A tibeti buddhizmusban és a bönben ismeretes egy általános előkészítő gyakorlat, amely megelőz és előkészít mindenféle koncentratív-meditatív-kontemplatív gyakorlatot. Ezek a következők (e négy gondolat bővebb kifejtését lásd például in Kalu Rinpocse: A tibeti buddhizmus alapjai. Budapest, 2007, Filosz, 47–72. o.):

Gondolkozás

4.) a szamszára korlátain és szenvedés teli voltán.

Ezek egy szellemi érdeklődésű ember számára alapvető témák, éppen emiatt sok esetben hamar el is siklik felettük. Pedig ezek a tematikumok rendkívüli fontossággal bírnak a későbbi gyakorlás irányát és intenzitását tekintve. A dzogcsenben például megtalálható egy általános gyakorlat, melyben az ember nem törekszik a gondolatok és érzések elnyomására, hanem hagyja őket felmerülni, tartózkodni és eltűnni, ám anélkül, hogy egy pillanatra is kötődne és ragaszkodna hozzájuk. Ez a gyakorlat bizonyos szellemi elvek előzetes megértése nélkül sikertelen lesz. Éspedig azért, mert a törekvő eleve nem abból a célból és azzal a szándékkal lát hozzá a gyakorláshoz, amelynek vezérelnie kellene a szellemi műveleteket. Az az ember, aki túl sokat vár a világtól, túl sok reményt és félelmet táplál az emberekkel, eseményekkel és dolgokkal kapcsolatban, aki még nem eszmélt rá, hogy minden egyes pillanatnak csak akkor van értelme, ha azt a szellemi megvalósításra szánja, aki még nem ismerte fel, hogy mulandó, esendő és korlátolt az a világ, amire tudatlanságából fakadóan szilárd bázisként tekint, nem érett meg még arra sem, hogy az imént említetthez hasonló gyakorlatokat érdemben végezze.

Ragaszkodni fog a gondolataihoz, az érzéseihez, az emlékeihez, a terveihez, a szenvedélyeihez, mert nem él még benne eléggé erősen a vágy a megvalósításra, valamint az a meggyőződés sem, hogy mennyire illékony a jelenleg merevnek és kizárólagosnak tekintett valóság. Kötődései nem fogják engedni, hogy tudatműködéseit szenvtelenül megfigyelje. Még ha valamiféle eredményt is ér el ezen a vonalon, ha mindezt nem az önmegismerés mindent felülmúló és őszinte vágya hajtja, a gyakorlatvégzés stréber ügyeskedés marad, amely tudatlan marad önnön eredeti értelme felől. A gondolatok beleragadás nélküli szemlélésének gyakorlatát csak az fogja tudni helyesen végezni, aki már ténylegesen letett róluk, aki már eléggé erősen tudja akarni önmagát ahhoz, hogy ne kelljen ennek hiányában más pótlék után keresgélnie. Máskülönben ezeket az instrukciókat azért fogja csupán betartani a törekvő, mert valaki azt mondta, hogy ez helyes. Ám néhány szabály buzgó követése még nem feltétlenül tesz bennünket igazzá.

A szóban forgó négy gondolat éppen azt szolgálja, hogy a témák folyamatos, tudatos és egyre tudatosabb felelevenítése révén az emberben kialakuljon az egyre határozottabb meggyőződés a szellemi gyakorlás valódi célját illetően, továbbá azzal kapcsolatban, hogy melyek azok az irányok, mely felé hasztalan a végső metafizikai célt keresni. A világ folyamatos változásnak, a kettősségek és ellentétek állandó harcának van kitéve. A világ álomszerű: nem a végső realitás. A létezést törvények kötik, tele van szenvedéssel és korlátozottsággal. Nekem pedig itt és most megvan a lehetőségem arra, hogy megkíséreljem valódi lényem végső forrásának felkeresését.

Valójában a gyakorlások különféle technikái fontos, de csupán mellékes támasztékok. A megvalósítás motorja az önmagammá válás önmagamból őszintén fakadó, kiapadhatatlan vágya. E gondolatok pedig sikeresen lehánthatják szemléletünkről azokat a tényezőket, amelyek meggátolják e törekvésünk szabad kibontakozását.

A Mágus