusok – Telestikê

Nyolcadik rész: Teurgikus rítusok – Anagôgê

Forrás: Magic and Theurgy. In David Frankfurter (szerk.): Guide to the Study of Ancient Magic. Boston, 2019, Brill, 694–719. o.