A ’teurgia’ (theurgia, theo-ergia) kifejezésre – amely etimológiai fordításban ’isteni cselekedet’-et jelent, és talán a fiatalabbik Julianosztól származik (egy Marcus Aurelius uralkodása [161–180] alatt élt platonista filozófusról van szó, nem a 4. századi császárról) – valószínűleg azért volt szükség, hogy a ’teológia’ (theologia) ellenpárja legyen, hiszen az utóbbi csupán ’beszéd az istenekről’; de az újplatonisták szembeállították a theóriával, a Plótinosz által támogatott filozófiai kontemplációval is, amelynek hiányosságait a teurgisták hasonlóképp hangsúlyozták.

A teurgia módszerei alapvetően ugyanazok, mint a rituális mágiáéi, célja, hogy egy isteni erő testet öltsön egy tárgyban (pl. szoborban) vagy akár egy emberben, aminek egyfajta prófétai önkívület az eredménye. A teurgia elvi igazolását – amelyet legvilágosabban Proklosz fejt ki A hieratikus művészetről (De sacrificio et magia) című rövid esszéjében – a mágikus „korrespondencia elve” jelenti, amely szerint a világegyetem minden egyes része tükrözi az összes többi részt, továbbá – és ez még fontosabb – az egész anyagi világ láthatatlan isteni erők tükörképe, ennélfogva a képmást az ősképpel összekötő erők hálózatának köszönhetően a megfelelő tárgyak manipulálásával a teurgista kapcsolatba léphet az általuk képviselt istenségekkel. Ez az elv tulajdonképpen arra az újplatonista tanra épül, amelyet (…) Iamblikhosz rendszerezett, és amely így szól: 'minden benne van mindenben, de mindegyikben a saját természetének megfelelően’.

R. T. Wallis: Az újplatonizmus. Budapest, 2002, Osiris Kiadó, 149. o.