A Mara (magyarul: Amikor lehunyod a szemed) érdekes horror a szerintem nem túl szerencsés módon „alvásparalízisnek” nevezett jelenségről. Ez egy köztes tudatállapot ébredés és álom között, és legtöbbször együtt jár egyfajta sötét, démoni jelenlét tapasztalatával. Az álmodó az ágyában találja magát, maga körül a szobáját látja, félig-meddig azt hiszi, felébredt, ám furcsa mód, nem képes megmozdulni, és valami baljós, fagyos, rideg, gonosz hangulat lengi be az egész teret. A szoba sarkában nehezen kivehető démonalakokat, lidérceket, boszorkányokat lát vagy legalábbis érzékel, mintha tévelygő lelkek szállták volna meg a helységet, akik az álmodó testét akarnák birtokba venni vagy egyszerűen az életét elvenni.

Ebből általában zihálva, küszködve, nagy benső erőfeszítéseket megtéve tud csak felébredni az ember, azzal az érzéssel, mintha egy erő szándékosan ebben az állapotban akarta volna tartani. Sokszor olyannyira nem akarja elengedni ez az erő, hogy amikor az álmodó azt hiszi, végre felkelt ebből a rémálomból, ismét egy borzalommal teli álomban találja magát, mintha csak az álom ura akarna bolondot űzni belőle.

A film története ugyan hagy kivetnivalót maga után, de az elalvásos jelenetek annál jobban visszaadják ezt a furcsa állapotot. Vélhetően a rendező maga is átélhetett ilyen tapasztalatokat, máskülönben nehezen tudta volna ilyen élethűen megjeleníteni ezt a rémálomszerű, de attól némileg mégis különböző jelenséget.

Mondtam fentebb, hogy az alvásparalízis szerencsétlen megnevezés. Túlságosan tudományos hangzású, és ez elveszi eme élmény misztikus töltetét. Noha nem gondolom, hogy ez a nem túl gyakori, de nem is annyira ritka tapasztalat olyan veszélyekkel fenyegetne, mint a szóban forgó filmben, ám ettől függetlenül még állíthatjuk, hogy itt ténylegesen démoni entitások jelennek meg, vagyis nem csupán a képzelet közönséges játékairól beszélhetünk.

Bármennyire is rettenetes tud lenni ez a sokszor szürkületben feltáruló, halálfélelemmel járó élmény, nem csak negatív módon átélhető. A félelmetes lények a tibetiek szerint például a haragvó istenségek megnyilvánulásai, akik arra emlékeztetik az álmodót, hogy ideje megszabadulnia korlátolt individualitásától. A bénulásos állapot egyszerre következhet abból, hogy lehatárolt lényünk egyszerűen megfagy a félelemtől a természetfeletti hatalom betörése láttán (nem áll még készen arra, hogy elhagyja emberi létét), és abból, hogy talán túl hirtelen kell kizuhannia a mélyalvásból, mintegy az álom fázisát átugorva, ami miatt sokkos állapotba kerül.

Henry Fuseli: Rémálom (1781)

Bárhogy is legyen, bizonyos álomgyakorlatokkal kellő benső erőt tudsz magadévá tenni annak érdekében (itt ismét a tibetiekhez irányítalak), hogy éberebb módon tudj szembesülni az ilyesfajta tapasztalatokkal, amivel nem csupán a rémálomtól tudsz könnyebben megszabadulni, de talán – ezen tapasztalatokat felhasználva – a saját egoitásod meghaladására is kísérleteket tehetsz.

A Mágus