Nem kívánunk minden áron a Sátán védelmére kelni, hiszen megvan annak a szemléletnek is az érvénye, amikor a Sátánt valami legvégső rossznak, minden jó ellenségének tekintjük. Ezzel szemben, vagy talán inkább ezen túl, létezik egy másfajta szemlélet. E fordítás és bevezető ennek megismeréséhez kíván hozzájárulni, fenntartva mégis azt a lehetőséget, hogy eme kétfajta szemlélet és hozzáállás gyakorolható párhuzamosan is.

A negatív élmények ugyanúgy Isten kegyelméből mennek végbe, mint a pozitívak, csak ekkor nem egyértelmű a kegyelem jelenléte, mert hiányoznak az elviekben hozzátartozó feltételek. Béke, nyugalom, harmónia, „minden-tanítás”, „minden-a-Rend-szerint-van”, egységélmény. Senkit sem hagy magára, és lehetetlen, hogy valaki Tőle végleg elszakadjon, ez még akkor is így van, ha látszólag egy negatív tapasztalatot élünk át. Sokszor megesik, hogy korunk emberének a pozitív kimozdítás, elmozdítás, megfordítás eléréséhez előzetesen negatív behatásra van szüksége.

Horváth Róbert mondta egy előadásán:

„Odáig elmenően különbözőek a szimbólumok, hogy vannak negatív szimbólumok is. Ezek szintén rendelkezhetnek bizonyos spirituális hatékonysággal. Az ördög egy szimbólum. Azt megelőzően, hogy vaskos, objektív, netalán történeti realitás lenne, szimbólum. A valóság vaskosságát transzformáló, átalakító és megszüntető erő (…)  bizonyos fokig az úgynevezett negatív szimbólumok esetében is fennáll. (…) A negatív szimbólumoknak is van spirituális hatékonysága – ha tudatos szimbolikus látásmód áll a hátterükben –, de nem hasonlíthatók például a kereszt vagy az AUM szellemi hatékonyságához.”

Azt is feltehetjük, ha a „túloldalon” nehéz megmaradni, ott kimunkált erőkre és képességekre van szükség, akkor az odavezető utat az Úr azért teszi nehézzé, hogy ezen erők felgyűljenek, a képességek kimunkáltassanak. Egy másik példán keresztül tekinthetjük Istent a nagy Ácsmesternek és magunkat a megmunkálandó fának. Amikor a mester nekilát egy nagy darab fát megfaragni, először a legdurvább eszközeit használja, a szakmában is úgy mondják: nagyol. Méretes szilánkokat szakít ki hatalmas vésőjével, nagyokat verve rá kalapácsával. Ez a felébredni készülő ember állapota, és az eszköz, a pöröly Isten kezében: Iblis, a Sátán. Szimbolikus történetünk emberét nagy csapások érik azért, hogy ne érezze olyan jól magát saját poklában. Az Úr nem bánik vele kesztyűskézzel, őérette. Később egyre finomabb eszközökhöz nyúl, s a „nagy mű” befejeztéhez közel már szinte simogat finomszemcsés angyali csiszolójával.

Peter Lamborn Wilson cikkét három részben közöljük. Alább az első rész olvasható. (A ford.)

Pávaangyal (Melek Tausz), a jezidi nevű muszlim szekta némelyek szerint Luciferrel azonos istene

Teheránban él egy perzsa barátom, avantgarde drámaíró, az Ahl-i Haqq szekta (magyarul Az Igazság vagy Isten népe) tagja (a „haqq” egy isteni név), aki elutazott a sátánimádók völgyébe a hetvenes évek közepén. E kurd szektára az extrém síizmus, szúfizmus, iráni gnoszticizmus és a helyi sámánizmus volt hatással. Az Ahl-i Haqq alcsoportokból jön létre, követői legnagyobb részt írástudatlan parasztok. Távoli völgyeikben szent könyv nélkül alakították ki az Ahl-i Haqq mitológiájának és tanításainak szélsőségesen eltérő verzióit. Ezek közül az egyik alcsoport a Sátánt tiszteli. Szinte semmilyen írásos dokumentumot nem ismerek a Shaitan-parastiyyan-ról, avagy Sátánimádókról [1] és ez általánosságban az Ahl-i Haqq-ra is igaz. [2] Titkaik ismeretlenek a kívülállók előtt.

A teheráni Ahl-i Haqq-ot egy kurd pir vezette, Ustad Nur Ali Elahi, nagy zenész és tanító. [3] Néhány régimódi tag renegátnak tartotta őt, mert titkokat fedett fel kívülállók előtt, nem csak kurdok számára, sőt, könyvekben is közölte azokat. Amikor egy barátom a sátánimádókról kérdezte, Elahi, bár finoman, de így utasította vissza: „Ne a Sátán miatt aggódj, hanem inkább a shay-ye tan (szó szerint „a test dolga”, érzéki lélek, elkülönült ego) miatt. A barátom nem vette tudomásul e kétségtelenül hasznos tanácsot, és Land Rover-ében testvérével együtt Kurdisztán felé indult.

