Az alább közölt szöveg a mágikus megvalósítás kezdeti szakaszának néhány fázisát, a későbbi, magasabbrendű gyakorlatok elengedhetetlen alapfeltételeit ismerteti. E nagy tudatossággal lejegyzett irat megjelentetését feltétlenül szükségesnek érezzük annak érdekében, hogy az olvasó tiszta képet kapjon mágikus laboratóriumunk szellemi irányáról, és hogy meggyőződjön a spirituális megvalósítást megelőző korrekcióknak és a téves benső irányulások kiküszöbölésének szükségességéről.

Közismert, hogy a yama – mint ’megállítás’, ’megfékezés’, ’megszüntetés’, ’megszüntető rektifikáció’ vagy ’korrekció’ – a jóga-aszketikus operációinak az első csoportját jelenti. Összefügg azonban a metafizikai realizáció aszkézisén (vagyis a yoga-n) kívül és azt megelőzően a beavatással, a prayoga-val (az ’elő-jógával’), a prodiniciációval (’előbeavatással’), a preparációval (’előkészüléssel’, ’előkészítéssel’) és a pro-preparációval, (az ’előkészítés előkészítésével’) is, mint az elemi autokontroll, auto-korrekció és auto-rektifikáció (’ön-ellenőrzés’ / ’ön-helyesbítés’ / ’ön-helyreigazítás’) fokozatával.

Helyes, ha a közvetlen célokat illetően nem beszélünk metafizikai realizációról, jógáról, beavatásról, hanem egészen egyszerűen az ön-kontroll, az ön-tanulmányozás és ön-megfigyelés, az ön-korrekció aránylag közeli lehetőségéről és mibenlétéről beszélünk.

Tudjuk, hogy a legelső feladatcsoport bizonyos kérdésekben való – ön-megfigyelésen alapuló – döntéseket jelent:

I. 1. Kiinduló ön-tanulmányozás a modernitással való benső, szellemi-lelki relációt illetően. – Döntés. Megfelelő esetben továbblépés.

I. 2. Kiinduló ön-tanulmányozás a szellemi–lelki–testi pozíciót illetően, és az alaptulajdonságokat illetően. – Döntés. Megfelelő esetben továbblépés.

I. 3. Kiinduló ön-tanulmányozás az affinitások, a vonzódások, a taszítások, a relációk, a spontán törekvések minőségét és erejét illetően. – Döntés. Megfelelő esetben továbblépés.

I. 4. Kiinduló ön-tanulmányozás a tudatos–akaratlagos törekvések és célok mibenlétét, minőségét, ténylegességét illetően. – Döntés. Megfelelő esetben továbblépés.

Ennek során – ha valóban éberen, intenzíven és elfogulatlanul, az önmegtévesztést kirekesztve végeztük el ezeket a műveleteket – el lehet dönteni, hogy a Mehr-Leben (’többet élni’, ’inkább élni’) elve áll erősebb alapokon bennünk, vagy a Mehr als Leben (’többet mint élni’, a ’több mint élet’) elve. Helyesebb, ha valaki a negatívumot választja mind önmaga előtt, mind mások előtt, mintha önmagát és másokat megtévesztve a magasabb pozitívumot választja, de nem a valóságnak megfelelően, nem ténylegesen. Ugyanis az igazi döntés és választás még a negatívum esetében sem zárja el a későbbi lehetőségeket, és addig a felismerés valóságosságának erejéből fakadóan, legalább lehet egyet s mást tenni.

Amennyiben ténylegesen pozitív eredményekhez jutunk, a következő feladatok lépnek előtérbe:

II. 1. Stúdiumok. Elmélyedés a már eddig sem ismeretlen doktrinális és interpretatív, valamint a kiegészítő irodalom tanulmányozásában. Egyéb (például tradicionális-nyelvi) stúdiumok. Írás.

II. 2. Az előbbiben való bizonyos előrehaladás után az ön-tanulmányozás intenzivifikációja és extenzivifikációja különös tekintettel a kötöttségekre és a tudatos–akaratlagos törekvésekre.

