A spiritizmus kezdete pontosan 1848-ra tehető. Fontos megemlítenünk ezt az időpontot, mert a spiritiszta elméletek különféle jellegzetességei azon korszak sajátos mentalitását tükrözik, amelyből származnak. Pontosan ezek a zavaros, mentális egyensúlyvesztés kíséretében lezajló időszakok azok, amelyekben ilyesfajta dolgok megszülethetnek és kibontakozhatnak. A spiritizmus kezdetét illető körülmények elég jól ismertek, és már sokszor szó esett róla; ezért elég csupán röviden utalnunk rájuk, pusztán azokat a pontokat kihangsúlyozva, melyek kiváltképp tanulságosak és talán kevéssé ismertek.

Köztudott, hogy a spiritizmus, mint megannyi hasonló mozgalom, az Egyesült Államokból ered. Az első jelenség 1847 decemberében, a New York-i Hydesville-ben esett meg, egy házban, amelyben a Fox család élt. A család, akinek eredeti neve Voss volt, német gyökerekkel rendelkezett. A német eredetet azért említjük meg, mert ha valaki egyszer fel szeretné tárni a spiritiszta mozgalom valódi okait, nem nélkülözheti a német vonatkozásokat, aminek miértjét hamarosan kifejtjük. Úgy tűnik, a Fox család eleinte eléggé önkéntelen módon játszott szerepet, és még később is, a családtagok – ahogy az az összes médium esetében lenni szokott – csupán passzív eszközei voltak valamiféle erőnek. Bárhogy is legyen, a kérdéses jelenség, amely különféle hangokkal és tárgyak elmozdulásával járt, nem volt sem új, sem rendkívüli; ehhez hasonlókat időtlen idők óta megfigyeltek már az úgynevezett „kísértetjárta házak” esetében. Az új az volt, ahogyan a jelenséghez ennek felbukkanását követően viszonyultak. Néhány hónappal később valakiben felmerült annak ötlete, hogy kérdéseket intéz a titokzatos kopogtató felé, kérdéseket, amikre az megfelelően válaszolt. Eleinte kizárólag számtani kérdéseket tettek fel neki, amikre rendszeres széllökések sorozatával reagált. Egy bizonyos Isaac Post, egy kvéker volt az, aki arra merészkedett, hogy az ábécé betűit kimondva arra késztesse a „szellemet”, hogy kopogással jelölje meg a betűket, melyek azon szavak alkotói, amiket ő (a „szellem”) közölni akart, kidolgozva ezzel a kommunikáció azon módját, melyet szellemi telegráfnak hívtak. A „szellem” azt állította magáról, hogy ő egy bizonyos Charles B. Rosna, aki élete során házaló volt, és akit a Fox házban öltek meg és földeltek el a pincében, ahol ténylegesen találtak is csontvázmaradványokat. Hovatovább, a jelenség leginkább a Fox nővérek jelenlétében mutatkozott meg, és ezen az úton fedezték fel a médiumságot. Az összegyűlt látogatók között még nagyobb számban voltak olyanok, akik jól vagy rosszul azt hitték, ugyanezen képességekkel vannak megáldva. Ekkor alapult meg a modern spiritualizmus, ahogyan először hívták. Vélhetően az első megnevezése volt a legpontosabb, habár kétségtelen, hogy rövidségéből kifolyólag az angolszász országokban leggyakrabban egyszerűen spiritualizmusként említették. Ami a spiritizmust illeti, ez az elnevezés Franciaországban jelent meg kicsivel később.

