„A neoadvaita esetében a nagy mondatok mennyiségileg is döntővé válnak. Mondhatnánk, program lesz belőlük, az utcára kerülnek. Súlyukat és jelentőségüket veszítik, horribile dictu közhellyé alakulnak. Elcsépelik őket, és a neoadvaitin mentalitásmás említett jellegzetességei miatt is felhígulnak. Szentimentális vigasz, terápiaszerű eszköz, pszichikus szuggesztió lesz belőlük – úgy mások, mint saját maguk felé.” (Horváth Róbert: A neoadvaita probléma)

*

Az internet okkult káosztengerében megmártózva nem régiben belebotlottam egy névbe: Rupert Spira. Nem tekintem olyan személynek, akit egy elkötelezett spirituális gyakorló ne kerülhetne meg, mindazonáltal korunk szellemi felhozatalát tekintve üde színfoltként mutatkozott, ami miatt pár mondatot megéri ráfordítanom. Az illető egy neoadvaitin tanító, ami azt jelenti, hogy a nem-kettősség metafizikai tanítását fejti ki, de oly módon, hogy kevéssé érzi szükségét annak, hogy visszavezesse magát az advaita védantára, vagyis arra a hagyományra, amely által ezek az ismeretek hiteles formában a felszínre kerültek. A hagyománytól való elszakadás problémája eléggé kényes kérdés, és majdnem minden esetben egyet jelent a deviációval. Azért mondom, hogy majdnem, mert nem elképzelhetetlen – még ha nem is nagyon valószínű –, hogy valaki minden különösebb tanulás, gyakorlatozás és egy adott hagyományhoz való csatlakozás nélkül rátalál valódi önmagára, ahogyan ez a jelek alapján Ramana Maharshival is történt. Ez azért mégsem általános, ezért a Nyílegyenes ösvény nevű blogon keményen és talán nem minden alap nélkül neki is megy a szerző Spirának, mondván, megfelelő előkészületek és gyakorlás nélkül – amit a neoadvaitin tanító sokszor sugall – nem lehetséges rátalálni a végső valóságra.

Nem jutottam még hozzá a könyveihez, ezért teljes értékűen nem tudom megítélni, de videók szép számban – köztük egyre több magyar nyelvre lefordított – megtalálhatók a tanításairól. Ezek alapján nem lehet azt mondani, hogy mindaz, amit Rupert Spira mond, nem igaz. Sőt, nagyon is érdekes, mély, lényegre irányuló és ellentmondástól mentes gondolatokat oszt meg közönségével, melyek meglátásom szerint valódi szellemi tapasztalatokon alapulnak. Nem hiszem, hogy itt szándékos megtévesztésről vagy mások kihasználásáról lenne szó. A maga helyén és idejében egy szellemi embernek hasznos és érdekes lehet ilyen gondolatokkal foglalkozni. Meglátásai egészen szolipszisták, a tudati lét igazságára rámutatók, a tudatos, éber jelenlétre nagy hangsúlyt fektetők, a materialista felfogás és a személyes, lehatárolt énnel való azonosulás meghaladására sarkallók. A hangsúlyt a végső valóság közvetlen felismerésére irányítja, és ennek köszönhető az, hogy nem ad kifejezetten tradicionális módszereket, hiszen ez a végső lényeg ok-okozati értelemben nem megragadható. (Érdemes különben szem előtt tartani, hogy noha az ilyen tanítók feleslegesnek tartják egy hagyományhoz való kapcsolódást, ők maguk ezt általában azután fogalmazzák meg, hogy többé-kevésbé alaposan és közvetlenül megismerkedtek valamelyikkel. Ezt elvileg a követők sem spórolhatnák meg maguknak, még ha a tanító azt is mondja, hogy egy ponton túl ezek már nem vezetnek eredményre.)

Más kérdés, hogy a Spirához hasonló tanítókat mennyire lehet megtenni egy egész életre szóló mesternek. Főleg akkor vannak gondok, amikor egy személyt többnek tekintenek annál, mint amit adni tud. Ismerek olyan eseteket, amikor egy illető elkezd foglalkozni egy hagyománnyal, annak hiteles képviselőivel, majd végül egy furcsa fordulat következtében egy olyan modern szerzőt-tanítót tesz meg bálványának, aki ha tud is adni valamit neki szellemileg (és aki ágról-végről kapcsolódik is az adott hagyományhoz), nem képes átnyújtani azt az átütő erőt, amit egy tradíció a maga teljességében meg tud adni. Egyesek szerint például Eckhart Tollében is van valami. Elhiszem nekik. Foglalkozzanak velük nyugodtan, de úgy, hogy nem vetítenek a személyükbe olyat, amivel nem rendelkeznek, és csak akkor, ha nem pusztán önigazolásuk megerősítése gyanánt válnak követőikké.

Mások Spirát élből elutasíthatják, mondván túlságosan felhígítja, sterilizálja az eredeti tanokat. Egyeseket pedig éppen az zavarhat, hogy túl mély tanításokat oszt meg gyenge képességű vagy felkészületlen emberekkel. Ezekben is van igazság, feltéve hogy nem egy olyan, az aggódás álarcába bújt benső indulat mondatja ki velük ezt, mely nem képes elismerni, hogy rajtuk vagy a körükön kívül is létezhetnek olyan szellemi emberek, akik bizonyos szinten álló érdeklődők számára valós szellemi segítséget tudnak nyújtani.

A Mágus