Ez a mű nem azonos a Kr. u. 2–3. századra datált, Mária történetét feldolgozó apokrif (proto)evangéliummal. Ezt a művet 1843. július 22-én Jakob Lorber jegyezte le a „Szentlélek sugalmazására”. A mű angol címe Childhood of Jesus Christ, azaz Jézus Krisztus gyermekkora, és elvileg a Jakab evangélium régen elveszett részeinek újbóli kinyilatkoztatása, azaz gyakorlatilag a Jakab evangéliumának folytatása. (A szerk.)

Előszó

Én (Jézus) amaz ismeretes időben harmincéves koromig ugyanúgy éltem, mint bármely jól nevelt fiú, ifjú, majd férfi. Mózes törvénye szerinti életmódommal a Bennem lévő Istenséget – mint bárkinek Engem önnönmagában – előbb fel kellett keltenem.

Magamnak is, mint bármely más, közönséges embernek, előbb hinnem kellett egy Istenben, majd minden elgondolható önmegtagadással, mind nagyobb szeretettel Őt egyre jobban felfognom, és így lassanként az Istenséget előbb teljesen meghódítanom.

Így váltam Én, mint maga az Úr, élő példaképévé minden ember számára. Tehát Engem is bárki éppúgy felölthet, miként Én a Bennem levő Istenséget felöltöttem. Hit és szeretet által önállóan éppen úgy teljesen eggyé válhat Velem, miként Én mint Istenember, a maga végtelen teljességében egy vagyok az Istenséggel.

A kérdésre, hogy Jézus gyermekkori csodái és istenszellemi tevékenysége hogyan függenek össze ifjú és férfi éveiben való mintegy elszigetelt emberi voltával, majd az azok alatt művelt csodáival, ha ez években Ő csak embernek képzelendő – feleletül szolgáljon egy fa megfigyelése tavasztól őszig.

Tavasszal csodásan virágzik a fa, és nagy tevékenység szállja meg. A virágok lehullása után ismét tétlennek látszik, ősz felé azonban újra teljes tevékenységében mutatkozik a fa. Bizonnyal csodálatos gyümölcsei megzamatosodnak, megszínesednek – szebbek lesznek, mint azelőtt virágai –, és megérnek. A nekik juttatott áldás megszabadul kötelékeitől, s mint ilyen, ölükbe hullik az éhes gyermekeknek.

A szív szemével az ember felfoghatja e képet, de sohasem a világi ész szemével. A kérdéses helyek – anélkül, hogy Jézus Istenségét megsértené, hanem ezt szilárdan megtartva a szív hitében (ami az Isten iránti szeretet világossága), mihelyt az ember szívéből kifolyólag megtisztul – nagyon is könnyen megmagyarázhatóak. Az Istenség teljességének az ember Jézussal való teljes egyesülése nem egyszerre, egy csapásra következett be, hanem, mint Isten vezetése alatt minden csak lassan-lassan, hasonlóan Isten Szellemének az emberi szívben való fokozatos feléledéséhez; teljesen pedig csak a kereszthalál után, habár az Istenségnek egész teljessége már ott lakozott a Gyermek Jézusban, csodák művelésére azonban csak szükség esetén merült fel.

*

Cyrénius kérdése a három hónapos Gyermek csodálatos beszédképességéről. Az angyalok csodálatos, bölcs válasza a Kisded titokzatos lényéről.