A Fox nővérek

Hamarosan csoportosulások vagy spirituális körök alakultak, ahol szép számban új médiumok fedték fel magukat. Amennyiben hajlunk arra, hogy elfogadjuk a kommunikációt vagy az üzenetváltást, e spiritiszta mozgalmat, melynek célja az volt, hogy megalapozza az állandó kapcsolatot a két világ lakói közt, tudós és filozófus „szellemek” készítették elő földi életük során; akik különösen az elektromosságot és más, hasonlóan illékony jelenségeket kutattak. Úgy találták, hogy ezeknek a „szellemeknek” Benjamin Franklin a vezetője, és azt állították, hogy gyakran adott instrukciókat, miképp fejleszthetik és tökéletesíthetik az élők és a holtak közötti kommunikáció módszerét. Valójában kezdettől fogva arra törekedtek, hogy a „szellemek” segítségével minél találékonyabb módon ráleljenek a még kényelmesebb és gyorsabb kommunikáció formáira; a táncoló asztalok, majd az ábécés táblák, a kosárhoz vagy mozgó táblákhoz rögzített ceruzák, és más hasonló eszközök révén. Benjamin Franklin nevének használata, azon túl, hogy amerikai környezetben eléggé természetesnek tűnik, a spiritizmusban felbukkanó tendenciák némelyikét illetően igencsak jellegzetes. Franklin maga az ügyben bizonyosan nem volt érintett, azonban az új mozgalom hívei nem tudtak jobbat kitalálni annál, minthogy ennek az elképesztően banális moralistának a pártfogoltjaivá tegyék magukat. Mindezzel összefüggésben megemlítendő, hogy a spiritiszták megőriztek elemeket néhány elméletből a 18. század végéről, abból a korszakból, amely az „áramlások” megszállotja volt. [1] Az „elektromos folyadék” feledésbe merült hipotézise csak egy példája számos más hasonló elméletnek. [2] A spiritiszták „fluiduma” annyira hasonlít a mesmerizmuséra, [3] hogy magára a mesmerizmusra, még ha nagyon messze is áll a spiritizmustól, tekinthetünk úgy, mint a spiritizmus távoli előfutárára, és mint olyanra, ami bizonyos mértékben közbenjárt annak eljövetelében.

Mesmerizmus 

A Fox családot, akik most már küldetésüknek hitték a spiritiszta jelenséget illető tudás terjesztését, elüldözték a metodista episzkopális egyházból, ahova addig tartoztak. Ezt követően a New York-i Rochesterben telepedtek le, ahol a jelenség folytatódott, és ahol eleinte a lakosság nagy része ellenségességgel fogadta őket. Még egy zavargásra is sor került, mely során egy bizonyos George Willets, egy másik kvéker közbeavatkozása tudta csak megakadályozni a mészárlást. Ez már a második alkalom, hogy egy kvéker szerepet játszik a történetben, és ez nem véletlen, mivel vitathatatlan, hogy ez a szekta bizonyos rokonságban áll a spiritizmussal. Nemcsak a humanitárius tendenciákra utalunk, hanem arra a különös „átszellemültségre” ami a kvéker összejöveteleken mutatkozik meg, és amiről a remegés [quaking] ad hírt, amiről a csoportosulás a nevét is kapta. Ez valami olyasmi, ami különösen hasonlít a médiumi jelenséghez, még ha a magyarázat természetesen különbözik is. Mindennek fényében könnyen elképzelhető, hogy egy olyan szektának a léte, mint a kvékereké, közrejátszhatott az első spiritiszta jelenségek elfogadtatásában. [4] Ez talán analóg azzal a másik 18. századi kapcsolódással is, ami a janzenista fanatikusok [5] megnyilvánulásai és az „animális magnetizmus” sikere között mutatkozott meg. [6]

Ouija tábla, amit a halottak szellemével való kommunikáció egyik lehetséges módjának tartanak

Az eddigiek legjavát egy amerikai szerző beszámolójából vettük át, akinek írásaiból sokan mások is merítettek több-kevesebb pontossággal. Különös, hogy ez a szerző, aki a „modern spiritualizmus” történészeként vált ismertté, [7] Emma Hardinge Britten, aki a „HBofL” (Hermetic Brotherhood of Luxor [Luxori Hermetikus Testvériség]) kezdőbetűkkel jelölt titkos társaság tagja volt, [8] amit már megemlítettünk a Teozófiai Társaság eredetével kapcsolatban is. Úgy gondoljuk, ez egy különös tény, mert a „HBofL”, noha egyértelműen szembenáll a spiritizmus teóriáival, mégis megkísérelt közvetlen szerepet játszani annak megalapításában. Valójában, a „HBofL”-ból származó információk alapján, az első „spiritiszta” jelenséget nem „spiritiszták” hozták létre, hanem olyan személyek, akik a távolból cselekedtek oly módon, ami csupán néhány beavatott számára ismeretes. Ezek a beavatottak pedig pontosan „HBofL” belső körének tagjai voltak. Sajnos e szervezet történetét nehéz 1870-nél korábbra visszakövetni, ami valójában ugyanaz az év, amelyben Emma Hardinge Britten megjelentette az imént említett könyvet (mely könyvben természetesen nincs utalás a most tárgyalt kérdésre). Sokan úgy vélték, annak ellenére, hogy a szervezet azt állítja magáról, igencsak régi, kezdete is erre az időpontra tehető. De még ha ez igaz is lenne, elképzelhető, hogy csak arra a formára utal, amit a „HBofL” legutóbb magára öltött. Akárhogy is legyen, sok más szervezettől gyűjtött össze ismereteket, amelyek a maguk részéről bizonyosan léteztek a 19. század közepénél korábban, mint például az „Euliszi Testvériség”, amit – legalábbis külsőleg – Paschal Beverly Randolph, egy rendkívül titokzatos személy vezetett, aki 1875-ben halt meg. [9] Jóllehet, az említett eseményekben közrejátszó szervezet neve és formája nem központi jelentőségű, azt kell, hogy mondjuk, a „HBofL”-ral kapcsolatos tézis, lényegileg, az esetlegességektől eltekintve, eléggé kézenfekvőnek tűnik, most pedig megpróbáljuk elmagyarázni, miért is mondjuk ezt.