Aki nem járt még ott, nem tudhatja, milyen elhagyatott tájak találhatók Ázsiában; még egy helikopter sem képes behatolni e fűrészfogú csúcsok és vészjósló hegyszorosok közé. Ahogy közeledtek céljukhoz, egyre többet tudtak meg a sátánimádókról, de jót aligha: orgyilkosok, banditák, akik disznóhúson és boron élnek, a „lámpából kifúvást” (válogatás nélkül végrehajtott rituális orgiák a sötétben) gyakorolják…

Végül odaértek, és kis karavánjuk körülbelül egy tucat fürtös hajú, tradicionális kurd öltözéket hordó törzstaggal találkozott: buggyos nadrágokat, turbánokat, fegyvereket viseltek. Ádáz és mogorva arccal ekképp üdvözölték a testvéreket: „Ya! Zat-i Shaitan!” – „Üdv, ó, Sátán lényege!”

Az első pillanat rémületéhez viszonyítva az út további részén lassan helyreállt a rend. A falubeliek – elmondásuk alapján – rég felhagytak a fosztogatással, és alapvetően nyoma sem volt éjszakai fajtalankodásnak. Nyomorult szegénységükben egy malachoz vagy egy kancsó borhoz még csak hasonló különlegességgel sem rendelkeztek. Ami a vallásukat illeti, arról látszólag a falubeliek semmit sem tudtak; talán védték titkaikat a kívülállóktól, esetleg valóban majd mindent elfelejtettek.

Számottevő ismeret veszhet el az olyan írástudatlan társadalmakban, melyeket a titoktartás és külvilágtól való elszigeteltség jellemez; a vezetők meghalhatnak bizonyos részletek továbbadása nélkül, és egész falvak tűnhetnek el, szóródhatnak szét aszály vagy betegségek következtében. Kétségtelen, hogy az ördögimádók többet tudtak annál, mint amennyit a barátomnak mondtak, de végtére is nem tűntek baljósabbnak egyik hegyi kurd csoportnál sem. Általánosságban nemes szívű és vendégszerető emberek, ha nem folytatnak épp családi viszályokat, vérbosszút vagy gerilla hadviselést.

Tulajdonképpen mi a „Sátán lényege”? Egy Ustad Elahi tanításainak szentelt könyvben azt írják, [4] hogy a Sátán megkötözve, hatalom nélkül tengődik, csak egy bukott angyal. Ezen felül „az embertől elválasztva nem létezik gonosz a természetben, az „ördög” egyszerűen az, ahogy a zsarnoki én megnyilvánítja magát bennünk. A Sátán története régen véget ért; ez csak Istenre és rá tartozik.

Más szóval, a kísértés és bukás koráni verziója (nagyon hasonló a Teremtéshez) szó szerint igaz, de mellékes. A Sátán, akiben a hívők imáik révén menedéket vesznek, valójában a saját spirituális tökéletlenségük kivetítése. Fölösleges mondani, hogy ez nem az ortodox iszlám, vagy a szúfik többségének véleménye. Ez egy nagyon bonyolult teológiai problémára adott érdekes megoldási kísérlet. Egy olyan vallás esetében, amely a metafizikai azonosságon, a Valóság egységén (tawhid) alapul, hogyan lehet megmagyarázni a gonoszt?

Az angyalok leborulnak Ádám előtt, Iblis viszont nem tesz így

Az ellenség

Az ószövetségi judaizmus nem ismeri a gonosz különálló princípiumát. Jób könyvében a Sátán – többnyire az Ellenség, kevély és gonosz, de nagyon is része Jehova kozmoszának, és a hatalma alatt áll – majdhogynem az istenség egy aspektusa.

A gnoszticizmusra adott reakcióképp (mely azt állítja, hogy Jehova maga a „gonosz”) a kereszténység Isten jóságát olyannyira hangsúlyozza, hogy a Sátán idővel egyre inkább elkülönült és szubsztanciális létezést ölt magára. A keresztény teológiában (vagy „teodiceában”, [*] hogy pontosak legyünk) a gonosz bizonyos értelemben illúzió marad, vagy legalábbis másodlagos; de a keresztény gyakorlatban az ördög „a világ urává” válik, egy igazi hatalommá, egyfajta princípiummá. A keresztény kultúrkörben emiatt a sátánizmus a jó ellentétének, azaz a rossznak való odaadásként bukkan fel. Az a fajta intellektuális és rituális gonoszság, amit Huysmans a La Bas-ban vagy LaVey A Sátán Bibliája című művében ábrázolt, nem merülhetne fel a judaizmusban, ahogy az iszlám kultúrában sem tipikus. [5]

