„Az én Sátánom muszlimmá lett – általam.”
(Mohamed próféta)

A Páva-angyal

A szúfizmuson belül Iblis védelme érdekes, sokkoló és veszélyes probléma marad a misztikus metafizikában. Elkerülhetetlen volt, hogy az Iblist védő hatásos és szikrázó képek kultikus és rituális kifejeződésre találjanak, és hasonlóan elkerülhetetlen volt, hogy e kivetítés törést okozzon az iszlám testén. Noha az iszlám olyan doktrinális rugalmassággal bír, ami például a katolicizmus számára ismeretlen, bizonyos kihágásokat ő maga sem volt képes tolerálni. Az ördögimádás pontosan ilyen kihágásnak számít.

1100 körül Baalbek (Libanon) sejkje, Adi ibn Musafir Bagdadba érkezett és megismerkedett Imam al-Ghazzali-val és Abd al-Qadir Jilani-val, e kiváló ortodox szúfikkal. Általuk volt tudomása, és talán az ő jóvoltukból is találkozott Ahmad Ghazzali-val és Ayn al-Qozat Hamadani-val. Később Adi sejk visszavonult a távoli Lalish (Irak) völgybe és létrehozta saját szúfi rendjét kurd parasztok részvételével. Szenvedélyes szunnita ortodoxiájáról és számos aszketikus gyakorlatáról volt híres. Autentikus munkái jámbor egyszerűségét tükrözik.

Ám úgy tűnik Adi Sejknek volt egy sötét oldala is. Követőinek leszármazottai, ismertebb nevükön a jezidik, [11] különféle furcsa szövegeket tulajdonítanak neki (és más, renden belüli sejkeknek), ahol az ördög Malek Ta’us-ként, Páva-angyalként tűnik föl, egy nagyszerű, önjogán működő istenként. Halládzs Iblisét jelenítették meg pogány mitológiai formában.

Halládzs nagy tiszteletnek örvendett közöttük, az egyik nagy bronz pávájukat az ő nevén szólították. Sejk Adi, egy neki tulajdonított versben úgy tűnik, isteni ranggal kérkedik, és hasonló, szúfiktól származó „eksztatikus megnyilatkozásokra” hivatkozik, például Halládzséra, vagy Bayazid Bastamiéra:

Shams-i Adi vagyok, Musafir fia, a Kegyelmes nevekkel ruházott fel: a mennyei Trón, a zsámoly, a hét mennyország és a föld.
Tudásom titkos mélységeiben nincs isten, csak én…
Minden dicséret engem illet, minden dolog az én akaratom által van.
A világegyetemet az én ajándékaim ékesítik.

Egy bizonyos időtől fogva a jezidi elnevezésről (még a jezidi tagjai is) úgy tartották, hogy egy bűnös kicsapongótól, Caliph Yazid-tól származik. Ő okozta 690-ben al-Husayn-nak, a Próféta unokájának és a siíták imámjának halálát; Yazid siíták átkai elleni védekezése talán összefüggésben áll Adi sejk rendjének fanatikus szunnizmusával, habár a jezidi tagjai most úgy tekintenek a kalifára, mint bajnokukra, minden ortodoxia ellenségére, aki megszabadította őket a Törvény (shariah) bírálatától.

A jezidi név valószínűsíthetően inkább az ősi perzsa yazd vagy yazad szóból vezethető le, amelynek jelentése isten vagy szellem. Lalish kurdjai talán megőrizték „pogány”, iszlám előtti, a zoroasztrikus dualizmushoz köthető hiedelmeiket, amelyek ugyanúgy harmonizálnak Haládzs Iblist illető védelmezésével, mint az extrémista szunnita Yazid kalifa szektájával. Hogy maga a történelmi Adi sejk – akinek Lalishban található sírja ma a jezidi kultusz központja – felelős-e e vad szinkretizmusért, vagy a halálát követően vált ilyenné, vitatott kérdés.

Bár a jezidik tagjai elvből elutasítják az írott szót (és legtöbbjük tényleg írástudatlan), mégis rendelkeznek két „szentírással”, név szerint Az isteni ragyogás könyvével és A fekete könyvvel (a „ragyogáshoz” a „feketét” hozzáadva megkapjuk a „fekete fényt”). Nem az ördögöt mint a gonosz princípiumát imádják, akár a keresztény környezetben megjelenő sátánisták, hanem inkább az energia alapelvét, amelyet igazságtalanul ítélnek el az ortodox vallások. A fekete könyv szerint:

„Kezdetben Isten legdrágább Esszenciájából megteremtette a Fehér Gyöngyöt és egy Anfar nevű madarat. A gyöngyöt annak hátára tette, ami negyvenezer évig időzött ott. Az első napon, vasárnap létrehozott egy angyalt, Azazelt, vagyis Ta'us Malek-et (Páva-angyal), minden angyalnak vezetőjét.”

Az Isteni ragyogás könyvében maga Malek Ta’us így beszél hozzánk:

„Voltam, vagyok és leszek örökké, uralom az összes teremtményt és rendezem viszonyait és tetteit mindazoknak, akik hatalmamban vannak. Mindig közel vagyok ahhoz, aki bízik bennem és hív szükség idején, és nincs olyan hely, amit ne töltenék be jelenlétemmel. Én foglalatoskodom minden olyan történéssel, amit idegenek azért neveznek gonosznak, mert nem a vágyuk szerit ment végbe.”