A Luxori Hermetikus Testvériség szimbóluma

Alkalmas itt megemlítenünk néhány alapvető megfigyelést a „kísértetjárta házakkal”, vagy, ahogy egyesek nevezik, „jóshelyekkel” kapcsolatban. Az ilyen jelenségek nem ritkák, és a legkorábbi időktől fogva ismertek. Találunk példákat az antikvitásban, például ifjabb Plinius beszámolóiban, ahogy a középkorban és a modernkorban is. Az ilyen esetekben feltáruló jelenségek igen határozottan egységesek. Ezek többé vagy kevésbé összetettek is lehetnek, de bizonyos jellegzetességek közösek bennük, amelyek mindig és mindenhol megmutatkoznak. Hovatovább, a hydesville-i történések bizonyosan nem tartoznak a legfigyelemreméltóbbak közé, mivel ott csupán a legalapvetőbb jelenségeket tapasztalták. Érdemes megkülönböztetnünk legalább két fő esetet: az elsőbe (amennyiben a beszámolók helytállóak) a hydesville-ihez hasonló esetek tartoznak, amikor is egy olyan helyről beszélünk, ahol erőszakos haláleset történt, és ahol, tegyük hozzá, az áldozat teste nem került elő. Hangsúlyozzuk e két feltétel egybeesését, mert az antik világban e jelenség létrejötte ahhoz a tényhez volt köthető, hogy az áldozat nem részesült szabályos, bizonyos rítusokkal kísért temetésben, és aminek csak a holttest megtalálását és a rítusok végrehajtását követően lehetett véget vetni. Ez az, amit ifjabb Plinius mond, és itt találunk olyan meglátásokat, amikre érdemes figyelmet fordítanunk. Mindezzel összefüggésben nagyon fontos lenne meghatározni, mit is értettek manes [10] alatt, és hogyan fogtak fel sok egyéb fogalmat, amik egyáltalán nem egymás szinonimái voltak, de amik között kortársaink már nem képesek különbséget tenni. Az e területen folytatott kutatás meglepő módon tisztázhatná az evokációk kérdését, amihez még lentebb visszatérünk. A második esetben nem elhalálozással, vagy, hogy elkerüljük ezen új rendet belengő homályosságot, elhalálozásból kibontakozó jelenségekkel van dolgunk, hanem egy élő személy tetteiről. Vannak tipikus példák erre a modern időkben, melyeket azok minden részletében, nagy gonddal dokumentáltak. Amit leggyakrabban idéznek, mára egyfajta klasszikussnak számít, ez Normandiában, a cideville-i plébánián történt eset, ami 1849-től 1951-ig tartott, nem sokkal a hydesville-i történések után, egy olyan időben, amelyben ez utóbbi még viszonylag ismeretlennek számított Franciaországban. [11] Ezek nyilvánvalóan olyan jelenségek voltak, melyek a varázslás jellegzetességeit mutatták, amik a spiritiszták részéről nem tart számot érdeklődésre, csakhogy úgy tűnik, ebben a médiumság tágabb értelemben felfogott elméletének igazolását látták. A varázslónak, aki bosszút akar állni a ház lakóin, meg kell érintenie egyiküket, aki ezt követően az ő tudatlan és önkéntelen eszköze lesz, és a művelet támogatójává válik, amit ily módon távolról is el lehet végezni, jóllehet csak akkor, ha a passzív alany is jelen van. Ezt olyan értelemben, ahogy azt a spiritiszták fogják fel, nem lehet médiumságnak nevezni, mivel a hatóerő, melynek az alany az eszköze, nem ugyanonnan származik; habár a kettő valamelyest hasonlít egymásra, így legalábbis feltételezhető, hogy ugyanazon erők lettek játékba hozva mind a két esetben. Ez az, amit az eseteket vizsgáló kortárs okkultisták állítanak, akik, meg kell említenünk, többé-kevésbé a spiritiszta elmélet befolyása alatt állnak. Valójában mióta kezdetét vette a spiritizmus, amikor egy kísértetjárta házról számolnak be valahol, beindul a médiumok keresése, és egy kis segítséggel egyet vagy többet mindig találnak is. Nem állítjuk, hogy ebben mindig tévednének; azonban ott vannak a kietlen helyek, mint például az elhagyatott házak esetei, ahol a kísértés jelensége emberi létező jelenléte nélkül következik be, és amik kapcsán nem állítható, hogy az arra járó szemtanúk, akik gyakran csak távolról figyelik meg ezeket, játszották a médium szerepét. Valószínűtlen, hogy ezek a bizonyos erőket működtető törvényszerűségek – legyenek azok bármik is – megváltoztak volna, ezért az okkultistákkal szemben azt állítjuk, hogy a médium jelenléte nem mindig szükséges feltétel, ebből kifolyólag itt, ahogy máshol is, az ember nem bízhat a megfigyelését meghamisító előítéletekben. Hozzátehetjük, hogy a médium nélküli kísértés az említett két esetből az elsőbe tartozik, egy varázsló számára nem lenne semmi értelme egy elhagyatott helyre menni, ezenfelül az is lehet, hogy olyan feltételekre van szüksége, amik egy spontán jelenség esetében nem igényeltek, még akkor sem, ha a jelenség szinte ugyanolyanként mutatkozik meg. Az első esetben, ami maga a valódi kísértés, a jelenség feltárulása ahhoz a konkrét helyhez kötődik, ami a bűncselekmény vagy baleset helyszíne volt, és ahol bizonyos, tartósan összesűrűsödött erők lelhetők fel; ennélfogva a figyelmet elsősorban magára a helyre kellene fordítani. Nem valószínűtlen, hogy a kérdéses erők működése időnként felerősödhet olyan személyek jelenlétében, akik rendelkeznek bizonyos tulajdonságokkal, és vélhetően ezért történhettek meg a hydesville-i események, újfent feltéve, hogy a tényekről pontosan számoltak be, amiben nincs különösebb okunk kételkedni.

