Buddha egyik többé-kevésbé ismert tanítása szerint a metafizikai felébredés nem érhető el sem az élvezetek hajszolásával, sem az önsanyargatással. Sem a hedonizmus, sem az úgynevezett aszketizmus nem vezet el a végső célhoz, csakis a középút (madhyamaka) módszerének alkalmazása. Ez azt jelenti, hogy elvetjük ama hozzáállást, amely a világban különböző formákban feltáruló ellentétes erők egyike mellett elköteleződik, és azt a végletekig fokozza, és ehelyett azt a harmonikus állapotot találjuk és valósítjuk meg, amely ezeknek a szélsőséges erőknek közös eredője. Ám e tanítás belátása és elfogadása mellett nem árt figyelembe venni, hogy a Buddha ezt a kijelentést úgy tette, hogy maga megtapasztalta a királyi pompát éppúgy, mint a minden világi élvezetről lemondó aszketizmust. Lehetne erre azt mondani, hogy az „okos ember más kárán tanul”, és emiatt nekünk már nem kell végigmennünk azokon a stációkon, amiken a történelmi Buddha ment keresztül megvilágosodása előtt. Ám a lényegi megpróbáltatásokat mellőző, kényelem-orientált modernitás korában felcseperedő ember nem engedheti meg magának, hogy ne keressen fel bizonyos tapasztalatokat, amelyek kizökkentik megszokott állapotából. Itt most nem arról akarok neked beszélni, hogy próbáld ki, milyen napokon keresztül étlen-szomjan meditálni a szabadtéren egy fa alatt – persze ha szükségét érzed, akár ezt is lehet –, hanem hogy légy nyitott azokra a behatásokra, amelyek kizökkentenek általános állapotodból. Lehetőségeidhez mérten keress fel ilyen helyzeteket, és próbáld éberen megfigyelni, mi történik veled közben, milyen gondolatok és késztetések merülnek fel benned ennek során.

Nem kell nagy ördöngösségre gondolnod, már egy egyszerű szaunázás is elérheti a kívánt hatást. A szélsőséges meleg és a szélsőséges hideg tapasztalata éppen elegendő ahhoz, hogy tanúja légy a személyfeletti hatalmak betörésének. Egy bizonyos ponton túl azt fogod majd mondani: „utálom a meleget”, és noha semminél sem vágysz jobban arra, hogy kiléphess az ajtón és az égető érzés véget érjen, a hideg medencéhez közeledve többször átfut a fejedben, hogy mégsem kellene a fagyos vízben megmártózni. És ekkor rájössz, milyen makacsul ragaszkodsz a kényelemhez, valamint ahhoz a lét- és tudatszinthez, amit más helyzetben – otthon, a szobádban, eseménytelen napjaid egyikén, mikor elég idő adódik az önmagaddal való elégedetlenkedésre – oly nagy vehemenciával bírálsz. Mikor éppenséggel ahhoz a határhelyzethez érsz, ahol betörhetnek más tudatállapotok, megtorpansz, és korábbi éned után sóvárogsz. Nehogy azt hidd, hogy ilyenkor a fizikai meleg a vagy a hideg miatt ébred fel benned a fájdalom. Azért érzed ezt, mert bepillantottál személyedet meghaladó erők valóságába, zord, az emberi igényekre tekintettel nem lévő hatalmak világába. Törékeny és kicsiny vagy a forróság és a fagy szelleméhez képest, ők kertelés nélkül a tudomásodra hozzák ezt, te pedig valójában ettől az igazságtól szenvedsz, a fájdalomban valójában ez a tény fáj neked. Megszokott formában, ahogyan általában magadra gondolsz, senki vagy. Ám amennyire fájó, épp olyan szükséges ismerned ezt az érzést a továbblépéshez.

Itt viszont – ahogyan már említettem – nem arról akarok neked beszélni, miként dolgozhatsz ki magadban minél nagyobb tűrőképességet, hogy aztán eldicsekedhess barátaidnak, hogy neked a szauna forrósága és a merülő medence hidege már meg se kottyan. Ami most érdekes számunkra, az az ellentétes erők megtapasztalásából fakadó különleges állapot mibenléte. Ugyanis a hideg és a meleg váltogatása egy olyan különleges élményhez vezethet, amely hasonlít ahhoz a békéhez, nyugodtsághoz és stabilitáshoz, amit általánosan, kiegyensúlyozottabb pillanataidban tapasztalsz, ám immár egy felfokozott, hatványozott formában. Míg a közönséges állapotod ugyan hellyel-közzel stabil, jelen van benne egy folytonos félsz mindattól, ami ebből a pozícióból kibillentheti. Nos, ez a szorongás ebben a hatványozott állapotban eltűnik, és immár minden megrázkódtatás nélkül képes vagy belépni akár a meleg, akár a hideg érzetébe. Nem azért, mert közömbössé váltál ezen erőkkel szemben, hanem inkább azért, mert sikerült bizonyos mértékben ezekké az erőkké válnod, mégpedig úgy, hogy a két szélsőség megtapasztalása révén valahogy feltárult számodra az a princípium, ami ezeknek az ellentéteknek a forrása. Nem a meleg és a hideg tűréséről van szó tehát, sokkal inkább annak az uralmi pozíciónak a megtalálásáról, amelyből azok kiáradtak, amelyben a meleg és a hideg még egy. Nemcsak egymással és egymásban egyek, hanem lényeddel is egyek.

Mi más lehetne ez a közös pont, ez az egységesítő esszencia, mint én magam? A gyakorlat végén felsejlik, hogy ezek az erők megszűntek külsőnek és másnak lenni, és hogy valójában belőlem származnak. Belőlem – nem mint individuumból, hanem – mint abszolút önmagamból.

Vajon véletlen, hogy éppen azt a Tibetet tekintik a spiritualitás egyik fellegvárának, amely szélsőséges mélységeiről és magasságairól, valamint szélsőséges hőmérsékleti ingadozásairól híres? Kétségtelen, hogy nagy segítségére volt ez az ott élő mágusoknak az emberin túli állapotok megtapasztalásában. Kellő tudatosság birtokában az ellentétes erők birodalma alkalmas közeget nyújt szupraindividuális élmények megtapasztalására. Ehhez viszont nem jutsz el, ha nem tudsz hozni némi áldozatot, amely utólag visszatekintve soha sem olyan vészes, mint amilyennek megtétele előtt tűnik.

A Mágus