Mostanában a boszorkányság igen népszerű a filmek körében, jóllehet, meglátásom szerint soha nem is ment ki igazán a divatból. Ami talán újdonság, az inkább az utóbbi években megjelenő filmek minősége, melyek nemcsak a formai kivitelezésre, hanem a boszorkányság témájának intelligens, mély feldolgozására is nagy gondot fordítanak. A The VVitchről (2015) és a Hereditaryről (2018) korábban már megosztottam néhány gondolatot, ahogy az előbbeikhez képest egy fokkal kevésbé hatásos, de ettől függetlenül nem érdektelen Midsommarról (2019) is szóltam pár szót. De ott az eredeti Suspiriát feldolgozó (pontosabban azt javarészt átköltő) új Suspiria (2018) is, ami dacára a rendező eredetieskedő és túlontúl művészieskedő húzásainak, valamint annak a ténynek, hogy Dario Argento 1977-es művére csak távolról emlékeztet, a boszorkányság jelenségét szintén figyelemre érdemes módon tárgyalja. Megemlítendő még a November (2017) című, egészen különleges észt film, amely a pogányság és a kereszténység sajátos feszültségéből kiindulóan érinti a témát. Ellenbeavatási vonatkozásban a The Ritual (2017) is megér egy megtekintést.

Ezen lista sorát bővíti a Lukas Feigelfeld által rendezett Hagazussa (2017) című német-osztrák film is, amely lassú történetvezetésével, az okkult befolyás vontatott, de biztos áramlását ügyesen megidéző, mély, kitartott hangokat megszólaltató nagybőgőjátékával, és a festői alpesi táj hátterében meghúzódó sötétség, romlás, rothadás szimbólumaival egy teljesen a gonosz hatása alatt álló – némileg az Antikrisztus (2009) atmoszférájára emlékeztető – világot tár elénk. A felületes szemlélő persze mindebből semmit sem észlel, ahogy maga a főszereplő Albrun sem, aki a cselekmény során szinte öntudatlanul, az ártás és a titkos boszorkányközösséghez való csatlakozás kifejezett szándéka nélkül adja át magát szép fokozatosan a hely sötét szellemének, ahogy az korábban a nagy hírű falubéli boszorkánnyal, az alkotás elején keserves halálhörgések közepette elhalálozó anyjával is történhetett. Nem lehet túl sok mindent elmesélni a filmről, meg kell nézni, és át kell élni az általa közvetített hangulatot. Ilyen az, amikor egy közösségből kitaszított és a tradíció pozitív hatásaitól elszigetelt, az élet okkult erői iránt érzékeny személyt szinte észrevétlenül, a manipuláció konkrét jeleit alig kitapinthatóan kerítik hatalmukba a szellemellenes körök, hogy ezt követően felhasználhassák istentelen terveikhez.

A boszorkány mint archetípus ma is testet ölt világunkban. A fenti filmek remek lehetőséget nyújtanak e minőségekben való megfelelő elmélyedéshez, és a boszorkány archetípusának mindennapi életben való felismeréséhez.

A Mágus