Asztaltáncoltatás (Franciaország, 1870)

Szükségszerű-e, hogy a szóban forgó esetben, amit úgy tűnik, azzal magyarázhatunk, hogy „valami”, amit nem határoztunk meg, kijön egy halott személyből – ami semmiképp sem lehet az elhunyt szelleme, amennyiben szellem alatt egy létező leglényegibb részét értjük –, hogy kizárjuk a magyarázatból az élő emberi beavatkozás minden lehetőségét? Nem gondoljuk, hogy feltétlenül ez lenne a helyzet, és azt sem állítjuk, hogy bizonyos személyek, akik ismerik a kérdéses törvényszerűségeket, ne tudnának irányítani és felhasználni egy előzetesen működésben lévő erőt. Úgy tűnik, ez viszonylag könnyebb is, mint befolyást gyakorolni egy olyan helyen, ahol ilyesfajta erő előzetesen nem létezett, mely utóbbit különben az egyszerű varázslók művelik. Alapvetően azt gondolnánk, hogy – egy közkedvelt rózsakeresztes fogalmat kölcsön véve – az „adeptusok” vagy egy magasabb rend beavatottjai nemcsak magasabbrendű és eltérő jellegű módszerekkel rendelkeznek, hanem céljuk is különbözik a varázslókétól. Ami legutóbbi megállapításunkat illeti, meg kell jegyeznünk, hogy sokfajta beavatott létezik, azonban most egy eléggé általános értelemben beszélünk róluk. A spiritiszta gyűlés előtt elhangzott különös felszólalásában, amit a teozófia történetével kapcsolatban in extenso [egészében] idéztünk, [12] Annie Besant azt állította, hogy a „holtak lelkei” a spiritiszta mozgalmat felélesztő „adeptusokat” szolgálták. Megkísérelve a spiritisztákkal való egyeztetést, úgy tűnik, többé-kevésbé volt olyan szívélyes, hogy a „holtak lelkei” kifejezést spiritiszta értelemben használta.