II. 3. A pozitív-aszcenzionális törekvések egyértelműsítése. (Maga a törekvésvizsgálat már bizonyos egyértelműsítést jelent, itt ennek továbbépítéséről van szó.)

II. 4. A pozitív-aszcenzionális törekvések integrációja a célnak megfelelően.

Az utolsó kettő, de főként az utolsó (II. 4.) feladat pusztán önmagában már nem folytatható, ehhez bizonyos actitudo-kat, vagyis a szubjektumnak bizonyos ’akció-formák’ irányába való beállítódásait kell kialakítani.

III. 1. A különböző aktitúdók (realifikatív, arisztokratikus, scientikus, artisztikus, filozófikus, praktikus, heroikus, mágikus) kialakításának először a szubjektum magas fokú intuíciójának formájában kell – megfelelő előzetes orientációk után – megkezdődniük.

III. 2. Az aktitúdók akcionális kibontakoztatása. (Az aktitúdó megfelelő akciók nélkül elenyészik.)

III. 3. Az ön-tanulmányozás permanens – ön-kontroll-szerű – fenntartása.

III. 4. A magas szintű tematikus gondolkozás elmélyítése és kiterjesztése.

Itt kell belépniük a szorosan vett legelemibb gyakorlatoknak, a korrektív–propreparatív szinten folytatott yama-operációknak – noha az előbbi csoport III. 3.-fokozatában a yama eleme már felfedezhető, miután a (szinte) permanens önkontrollnak nem csupán konstatáló, hanem rektifikáló jelentősége is van. A következőkben ez építendő tovább.

IV. 1. Minden előbbi művelet fenntartása és fokozása mellett, az ön-kontrollon belül külön figyelem fordítandó a tudattartalmak, illetve a gondolkozás mindenkori színvonalára.

IV. 2. Minden automatikus–spontán asszociáció, sőt később minden szigorúan véve atematikus–hypotematikus gondolkozás megállítandó tudatosan és akaratlagosan, és felváltandó egy határozott, magas színvonalú tematikus gondolkozással. Itt természetesen fokozatok lehetségesek. (Például fokozatosan emelhető először a téma színvonala: egy atematikus gondolkozást először felválthat egy történelmi témájú gondolkozás, később egy filozófikus gondolkozás.) Noha itt mindig belép egy pozitív elem, a művelet lényegében „negatív”, vagyis megállító, megszüntető jellegű. Az atematikus gondolkozást felváltó tematikus gondolkozásban egyenlőre nincs semmi rendkívüli, semmi olyan, ami önmagában operációnak minősülne.

IV. 3. Ugyanennek egy kiegészítése és továbbépítése az, ami hasonlatos a Scaligero-féle úgynevezett distractio-hoz (’megtöréshez’). Nem csupán azok a területek, gondolkozási folyamatok állítandók meg hirtelen, és váltandók fel, amelyek nemigen minősülnek szorosan vett gondolkozásnak, hanem a nap bizonyos óráiban, bizonyos időközönként a szigorúan tematikus gondolkodás is. Hirtelen meg kell szakítani a tematikus gondolkozási folyamatot, és fel kell váltani egy másik téma gondolásával. Ezt többször meg lehet, sőt meg kell ismételni.

IV. 4. Az általános ön-kontroll-hoz hozzátartoznak az emóciók kontrolljai is. Itt egy fokozásra van szükség – méghozzá arra, hogy a negatív emóciók ne, vagy csak igen kevéssé nyilatkozzanak meg a viselkedésben, az arcvonásokon, még akkor is, ha teljesen egyedül vagyunk.

Ez, amiről eddig szó volt, propreparatív yama-gyakorlatoknak a legeslegelemibb előműveleteit jelentik. Tudnunk kell, hogy ezek nem jó hatásfokú gyakorlatok, sok év gyakorlása szükséges ahhoz, hogy e téren bizonyos kevés, de már tényleges eredmény mutatkozzék.