1. Cyrénius mindjárt a legalázatosabban a Kisdedhez fordulva mondta:
2. „Én Életem, Mindenem! Ha tudja is az ember, hogy Ki vagy, mégis hallatlanul csodás, hogy Te mint három hónapos Kisded, oly tökéletesen, s fölötte bölcsen beszélsz!
3. Ezért szeretnék e hegyen, hol már oly sok, igen csodás dolog történt, némi világosságot nyerni tőled. Nem mondanál néhány szót?”
4. A Kisded azonban mondta: „Nézd, ott József oldalán a két szolga; fordulj hozzájuk, majd ők megmondják neked!”
5. Cyrénius rögtön megfogadta e tanácsot, és a két ifjúhoz fordult e kérdéssel.
6. Ők mondták: „Nézd, ez tisztán mennyei dolog. Ha meg is mondanánk neked, mégsem lennél képes megérteni!
7. Természet szerinti emberek ugyanis nem képesek felfogni a tiszta mennyeit, mert szellemük még nem szabad, megkötve tartják a világi anyagok.
8. Te pedig még nagyobbára szintén anyagszerű vagy, így majd azt sem tudod megérteni, amit meg fogunk neked magyarázni!
9. Te most felvilágosítást kívánsz, és az Úr parancsára meg is adjuk neked.
10. Megértését ám nem adhatjuk meg hozzá, mert te még test szerint való ember vagy.
11. Nézd, a Kisded emez emberi mivoltában nem is beszélhet még veletek, mint földi emberekkel.
12. Erre csak egy év múlva lesz félig-meddig képes.
13. De a Kisded szívében az örök, mindenható Istenség telje lakozik.
14. Ha most a Kisded általad hallható és fölöttébb bölcs módon beszél, akkor nem a látható Gyermek, hanem a Benne lakozó Istenség beszél a te – e célból felébresztett – kedélyedbe.
15. Te úgy hallod a szavakat, mintha az általad látható Kisded beszélné.
16. De valójában nem így van, hanem akkor csak az előtted láthatatlan Istenség beszél.
17. Amit mintegy kívülről vélsz hallani, azt te csak önmagadban hallod! Mindenkinek az esete ez, aki a Kisdedet beszélni hallja!
18. Hogy pedig erről meggyőződjél, állj innen tetszésed szerinti távolságra, ahol a Kisded természetes hangját már nem hallanák!
19. A Kisded majd beszél hozzád, és te Őt úgy fogod a távolból hallani, mint egészen közelről. Menj és győződjél meg!”
20. Cyrénius mit sem értve mindebből, mégis elment a hegytetőn vagy ezerlépésnyire.
21. Egyszerre egész világosan és érthetően hallotta a Kisded hívását, mely így hangzott:
22. „Cyrénius, fordulj csak gyorsan vissza, mert alattad tigrisekkel telt barlang van.
23. Ezek szimatolni kezdenek, tehát siess vissza, mielőtt megpillantanak!”
24. Mihelyt Cyrénius ezt meghallotta, rögtön szélsebesen visszafutott onnan, és egészen elképedve állt meg. Tovább akart kérdezni, de végre nem tudta, mit is akart tulajdonképpen kérdezni. Hiszen csodás volt számára e tapasztalat.

*

Értékes adatok Jézus Lényéről. Az emberi és isteni Őbenne. Az újjászületés feltételei

1. Majd így szól az Írás: És gyarapodott Isten és emberek előtt kegyelemben és bölcsességben, engedelmesen alárendelvén magát szüleinek mindaddig, míg tanítói hivatását meg nem kezdte.
2. Kérdés: Hogyan gyarapodhatott Jézus, az egyedül örökkévaló Istenlény, Isten és emberek előtti bölcsességben és kegyelemben, holott Ő Isten volt öröktől fogva?
3. És nevezetesen hogyan az emberek előtt, holott öröktől fogva a végtelenül legtökéletesebb Lény volt?
4. Ennek helyes felfogása céljából Jézust nem kell bevégzett módon az egyedül való Istennek tekinteni,
5. hanem emberként kell Őt elképzelni, Kibe az egyedül való örök Istenség látszólag tétlenül úgy zárkózott be, ahogyan mindenik ember lényébe a szellem van bebörtönözve.
6. Amint azonban minden embernek az isteni rend szerint meg kell tennie, hogy a szellem szabaddá váljon benne,
7. azt kellett az ember Jézusnak is teljes komolysággal megtennie, hogy szabaddá téve Magában az Istenlényt, eggyé váljon Benne.
8. Minden embernek pedig bizonyos gyengeségeket kell magában hordania, amik a szellem bilincsei, melyek által az mintegy szilárd hüvelybe van zárva.
9. A bilincsek azonban csak akkor pattanhatnak szét, ha a hússal elegyedett lélek a kellő önmegtagadással annyira megerősödött, hogy a szabad szellem megfogására és megtartására elég szilárddá vált.
10. Ennek okáért csak különféle kísértések által juthat az ember gyengeségeinek tudatára, és állapíthatja meg, hogyan és miben van szelleme bilincsbe verve.
11. Ha éppen ezekben a pontokban tagadja meg magát az ő lelkében, akkor ezáltal leoldja a szellemről a bilincseket, és ezzel megbilincseli a lelket.
12. Ha aztán kellő időben a lélek az összes előbbi szellemkötelékek révén megszilárdult, akkor a felszabadult szellem egészen természetesen átmegy a teljes, erős lélekbe,
13. és a lélek ezáltal a szellem mennyei teljhatalmának birtokába jut, miáltal vele örök, tökéletes módon eggyé válik.
14. A bilincseknek egyenként való leválása pedig megfelel a lélek szellemi erőben való gyarapodásának, ami a bölcsesség és kegyelem.
15. A bölcsesség az örök isteni rendnek önmagában való világos szemlélése, a kegyelem pedig az az örök Szeretetfény, mely az összes végtelen és számtalan dolgoknak viszonyait s útjait megvilágítja.
16. Amint pedig ez az eset áll fenn az embernél, akként állt az Istenember Jézusnál is.
17. Lelke hasonló volt bármely emberéhez, és annyival inkább volt gyengeségekkel terhelve, mert a legmindenhatóbb Istenszellemnek Önnönmagát kellett a leghatalmasabb bilincsekbe vernie, hogy lelkében megtartható legyen.
18. Jézus lelkének tehát önmagát megtagadva, a legnagyobb kísértésekben ki kellett állnia, hogy (lelke) Istenszelleméről levehesse a kötelékeket, Önmagát megerősíthesse velük a szellemek minden Szellemének végtelen szabadsága számára, és így teljesen eggyé váljon Vele (a Szellemmel).
19. Éppen ebben állott Jézusnak az Isten és emberek előtti bölcsességben és kegyelemben való gyarapodása, még pedig oly mértékben, amint az Istenszellem lassan-lassan mind jobban és jobban egyesült az Ő kétségkívül isteni Lelkével, ami a tulajdonképpeni Fiú volt.