Spiritiszták egy asztalt megmozgató titokzatos kéz társaságában (a képet állítólag utólagosan manipulálta a fotós, William Hope 1920-ban)

De mi, akik nem rendelkezünk egy „politikai” szereplő mentális beállítottságával, ezt talán teljesen más módon értelmezzük, mivel ez arra a „valamire” utal, amit az imént említettünk. Számunkra úgy tűnik, ez a megfogalmazás minden másnál inkább egyezik a „HBofL”-ral kapcsolatos elmélettel. Ez természetesen nem a legfontosabb kérdés számunkra, azonban ez az észrevétel azt mondatja velünk, hogy a kérdéses szervezet, vagy legalábbis annak vezetői bizonyosan tudják, mire kell ebben az ügyben odafigyelni. Bárhogy is legyen, ők bizonyára többet tudnak, mint Mme Besant, akinek állítása, a meghozott korrekció ellenére, nem volt semmivel sem elfogadhatóbb a spiritiszták számára. Hovatovább, ennek fényében úgy hisszük, noha nem estek abba a túlzásba, hogy a szó szigorú értelmében bevonjanak adeptusokat, mindazonáltal az előzőeket ismételve, lehetséges, hogy a beavatottak – akárkik is voltak – idézték elő a hydesville-i jelenséget, kihasználva az ott található kedvező feltételeket, de legalábbis ők lehettek azok, akik felbukkanását követően tudomásra hozták azt a bizonyos irányt, ami a jelenség felé mutatott. Nem kívánjuk bizonygatni ezt a felvetést, csupán azt állítjuk, annak ellenére, hogy egyesek mit gondolhatnak erről, egyátalán nem lehetetlen, amit mondtunk. De van egy másik, egyszerűbbnek tűnő hipotézis, ami ráadásul szükségszerűen sokkal lényegibb is, nevezetesen arról van szó, hogy a kérdéses szervezet ügynökei – legyen az a „HBofL” vagy bármi más – azért használták ki örömmel a történteket, mert céljuk az volt, hogy a hydesville-i lakók és látogatók egyfajta befolyásolása révén létrehozzanak egy spiritiszta mozgalmat. Ebben a hipotézisben a legminimálisabb a beavatkozás, és fontos, hogy legalább ezt a keveset tételezzük, máskülönben nem lenne elfogadható magyarázat arra, hogy a hydesville-i események következményei miért különböztek más hasonló, korábban megtörtént eseményekétől. Ha önmagában egy ilyen eset elegendő feltétel lenne a spiritizmus megszületéséhez, ez utóbbi minden bizonnyal már sokkal korábban megjelent volna. Megjegyezzük, kis jelentőséget tulajdonítunk a spontán mozgalmaknak, tartozzanak akár a politika, akár a vallás területéhez, vagy egy olyan homályosan meghatározott területhez, mint ami jelenleg is foglalkoztat bennünket. Mindig kell lennie egy behatásnak, ahogy olyan embereknek is, akik utólagosan látszólagos vezetőkként tűnnek fel, de akik talán annyira tudatlanok a mozgalom valódi forrását illetően, mint a követők. Jóllehet egy ilyesfajta esetben nagyon nehéz megmondani, mi is történt, mivel az események ezen oldaláról nyilván nem találhatóak dokumentumok, és ez az oka annak, hogy a történészek, akik mindenekfelett az írásos feljegyzésekre támaszkodnak, nem veszik figyelembe az ilyesmit, és inkább nemes egyszerűséggel tagadják őket, noha pont olyan dologról van szó, ami feltehetően a legfontosabb. Úgy gondoljuk, e legutóbbi megjegyzések eléggé alapvető jelentőséggel bírnak, azonban hogy ne térjünk el a tárgytól túlságosan, pihentetjük a témát, és visszatérünk ahhoz, ami kiváltképp érinti a sipritizmus eredetét.

