Az isteni mágia útja

2017. március 24. 17:21 - TheMagician

Néhány tisztázás

zlionandsun01.jpg

Mint ahogy többször is utaltam rá, a jelen blog célja egy mágikus hangulat megidézése. Mindezt szerzőtársaimmal oly módon kíséreljük meg, hogy egyszersmind – saját szellemi meglátásaink és más szerzők útmutatásai révén –metafizikai vonatkozású tanulmányokat vagy tanításokat is közlünk. Ez nem jelenti azt, hogy mágikus műhelyünk működtetői már minden téren birtokolnák az igazságot (lásd ezzel kapcsolatban Neofita bemutatkozó írását), vagy azt, hogy egy szellemi ember számára elegendőnek tartanák a mágikus attitűd kizárólagos elsajátítását. Amit teszünk, hogy élettel és erővel töltünk meg – elsősorban a magunk számára – egy olyan ideát, amely szellemi életünk kiteljesítéséhez járul hozzá. Igyekszünk ügyelni arra, hogy ne beszéljünk magunk felett, mindazonáltal mégis egy olyan hozzáállást képviselünk, amely mintegy elővételezetten már birtokolja azokat a kvalitásokat, amelyek egy theurgo-mágus sajátjai. Elővételezzük, mert meggyőződésünk szerint csak akkor vehetünk valamit birtokba, ha már előzőleg valamelyest megízleltük azt a szerepet és minőséget, ami felé törekszünk.

Ez az internetes felület elsősorban nem mások számára íródik, és nem kíván maga köré rajongótábort és követőket sem gyűjteni. Neveink is azért titkosak, mert itteni munkánkból nem akarunk személyes tőkét kovácsolni. Ami miatt mégis elérhető, annak oka az, hogy úgy véljük, némelyek számára az írások eligazítást nyújthatnak bizonyos szellemi kérdésekben, vagy a mágikus attitűd elsajátításának módja kapcsán. Továbbá bizonyos dolgok megnyilvánításának van egy megerősítő és konkretizáló (kikristályosító) jellege, ami miatt ez egy szükséges művelet is. Mindemellett nem akarjuk kizárni annak a lehetőségét sem, hogy azok, akik elkötelezettek az általunk képviselt szellemiség iránt, valamint akik eléggé ráéreztek a mágiában rejlő lehetőségek nagyszerűségére, csatlakozzanak hozzánk, vagy új rátekintési módokra hívják fel a figyelmünket.

A modernitás korában a szellemi ember a kitaszítottság állapotában találja magát. Konvenciók és előítéletek egész sora miatt benső lényegének elrejtésére, sőt, sokszor elnyomására, megtagadására kényszerül. Ebből a starthelyzetből kiindulva a feltárás és a felvállalás műveletét jogosultnak tekintjük. De nem azért, hogy elhitessünk magunkról valamit, hanem azért, hogy lehetőségeinkhez mérten a leginkább hűek lehessünk önmagunkhoz. Az isteni mágia pedig mindenképpen kapcsolatban áll azzal a beállítódással, amelyet magunkénak tudva szabadoknak, azaz valódi önmagunknak tudjuk nevezni magunkat. (Remélem, mondanom sem kell, hogy ennek semmi köze a vállald fel önmagad liberális eszméjéhez, a közönséges emberi világ egyik manapság divatos önáltatásához, amit kizárólag az alacsonyrendűség nevében hangoztatnak.)

A mágia a mi szemünkben nem valamiféle uralmat vagy hatalmat jelent (főleg nem olyan értelemben, ahogyan általában megközelítik). Azokat is, de nem kizárólagosan. A mágikus életmód egy eleven és folytonos izzás abban a tudatban, hogy minden varázslat; hogy az élet minden mozzanata egyetemes tudatunk játéka. A mágia annak tudata, hogy minden pillanatban felárulhat és megnyílhat egy újabb kapu, amely átvezethet egy magasabb létmódba. A mágia annak felismerése, hogy nincsenek korlátok és gátlások; hogy a lényünket földhöz láncoló bilincseink csupán virágfonatok; hogy szabadok vagyunk; és hogy szabadon azzá válhatunk, akik – egy transzcendens értelemben – Vagyunk.

Theurgikus Mágia nevű oldalunk ezt a viszonyulást ébreszti fel és élteti. Tudatunk és létünk egy magasabbrendű és valósabb formájába átalakulni mindenekelőtt ezt tekintjük mágiának. A mágikus élet egy folytonos nyitottság a transzformáció lehetőségére. A mágus pedig mindenhol és minden pillanatban tökéletesen fel akar szabadulni. A felszabadulás eme mérhetetlen vágya hozta létre és tartja fenn ezt az oldalt is. És éppen emiatt érezzük teljesen jogosnak és szükségesnek a szóban forgó irányulás képviseletét.

A Mágus

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr8512365855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja
süti beállítások módosítása