Allah-ot 99 névvel jellemzik, köztük a Zsarnokkal és a Fortélyossal. Némely, a kereszténység által a gonoszhoz társított minőség a Koránban isteni rangra emelkedett, mint Isten aspektusainak fenséges, vagy „rettenetes” attribútumai. Ebben a kontextusban a Sátán nem törekedhet egy elkülönült vagy szubsztanciális autonómiára, hatalma képtelen Allahéval szembehelyezkedni, ehelyett abból származik és kiegészíti azt. Az Iszlám az „eredendő bűnt” nem, egyedül a Valódiról való megfeledkezést fogadja el; hasonlóképpen, a kozmosz–természet nem tekinthető „rossznak” önmagában, lévén a Valóság visszatükröződése vagy kifejeződése. Éppen azért, mert a kozmosz–természet az isteni minden-lehetőség visszatükröződése, magába kell, hogy foglalja a tagadás és illúzió „rettenetes” lehetőségeit, Iblis (a Sátán) létét is. [6]

A Koránban és az elfogadott hagyományokban (hadísz) a Sátánról azt mondják, tűz hozta létre, mint a dzsinnt, és nem fény, ahogy az angyalokat. Mindemellett ő Azazel is, a megnyilvánulatlan létbirodalom angyalainak szónoka, aki dicsőségben foglal helyet a Trón alatt. Amikor Isten megformálta Ádámot, és parancsba adta az angyaloknak, hogy hajoljanak meg előtte (mivel csak az ember tökéletesen mikrokozmikus), egyedül Azazel utasította vissza. A tűz (pszichikus dimenzió) agyagot (anyagi dimenziót) meghaladó, büszke fensőbbségét képviselte. Ezért Isten megátkozta, Azazelből Iblis lett, a folyamat további része pedig hasonló a Teremtés könyvében találhatókhoz.

Adott az isteni egység és mindenhatóság, ennek révén könnyen meg lehet sejteni e történet rejtett hátterét. Isten valamiképp akarta, hogy Iblis Sátánná váljon, ahogy Ádám és Éva bűnbeesését is azért, hogy a teremtés és az összes Név megnyilvánulásának egész drámája a megváltásban végződjön. A Sátánnak és Ádámnak külön-külön „szabad akarata” volt, mégis minden meg volt írva, elrendeltetett, előre tudott volt. Világos, hogy titok rejtőzik az írott szöveg hátterében (az ortodox tanítás szerint a Korán az értelmezések legalább hét szintjét teszi lehetővé). E titok megfejtése a szövegmagyarázat ezoterikus tudománya és a szúfizmus révén lehetséges.

Fordította: Sıfır

Forrás: Peter Lamborn Wilson: Iblis, the Black Light. Satanism In Islam. In Sacred Drift: Essays on the Margins of Islam. San Francisco, 1993, City Lights Books, 83–94. o.

2. RÉSZ

3. RÉSZ

JEGYZETEK

[1] Angolul semmit. Egy másik barátom, Martin van Bruinesse marxista néprajztudós „romantikus lázadók” után kutatva ugyancsak meglátogatta a Shaitan-parastiyyan-t, és holland nyelven írt is valamit róluk (a cikk végleges verzióját keresd az Index Islamicus-ban, ez igencsak informatív és talán angolul is elérhető lesz). Én is említettem már őket népművészeti szempontból a Scandal: Essays In Islamic Heresy című könyvemben (Brooklyn, N.Y. 1988, Autonomedia).

[2] Lásd V. Ivanov: Truth-worshippers of Kurdestan: Ahl-i Haqq Texts. Bombay, Ismaili Text Society. Adatközlőim szerint e munka jóformán használhatatlan a szektára vonatkozóan. V. Minorsky cikke, az Ahl-i Haqq bár rövid, mégis figyelemre méltóan informatív, és meg is jelent Az Iszlám enciklopédiája régebbi sorozatában.

[3] Az egyik Ustad Nur Ali Elahi-val történt eszmecserét lásd a Scandal: Essays In Islamic Heresy című munkámban (Brooklyn, NY. 1988, Autonomedia).

[4] Dr. Bahram Elahi (Ustad Nur Ali Elahi fia): The Path of Perfection. Jean During francia fordítását James Morris ültette át angolra (London, 1987, Rider Books). A 28. oldalon Elahi egy olyan megjegyzést tesz, ami talán a Shaitan-parastiyyan-ra vonatkozik: „Bizonyos félrevezetett elmék odáig merészkednek, hogy azt állítják, »Mivel Isten jó és kegyelmes, nem szükséges foglalkoznunk vele: de merthogy minden szenvedésünk az ördögtől és a rossz istenétől jön, inkább azzal kéne foglalatoskodnunk, hogy az ő jóindulatát nyerjük el.« Így az ördög imadatánál kötöttek ki.”

[*] Isten létezését bizonyítani kívánó filozófiai érvelések, melyek egyik központi kérdése, hogyan létezhet Isten és a gonosz egyszerre a világban, és mi ennek az oka.

[5] Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy nem léteznek gonosz zsidók vagy muszlimok, sem pedig azt, hogy ezen kultúrák mentesek volnának a „fekete mágiától”, de egyik sem adott életet szervezett sátáni gonosznak. A Shaitan-parastiyyan kivételével, a Sátán kultusza az iszlámban (ahogy majd látni fogjuk a jezidik és bizonyos szúfik esetében) az ördögöt titkos jónak tekinti.

[6] „A Sátán egy cím, jelentése „az Ellenség”; a neve Iblis, ami a görög diabolos-ból ered.