Spiritiszták egy Katie King nevű állítólagos kísértet jelenlétében

Említettük, hogy a hydesville-ihez voltak hasonló és attól korábbi esetek is, melyek közül a szászországi Dibbelsdorfban történt egy nagyon hasonló 1763-ban, ahol a „kopogó szellem” pontosan ugyanúgy reagált a hozzáintézett kérdésekre. [13] Ha semmi másra nem lett volna szükség, e körülmények között a spiritizmus bizonyosan megszülethetett volna, annál is inkább, mivel az esemény elég nagy benyomást keltett, hogy magára vonja a hatóságok és a tudósok figyelmét. Hovatovább, sok évvel a spiritizmus bemutatkozása előtt Dr. Kerner megjelentetett egy könyvet „Prevorst látnokáról”, Mme Hauffe-ról, akinek jelenlétében rengeteg hasonló jelenség mutatkozott meg. Érdemes megjegyeznünk, hogy ez az eset, akárcsak az előző, Németországban történt, és noha ilyen esetek Franciaországban és máshol is előfordultak, ez az egyik oka annak, amiért felhívtuk a figyelmet a német eredetre a Fox család esetében. Ezzel összefüggésben érdemes lehet néhány összevetést tennünk: a 18. század második felében a magasszintű német szabadkőművesség bizonyos ágazatai kiemelt figyelmet szenteltek az evokációnak. Ezzel kapcsolatban a legismertebb Schroepfer története, aki 1774-ben öngyilkosságot követett el. Ekkor még nem spiritizmusról, hanem mágiáról beszélhetünk, ami, ahogy lentebb majd kifejtjük, rendkívül eltérő, ám ettől még nem kevésbé igaz, hogy az ilyesfajta gyakorlatok népszerűsítésével meghatározhattak egy mozgalmat, mint például a spiritizmust, ami azon hamis eszmék következménye, amit a nagyszámú közönség elkerülhetetlenül ki kellet, hogy alakítson, amikor ezeket saját nézetei szerint formálta. Bizonyos, hogy a 19. század elejétől más németországi titkos társaságok – akik nem álltak kapcsolatban a szabadkőművesekkel – szintén alkalmazták a mágiát és az evokációkat, ahogyan a magnetizmust is. Most a „HBofL”, vagy aminek ez az örököse lett, pontosan az ilyesfajta szervezetek némelyikével állt kapcsolatban. A Ghost Land [Szellemvilág] című, [14] ismeretlen szerző által készített könyvben találhatóak erről részletek, ami a „HBofL” támogatásával jött létre, és amiről egyesek úgy vélik, Emma Hardinge Brittennek tulajdonítható. Mi nem így látjuk, azonban valószínűsíthető, hogy ő szerkesztette a könyvet. [15] Úgy gondoljuk, jó ok van ezen társaságok kivizsgálására, és az eredmények nagyban megvilágíthatnának bizonyos homályos pontokat. Mindazonáltal annak oka, hogy a spiritiszta mozgalom először Amerikában és nem Németországban bontakozott ki, bizonyára az volt, hogy ebben az országban minden másnál inkább valószínű volt, hogy kedvező környezetet találnak, ahogy azt azon szekták és „neospirituális” iskolák bámulatos elterjedése is bizonyítja, ami ez időtől fogva indult be ugyanitt, és zajlik mind a mai napig.