Természetesen már az eddigiekben is, de a későbbiekben még inkább szükségessé válik, hogy az ön-vizsgálat során feltáruló (az emelkedés szempontjából vett) hibák átvilágítottá váljanak és felszámoltassanak. A felszámolásnak mindig radikálisnak kell lennie, de sohasem durvának, hanem árnyaltnak, az okok, a háttér és a vonatkozások ismeretéből fakadónak, és ha kell – nagyon is fokozatosnak.

A mások véleményét mindig figyelembe kell venni, de nem szükségképpen meghatározó értelemben. Ha valaki egy hibánkat felfedezi, ezt figyelembe kell venni, és a felfedezett hiba – bizonyos tekintetben – tényleg hiba, de súlyát, jelentőségét, összefüggéseit, okát mi ismerjük meg igazán, vagy legalábbis nekünk magunknak kell megismernünk. Kivétel, ha szellemi útmutatónk hívja fel figyelmünket egy hibánkra, aki eleve magasabb fokon áll nálunk, és aki iránt maximális bizalommal vagyunk: az ilyen hibák feltárására és megszüntetésére a legnagyobb gond fordítandó.

A yama-gyakorlatok implicite mindig tartalmaznak valamit már eleve a niyama-gyakorlatokból, de – mint jeleztük – a súlypont még a megszüntetésen van, még a korrekciónak a kiküszöbölő oldalán, és ennek sokáig így kell lennie.

A legnagyobb veszélyt – ami ellen az elemi yama-operációkat be kell vetni – a lelki–szellemi inercialitás (’tehetetlenség’). Az az ál-gondolkozás, amelynek témája amorf, szinte meghatározhatatlan: a gondolkozásnak, az értelemnek olyan állapotából származik, amely enged a testiség vonzásának, és tehetetlenül belemerül a cerebralitásba (’agyiságba’). Aki ezen a téren nem korrigálja önmagát, az érvényesen más területeken sem lesz képes önkorrekcióra. Aki itt nem tartja szükségesnek az ön-korrekciót, az komolyan másutt sem tekintheti fontosnak.

Meg kell jegyeznünk, hogy a propreparatív–korrektív yama előmőveleteit is (részben) meg kell előznie a globális és koherens létszemlélet kialakításának. Tapasztalni lehet, hogy igen sok embernek teljesen elmosódó, partikuláris, benső ellentmondásokkal terhes a még modern értelemben vett „világnézetnek” is alig minősíthető úgynevezett „létszemlélete”, még olyanok körében is, akik birtokolják az ehhez szükséges intellektuális erőket, és szellemi célokat jelölnek meg önmaguk számára.

A létszemlélet nem lehet bemerevített álláspont-szisztéma, közönséges, bármikor elővehető és nominálisan–verbálisan alkalmazható világnézet; amelynek alapján mindenkor tudni lehet, hogy milyen esetben mit kell mondani, anélkül, hogy a szemlélés voltaképpen élne, de nem lehet olyan folyton alakuló „nézelődés” sem, amelynek nincs semmiféle kristallizációs pontja, nincs integratív magja, nincs konvergenciális célja, tehát sem nem globális, sem nem határozott, sem nem koherens. Súlyos, e téren felmerülő hiba a létszemléleti epigonizmus, amely csak mást, tekintélyeket követ, nincs önálló nézete, sőt ha lenne, azt is „kontrollálná” a tekintély által, ahhoz mérné, adott esetben elfojtaná. Nem kisebb hiba a mindenáron való önállóskodás, ami nem több Minderwertigkeitsgefühl-ből (’silányság-érzetből’, ’alávetettségi érzetből’) származó túlkompenzálásnál és önkénynél. Ugyanilyen hiba a tekintélyek figyelmen kívül hagyása. Lehetnek és vannak tekintélyek, szükség van tényleges tekintélyekre, azonban az igazukat a kijelentésük igaz-volta igazolja, nem pusztán tekintély voltuk, és ezt csak önállóan lehet megállapítani, esetleg segítséggel, de végül is önállóan.

László András: Néhány vázlatos megjegyzés a yoga-nak főként a yama, másodsorban a niyama fokozatával kapcsolatban. In Horváth Róbert, Murányi Tibor (szerk.): Láthatatlan rezgéseim tánca minden. Budapest, 2012, Aktémosyné, 35–38. o.