A szuggesztiók keresztül-kasul áthatják emberi életünket. Szuggesztió hatása alatt vagy, amikor könyvet olvasol, amikor megnézel egy filmet, vagy amikor egy markánsabb véleményt képviselő alakkal társalogsz. Mindnyájunknak megvannak a magunk sajátos szempontjai, amelyekkel egyedül és kizárólag mi rendelkezünk, és amiket hajlamosak vagyunk hol tudatosan, hol önkéntelenül másokra kényszeríteni. Így az emberi társadalom szuggesztiók kusza halmaza, melyben oda-vissza kölcsönösen befolyásoljuk egymás tudatát, dolgokat illető felfogását.

Megesik, hogy kiötlesz egy új, találó kifejezést, és napokkal később már egy idegentől hallod visszacsengeni. Máskor határozottan kiállsz egy dolog mellett, és talán már néhány pillanattal a tetted után beléd nyilall a felismerés: ez nem is az én saját gondolatom. Vagy bemész egy boltba, ahol nem találsz semmi kedvedre valót, de az eladó kedvességére való tekintettel mégis kisétálsz valamivel, amire nem is volt szükséged. A múltba visszatekintve temérdek olyan megnyilvánulásunk és állásfoglalásunk volt, amelyeket ma már érthetetlennek és megmagyarázhatatlannak tartunk. Ez azt jelenti, hogy valamiféle idegen erővel vitettük magunkat, amelyek noha hasonlítottak a mi akaratunkhoz, mégis különbözőek voltak tőle. Sokszor ez az idegen akarat olyannyira különböző a miénktől, hogy szinte felfoghatatlan, mi volt benne mégis az, amivel azonosulni tudtunk, és amit szinte teljesen a sajátunknak tekintettünk.

Némely szuggesztió tiszavirág életű, jönnek és mennek, mint a tenger hullámai, mások viszont akár évtizedekig is kísérhetnek bennünket. Némelyek csak kis hatással vannak ránk, míg mások nagy erővel befolyásolnak. Vannak aztán a könnyen felismerhető, és az alattomosan rejtőzködő szuggesztiók is, mely utóbbiak akár túl is terjeszkedhetnek az emberi sík határán. Nem kérdés, hogy a mágust elsősorban ez utóbbi, a lét és a tudat végső természetével kapcsolatos befolyások érdeklik, de először nem árt megfigyelni, hogy ki tudunk-e alakítani bizonyos függetlenséget legalább a mindennapos élet során.

Nem azt mondom, hogy senkire sem szabadna hallgatnod, vagy hogy mások különféle hatása feltétlenül negatívan érintené életedet. Fontos, hogy legyenek olyanok, akiket követhetsz, ám csak azzal a feltétellel, ha közben fel-felteszed magadnak a kérdést: jó, most követek valakit, de önmagamat követem-e még? Önmagad alatt a legbenső lényegedet értem, az egyedüli szuggesztiómentes pontot. A mester, ha valódi mester, ezt segít megtalálnod, és nem őt magát. Vagyis önnön lényegeden kívül a mester az egyetlen létező, aki nem akar befolyásolni és eltéríteni és a maga személyes érdekei szerint alakítani.

Nem úgy a többi ember, és főleg azok, akiknek nem merül fel szempontként a személyes érdekek meghaladása. Az ilyen embertípus lételeme, hogy higgy neki, s hogy azt az okkult energiamezőt szippantsd magadba, amelyet ő áraszt magából, s amely viszonyulásod az ő varázsát táplálja. Annak a bűvöletnek a habzsolására vesz rá, amelynek nagymértékben ő maga is foglya. S mikor elég közel kerülsz hozzá, elkábulva mérgének fojtogató illatától, hitvány, félig halott életét a te erőtől duzzadó véred vámpirikus kiszipolyozásával hosszabbítja meg. Tudnod kell, hogy az ilyen lény még akkor is hazug, ha igazat mond, s ha megnyilvánulásaival látszólag – és talán egy darabig ténylegesen – a te gyarapodásodat szolgálja.

Bármi lehet okkult erők közvetítője, egy közösség, egy szekta, egy tévtanító, egy örökösen kritikus kívülálló, egy családtag, egy szerető, egy filmsztár és persze a tévé, ami maga a megtestesült szuggesztió. A hipnózisban más akaratát végzem, miközben meg vagyok győződve arról, hogy a sajátomat. Ilyen hipnózisokba ringatnak bele mások, s ringatjuk bele saját magunkat is egy nem kellően éber élet során.

Végső soron ez persze mind önszuggesztió. Magamat hitegetem, amikor saját hibáimat csak másban vagyok hajlandó észrevenni, vagy amikor úgy gondolom, mások vétkeinek leleplezésével és terjesztésével kiválthatom a saját aktuális állapotommal való szembesülést. Mindezeken túl pedig én vagyok az, aki elhitetem magammal, hogy problémáim, viszonyaim, viszályaim vannak, én hitetem el magammal, hogy testbe zárt emberi lény vagyok: én vagyok az, aki elhitetem magammal, hogy nem vagyok abszolút.

Ily módon a saját önszuggesztióidtól való megszabadulás az első lépés mások jó- vagy rosszhiszemű befolyásolásától való megváláshoz, és ama egyetemes tévedésből való felébredéshez, amely alapján te, aki itt és most e szöveget olvasod, naivan meg vagy győződve arról, hogy nem lehetnél képes bármire.

A Mágus