Fantáziarajz a cideville-i esetről

Egy végső kérdés maradt hátra: mi volt a célja azoknak, akik a spiritiszta mozgalom eredeti sugalmazói voltak? Úgy tűnik, maga a mozgalomnak adott név ezt eléggé egyértelművé teszi. Itt a materializmus terjeszkedésére adott válaszcsapás esetével van dolgunk, ami valójában ekkor érte el kiteljesedettsége tetőfokát, és amivel kapcsolatban felmerült az igény a kiegyensúlyozásra; és azzal, hogy egy olyan jelenségre hívták fel a figyelmet, amit a materializmus vagy legalábbis az általános materializmus nem tudott kielégítően megmagyarázni, a maga szintjén nem lehetett szembeszállni vele. Ennek érvénye egyedül a modern világban lehet, minthogy a materializmus tulajdonképpen nem túl régi képződmény, ahogyan az a tudatállapot sem, amely majdhogynem kizárólagos jelentőséget tulajdonít a jelenségeknek és azok megfigyelésének. Ha a cél tényleg az volt, amit levezettünk, újra elővéve a „HBofL”-ral kapcsolatos állításokat, ideje visszatérnünk ahhoz, amit fentebb futólag megemlítettünk: nevezetesen azt, hogy nagyon sokféle beavatott létezhet, akik gyakran ellenétben állhatnak egymással. Ily módon, az említett német titkos társaságok között voltak olyanok, amelyek teljesen materialista elméleteket képviseltek, még ha ez a materializmus a hivatalos tudományénál jóval kiterjedtebb is volt. Természetesen, amikor beavatottakról beszélünk, e szót nem a legmagasabb értelmében használjuk, pusztán olyan személyekre utalunk ezzel, akik birtokolnak egy bizonyos, nem mindenki számára hozzáférhető tudást. Mindezen fejtegetések azt szolgálták, hogy pontosítsuk, miért helytelen azt feltételezni, hogy ezek az „adeptusok” mindenképpen érdekeltek voltak, legalább kezdetben, a spiritiszta mozgalom életre hívásában. Ez jól rámutat, mekkora ellentétek és szembenállások lehetségesek a különböző iskolák között. Természetesen csak olyan iskolákról beszélünk, amelyek komoly tudást birtokolnak, még ha azok egy viszonylag alacsony rendhez is tartoznak, és amelyek semmiképp sem emlékeztetnek a „neospiritizmus” sokféle formájára, mely utóbbiak inkább egy meghamisított tudás képviselői. Itt egy újabb kérdés vetődik fel: felébreszteni a spiritizmust a materializmussal való szembeszállás érdekében azt jelenti, hogy egy tévedést egy másik tévedéssel ütköztetünk. Mi célt szolgál mindez? Lehetséges, hogy a kiterjesztés és népszerűsítés folyamata során a mozgalom azonnal deviálódott, inspirálói elvesztették az uralmat felette, ami ezt követően olyan jellegzetességeket öltött magára, amik már nem egyeztek szándékaikkal. A popularizálásra tett kísérletek esetében az embernek fel kell készülnie ilyesfajta szerencsétlenségekre, mivel ez csaknem elkerülhetetlen. Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem lehet bűntelenül mindenki számára hozzáférhetővé tenni, és ilyesfajta népszerűsítéssel olyan következményeket kockáztatunk, amiket lehetetlen előre látni. A szóban forgó esetben, még ha a kezdeményezők látták is valamilyen szinten a következményeket, jól vagy rosszul úgy gondolhatták, hogy ez kisebb rossz annál, mint amit el akartak kerülni. A magunk részéről nem hisszük, hogy a spiritizmus kevésbé ártalmas, mint a materializmus, még ha a veszélyei összességében különbözőek is; azonban egyesek lehet, hogy másképp értékelik a dolgokat, úgy gondolván, hogy két ellentétes tévedés együttes jelenléte, mely során az egyik korlátozza a másikat, kedvezőbb, mint csupán egyikük akadálytalan terjeszkedése. Még az is lehet, hogy az ideák különféle áramlatai, amik a lehető legnagyobb eltérést mutathatják, hasonló eredetre mutatnak vissza, és talán – a politika egy nagyon sajátos módját felmutatva – kiegyensúlyozó szerepet hivatottak szolgálni. Ezen a szinten nagy tévedés lenne a külsőleg észlelhető dolgokra korlátoznunk magunkat. Végezetül, amennyiben egy bizonyos mértékben nyilvános akció csak az igazság sérülése esetén képes lezajlani, lesznek olyanok, akik ezt a helyzetet ki fogják használni. „Vulgus vult decipi” [a nép azt szereti, ha becsapják], amit olykor azzal egészítenek ki, hogy „ergo decipiatur” [adjuk hát meg neki], és ez egy sokkal általánosabb jellemzője az említett típusú politikának, mint azt egyesek elsőre hinnék. Így lehet olyan, hogy valaki megtartja magának az igazságot, és ezzel egy időben elterjeszt egy tévedést, amiről maga is tudja, hogy az, de amit mégis alkalmasnak ítél meg. Egy másik hozzáállás abban áll, hogy elmondjuk az igazságot azoknak, akik képesek megérteni azt, anélkül, hogy különösebben foglalkoznánk másokkal. A körülményektől függően mind a két, egymással ellentétes megoldás igazolt lehet, de valószínű, hogy csak az előbbi tesz lehetővé egy széles körű, általános kezdeményezést, de ennek nem mindenki számára van ugyanolyan jelentősége, míg a másik hozzáállás jobban megfelel a nyíltabban intellektuális igényeknek. Bárhogy is legyen, nem bocsátkozunk értékelésbe, csupán lehetőségekként mutatjuk be a következtetéseket, amikre bizonyos levezetések folytán jutottunk, és amit teljességében nem fejthetünk ki itt, mivel túl messzire vezetne témánktól, ami azt a látszatot keltené, mintha a spiritizmus kérdése csupán másodlagos lenne. [16] Ami a többit illeti, nem szándékozunk minden felvetett kérdést egészében tisztázni; annyi azonban bizonyosan állítható, hogy sokkal többet mondtunk e fejezetben tárgyalt témáról, mint ezidáig bárki.

René Guénon: The Origins of Spiritism. In uő: The Spiritist Fallacy, 2003, Sophia Perennis, 13–27. o. 2. fej.

Angolból fordította: A Mágus

Átnézte: Sıfır

JEGYZETEK:

[1] Maga Benjamin Franklin (1706–1790) is ezek közé tartozott. Többek közt ő találta fel a villámhárító működési elvét. [A ford.]