A fekete könyv sok érdekes tilalmat fogalmaz meg. A saláta és a bab tiltott; az elsőről úgy tartották, hogy a „tiszta fény” szikráit tartalmazza (a manicheusok szerint), a második olyan lelkeket foglal magába, melyek átalakuláson mentek keresztül (a phütagóreusok szerint). A hal, gazella és pávahús tiltott, ahogy az indigo-kék, azért, mert kétségtelenül a Sátánt szimbolizálják, akinek a nevét ráadásul a jezidiknek nem volt szabad kimondani. A tökről, a káosz hagyományos szimbólumáról szintén úgy tartják: túl szakrális ahhoz, hogy megegyék.

Iblis, az imagináció

Pár olyan izgalmas kitérő mellett el kell haladnunk, mint a jezidi teljes antropológiai vizsgálata, a Sátán védelmének fejlődése a szúfizmusban, a sátánizmus ellen hozott kritikák olyan mély misztikusoktól, mint al-Jili vagy Ruzbehan Baqli, a démonológia és ördögimádás kiterjedt népi ismeretanyaga, iszlám eszkhatológia (beleértve Dante térképét a pokolról), vagy Iblis alakjának szimbólumkénti használata a muszlim lázadók körében, a középkortól, egészen a modern baloldaliakig. (Ezen anyagok cím szerint mind megtalálhatóak a lábjegyzetekben.) Célomnál maradva, újra felteszem az egyszerű kérdést: Mi a „Sátán lényege”, amit azok a kurd sátánimádók említettek, akikkek a barátom találkozott. [12]

E kérdésre több válasz is érkezik a „legnagyobb sejk”, Ibn Arabi iskolájának némely szöveghelyéről, különösen  Aziz ad-Din Nasafi A tökéletes ember című értekezéséből:

„Isten elküldte isteni helyettesét, az »intellektust«, aki a mikrokozmoszban Őt reprezentálja. Az intellektus felvette a helyettesítő szerepét a mikrokozmoszban, az angyalok pedig leborultak előtte az »imaginációt« kivéve. A meghajlást visszautasította, hasonlóképp, mint amikor Ádám a makrokozmoszban vette magára a helyettesítő szerepét, az angyalok ott is leborultak előtte, kivéve Iblist, ő ott sem.”

Hat személy lépett elő a harmadik mennyből: Ádám, Éva, a Sátán, Iblis, a Páva és a Kígyó. Ádám a szellem, Éva a test, a Sátán a természet, Iblis az imagináció, a Páva a kéjvágy, a Kígyó pedig a harag. Amikor Ádám az intellektus fájához közeledett, elhagyta a harmadik mennyországot és belépett a negyedikbe. Az angyalok leborultak előtte, kivéve Iblist, aki ezt visszautasította. Pontosabban minden spirituális és fizikai hatalom meghajolt és engedelmeskedett a szellemnek, kivéve az imaginációt, aki tartózkodott attól, hogy így tegyen.

Az imaginációra használt szót (wahm) „elképzelésként” (képzelgésként?) lehetne fordítani, megkülönböztetve a khyyal-tól, az „imaginációs képességtől”. Ibn ’Arabi iskolájában viszont e két terminus felcserélhető, mert az igaz imagináció (mint a Szeretett hajfürtjei) egyszerre szétszórja és koncentrálja az emlékezés képességét, egyként csábít „bűnre”, „lázadásra” és az isteni meglátására minden dologban. Maga Ibn ’Arabi szerint képek nélkül egyáltalán nem lehetséges spirituális megvalósítás, a Valóság megkülönböztethetetlen egysége csak a megnyilvánulásán keresztül tapasztalható, a teremtés sokféleségében.

Ahogy Ayn al-Qozat magyarázza: a Sátán egy küszöb őre, egy szűk ajtónyílás, világok közti űr, egy homályos, határon lévő sehol-sincs-hely, az imagináció földje. [13] Nyugaton csak William Blake ismerte fel az Ördögöt imaginációként; a szúfizmusban ez az azonosság legalább tíz évszázada világos. A Sátánt védő szúfik nem oltalmazták vagy mentegették a gonoszt, inkább egy titkot meséltek el: a „rossznak” csak egy viszonylagos léte van és ez is „inkább emberi”.

Ez a mindannyiunkban jelenlévő „shaitan” az, akit „át kell térítenünk az iszlámra”, ahogy a Próféta mondta. De a konkrét módszer, ami által véghez visszük ezt az ön-alkímiát, ugyanazon erő uralma alatt áll: az imagináció hatalma alatt, amelyet a Fekete Fény kétértelmű holdsugarai gyújtottak meg, vagyis maga Iblis.

Fordította: Sıfır

Forrás: Peter Lamborn Wilson: Iblis, the Black Light. Satanism In Islam. In Sacred Drift: Essays on the Margins of Islam. San Francisco, 1993, City Lights Books, 83–94. o.

(A cikkben az arab kifejezések tudományos átírásait olvashatjuk, leszámítva al-Halládzs nevét és a jezidi kifejezést.)

1. RÉSZ

2. RÉSZ

JEGYZETEK

[11] A következő anyag John Guest lelkiismeretes és megragadó tanulmányából (The Yezidis. London és New York, 1987, KPI) való. Gazdag történeti utalásokban és adatokban, de gyenge a szúfizmus és a metafizika terén.

[12] Valószínűnek látszik, hogy az Ahl-i Haqq Shaitan-parastiyyan valahogy „kapcsolatban” kell, hogy legyen a jezidikkel, át az iraki kurdisztáni határon. Néhány tudós (mint C. Glasse a The Concise Encyclopedia of Islam című műben [1989, Harper és Row]) bizonygatott egy ilyen relációt, de aktuális bizonyítékot erre vonatkozóan nem ismerek.

[13] Lásd Henry Corbin: Creative Imagination in the Sufism of Ibn ’Arabi, (Princeton, 1969, Princeton University Press. Fordította: R. Manheim).