Jézus élete és lelki harcai harmincadik évéig. Útmutatások és példák az örök életre való újjászületés feltételeiről. Az Úr utolsó megjegyzése és áldása

1. Vajon hogyan élt Jézus, az Úr, tizenkettedik évétől harmincéves koráig?
2. Folyton a legelevenebben érezte Magában a mindenható Istenséget. Lelkében tudta, hogy minden, amit a végtelenség felölel, leghalkabb intésének alá van vetve, és örökké is kell lennie.
3. Lelkében a legerősebb indítást érezte arra, hogy mindeneken uralkodjék.
4. Büszkeség, uralomvágy, legteljesebb szabadságra s jóllétre való vágyakozás, érzékiség és több efféle, valamint harag voltak lelkének főbb gyengéi.
5. Ő azonban lelke akaratából küzdött lelkének ezen leghatalmasabb, leghalálosabb ösztönei ellen.
6. A büszkeséget szegénységgel alázta meg. De minő kemény módszer volt ez Annak számára, Akié volt minden, és mégsem volt szabad semmit a Magáénak neveznie.
7. Az uralomvágyat a legkészségesebb alázattal fékezte meg azok iránt, kik, mint Vele szemben minden ember, ó mily semmik voltak.
8. Örök legfelsőbb szabadságát azzal ostromolta, hogy – noha végtelenül nehezen – az embereknek rabszolgaként engedte át Magát a legalacsonyabb munkák végzésére.
9. Jóllét iránti legerősebb hajlamát szükségből, valamint lelke szabad akaratából is, gyakori böjtöléssel küzdötte le.
10. Az érzékiséget nem ritkán előforduló nehéz munkával, sovány étkezéssel, imádkozással, és bölcs emberekkel való érintkezéssel küzdötte le.
11. Igen, e pontban rendkívül sokat kellett kiállnia, amennyiben külseje és beszédének hangja fölöttébb megnyerő volt,
12. miért is Cyrénius öt gyönyörű leánya kivétel nélkül halálosan szerelmes volt beléje, és versengett egymás közt, hogy Neki tessék.
13. Neki tetszett ugyan az ilyenféle szeretet, de mégis mindegyikhez így kellett szólnia mindenkor: Noli me tangere! (Ne nyúlj hozzám!)
14. Minthogy továbbá az emberek gonoszságát egy pillantással átlátta, látta azok alattomosságát és képmutatását, ravaszságát és önzését,
15. érthető is, hogy igen lobbanékony volt, s könnyen megsérthető és megharagítható.
16. Ilyenkor azonban szeretete által csillapította le isteni kedélyét, és erre könyörület következett.
17. Így csupa legnagyobb önmegtagadásban gyakorolta életét, hogy ezáltal ismét helyreállítsa a megzavart örök rendet.
18. Ezekből könnyen megérthető, hogy Jézus mint ember azt a tizennyolc évet állandó kísértések, és azok leküzdése között hogyan töltötte el.
19. Minthogy pedig ez mindenki hasznára már ki van nyilatkoztatva, nem marad egyéb mondanivaló, mint a háromnapi tárgyalás a templomban a bölcsekkel és tudósokkal, ami azonban – miként sok egyéb is – most még nem következhet.
20. Elégedjetek meg tehát ennyivel, és a többi akkor következik, amikor majd így szóltok a szolgához: ,Jöjj testvér az Úr nevében mihozzánk, maradj és lakozzál nálunk! –
21. Ezzel ez a mű is befejeződött, és az Én áldásom és kegyelmem legyen veletek mindenkor!

ÁMEN

Jakab evangéliuma 129; 298–299. fej.