[2] Ez szintén Benjamin Franklin nevéhez köthető. Franklin olyan folyadéknak képzelte az elektromosságot, ami minden anyagban jelen van. [A ford.]

[3] Franz Anton Mesmer (1734–1815) nevéhez köthető. Elképzelése szerint az „animális magnetizmus” egy univerzális fluidum, mely a természetben egy egységes teret képez, és közvetít minden áramlást, legyen az akár a csillagok és a Föld közötti, akár az élőlények közötti áramlás. Az élő és élettelen dolgok feltölthetők ezzel a fluidummal, így az anyagi testek képesek (akár távolról is) hatást gyakorolni egymásra. Ezen elv alapján dolgozta ki a mesmerizmus módszerét, amit gyógyításra is használt. [A ford.]

[4] Különös egybeesés, hogy a kvéker szekta 17. századi megalapítójának neve George Fox volt. Róla és számos közvetlen tanítványáról azt állították, hogy rendelkeztek a betegséggyógyítás képességével.

[5] A janzenizmust eretneknek ítélt tanai miatt az egyház és az állam is egyaránt üldözte, különösen Franciaországban. [A ford.]

[6] Hogy a fanatikusok esetét megmagyarázza, Allan Kardec (1804–1869), a magnetizmuson túl, „kifejletlen szellemekre” utalt. (Le Livre des Esprits, 210–212. o.). [Magyarul: Szellemek könyve. Budapest, 1925, Szellemi Búvárok Pesti Egylete].

[7] Modern American Spiritualism. New Hyde Park, NY: University Books, 1995. (Első kiadás: 1870).

[8] Lásd Jocelyn Godwin, Christian Chanel és John P. Deveney: The Hermetic Brotherhood of Luxor: Initiatic and Historical Documents of an Order of Practical Occultism. York Beach, ME: Samuel Weiser, Inc.1995. [Az angol kiadás szerkesztője.]

[9] Lásd John Patrick Deveney: Paschal Beverly Randolph: A Nineteenth Century Black American Spiritualist and Sex Magician. Albany, SUNY Press, 1996. [Az angol kiadás szerkesztője.]

[10] A római vallásban a halottak szellemei vagy az alsóbb világok istenségei; ily módon az ősi szellemeket istenekként tisztelték. [Az angol kiadás szerkesztője.]

[11] A cideville-i eseteket 1853-tól kezdte közölni, Eudes de Mirville, aki egy szemtanú volt, a Des esprits et de leurs manifestations fluidiques című műben; könyvét, mely az esettel összefüggő néhány tényről is tartalmaz megjegyzéseket, öt további rész követte, melyek ugyanilyen kérdésekkel foglalkoznak.

[12] Ez a beszéd 1898. április 7-én a Londoni Spiritualista Szövetségben hangzott el. Lásd: Theosophy: History of a Pseudo-Religion, 12. fej.

[13] Egy az eseményről készült, kortárs dokumentumokon alapuló beszámoló a Revue spirite-ben jelent meg 1858-ban.

[14] Ez a fordítás részleteiben és elég gyengén lett lefordítva franciára Au Pays des Esprits [A szellemek otthona] címmel; a cím maga félrevezető, és nem adja vissza az angol valódi értelmét.

[15] Mások úgy gondolták, hogy a Ghost Land és az Art Magic szerzője ugyanaz volt, mint aki a The Light of Egypt, a Celestial Dynamics és a The Language of the Stars (Sédir: Histoire des Rose-Croix, 122. o.) című műveket írta, de ez hibás. Az utóbbi három, névtelenül publikált munka szerzője T. H. Burgoyne, a „HBofL” titkára volt; az előbbi kettő sokkal korábbi. [Burgoyne-nal kapcsolatban lásd: Jocelyn Godwin, Christian Chanel és John P. Deveney: The Hermetic Brotherhood of Luxor. Legutóbi kiadásban az első két könyvet Emma Hardinge Brittennek tulajdonították: Ghost Land, or Researches into the Mysteries of Creation (Chicago: Progressive Thinker Publishing House, 1897); és Art Magic, or Mundane, Sub-Mundane and Super-Mundane Spiritism (uo. 1898). – Az angol kiadás szerkesztője.]

[16] Bővebben lásd: The Reign of Quantity and the Signs of the Times; illetve East and West, továbbá The Crisis of the Modern World [Az angol kiadás szerkesztője.] [Magyarul: A mennyiség uralma és az idők jelei. Debrecen, 2006, Kvintesszencia; A modern világ válsága. /2. kiad./ Debrecen, 2008, Kvintesszencia.]