Korábban már közöltünk egy figyelemreméltó elemzést a Krabat a Fekete Malomban című mágikus regényről. A történet egy céhmesterről és annak tanítványairól szól, akik a kemény és külsőre átlagosnak tűnő fizikai munkavégzés mellett mágikus képességek elsajátításával töltik mindennapjaikat. A legények helyzete egyszerre kivételes és tragikus. Bár olyan képességek birtokába jutnak, amik különbbé teszik őket az egyszerű emberektől, a mestertől és a malmot körülvevő sötét erőtől nem képesek szabadulni. Foglyai maradnak, a legtöbbek talán egész életükre, ráadásul úgy, hogy még a halál fenyegető közelsége elől sincs menekvésük: évente egy legényt mindig feláldoznak – ez az ára annak, hogy a malom továbbra is őrölni tudjon.

2009-ben egy német film készült róla. Úgy vélem, a hangulatot, a helyszínt, a szereplőket, a vizuális effekteket nagyjából sikerült eltalálniuk. A rendező azonban túlságosan is belenyúlt az eredeti történetbe. És ha el is kell fogadnunk, hogy egy regényt dramaturgiai és egyéb okokból nem lehet egy az egyben visszaadni filmen, már az elején úgy érzi az ember, hogy a regényhez való hűség határát a készítők jóval túllépték a megkívántnál. Helyenként mintha nem is ugyanazt a történetet látnánk. A rendező vagy a forgatókönyvíró mintha nem bízott volna a regénybeli epizódok hatásosságában, drámaiságában, így ezeket saját ízlése szerint átköltötte, ezzel azonban a hangsúlyokat sikerült teljesen máshová helyeznie. Arról nem is szólva, hogy ezek az újonnan betoldott, átalakított, felcserélt, kliúgozott jelenetek semmivel sem hatásosabbak vagy okosabbak, mint az eredetiek.

A regény egyik jelenetében például egy beképzelt katonai csapat kér szállást a malomban, és próbál a legények vendégszeretetével visszaélni, akik varázserejüket felhasználva, ravasz és humoros módon bohócot csinálnak az egész társaságból. Ez a filmben egy hatásvadász és a malomban uralkodó szabályoknak ellentmondó jelenetre módosul: a katonák egy közeli falut támadnak meg, ahol a legények kelnek az ártatlan lakosok védelmére (ugyanezek a szereplők a könyvben éppen hogy elutasítják a katonai hivatást és az ahhoz kapcsolódó tevékenységi formákat). Vagy: Krabat pártfogója, az öreglegény Tonda, szerelmét már rég eltemette, mikor Krabat a malomhoz került. Itt viszont még vígan udvarol neki. Az alkotás tele van ehhez hasonló bosszantó változtatásokkal. Ráadásul a cselekmény mágikus szála, és ezen belül Krabat varázsláshoz való viszonyulása is – ami a szerelmi szál mellett a mű legközpontibb eleme – a kelleténél jobban el van hanyagolva.

A regény ismeretének fényében nehéz megítélnem, önmagában mennyire értékelhető az alkotás. A regény viszonylatában inkább elkeserítő. Az írott verzió titokzatosabb, kevésbé szentimentális és elnagyolt, nem annyira szájbarágós és a szimbolika – amire a fent említett elemzés részletesen kitér, és ami egyben a regény legnagyobb erénye – is jobban kitapintható. Mindennek ellenére, amennyiben a célod egyfajta mágikus hangulat felkeltése, egy nézést megérhet. Kár, hogy a készítők eredetieskedésükkel és a populáris elemek előnyben részesítésével a könnyebb utat választották.

A Mágus