G. I. Gurdjieff azon szerzők, mágusok és misztikusok sorába tartozik, akik különleges keleti tanításokba nyertek beavatást, és azokat többé-kevésbé adekvát módon fejtették ki a nyugati hallgatóság számára. Szemléletében kiemelt jelentőséget kap a tudatosság és az éberség visszaszerzésének, a tudatfunkciók feletti kontrollnak és valódi Önmagunk megtalálásának gondolata. Alább egyik követője, P. D. Ouspensky tolmácsolásában nyerhetünk betekintést szemléletébe.

Felmerül a kérdés: miért nincs az ember az öntudatosság birtokában, amikor rendelkezik az ehhez szükséges összes feltétellel és szervvel? Azért, mert alszik. Nem könnyű felébredni, mert sok oka van az alvásnak. Gyakran felteszik a kérdést: mindenki felébredhet? Nem, egyáltalán nem: nagyon kevesek képesek felismerni, hogy alszanak és megtenni a felébredéshez szükséges erőfeszítéseket. A szabaduláshoz először is felkészültség, a helyzet felismerése szükséges, másodszor pedig elegendő energia és egy eléggé erős vágy. (53. o.)

Ha komolyan szeretnénk tanulmányozni önmagunkat, először is meg kell értenünk, hogy a tudatosságnak fokozatai vannak. (…) alhatnak mélyebben, vagy éberebben, a mostani állapotukban is lehetnek közelebb az öntudatossághoz, vagy távolabb tőle. (54. o.)

Ha felismerjük, hogy alszunk, célunk a felébredés, ha megértjük, hogy gépezetek vagyunk, a cél az, hogy ne legyünk többé azok. Ha tudatosabbá akarunk válni, tanulmányoznunk kell az önemlékezés akadályait. Tehát fel kell becsülnünk a funkcióink értékét aszerint, hogy vajon segítik-e, vagy akadályozzák az önemlékezést. (55. o.)

Ha komoly erőfeszítést tesznek funkcióik megfigyelésére, fel fogják ismerni, hogy többnyire bármit tesznek, bármire gondolnak, bárhogyan éreznek, nem emlékeznek önmagukra. Nincsenek tudatában annak, hogy jelen vannak, hogy itt vannak. Ugyanakkor azt tapasztalják, hogy ha elég hosszú időn keresztül megfelelő erőfeszítéseket tesznek, akkor fejleszthetik ezt a képességet az önemlékezésre. Gyakrabban, mélyebben kezdenek emlékezni önmagukra, több ideával – a tudatosság, a munka, a központok, az öntanulmányozás ideájával – kapcsolatban.

Ám a kérdés az, hogyan emlékezzünk önmagunkra, hogyan érjük el, hogy kevésbé mélyen aludjunk? Első lépésként fel kell ismernünk, hogy nem vagyünk tudatosak. Amikor ezzel már tisztában leszünk és tettünk erről megfigyeléseket, meg kell próbálnunk rajtakapnunk magunkat olyan pillanatokban, amikor nem vagyunk tudatosak, és ez az erőfeszítés lassacskán tudatosabbá fog tenni minket. Meg fogja mutatni, milyen alacsony szinten van a tudatosságunk, mert az élet hétköznapi feltételei mellett nagyon nehéz elérni a tudatosság állapotát. Mesterséges feltételeket kell kialakítaniuk, úgy kell gondolkodniuk önmagukról, hogy „(én) ülök itt” vagy „(én) vagyok” – és gyakran még ez a módszer sem segít sokat, mert hétköznapi feltételek mellett, amikor valamiről gondolkodnak, vagy beszélgetnek vagy éppenséggel dolgoznak, minden eltéríti a figyelmüket, és ezért képtelenek emlékezni önmagukra. Az „önemlékezés” szó kiválasztása szándékosan történt, mert mindennapi beszélgetéseink alkalmával gyakran mondjuk, hogy „megfeledkezett magáról” vagy „időben emlékezett magára” (magyarul inkább úgy mondjuk, „észrevette önmagát”). Ezeket a kifejezéseket csak a negatív érzelmek szélsőséges formáival kapcsolatban használjuk, a valóságban azonban mindig megfeledkezünk magunkról, és, nagyon ritka pillanatok kivételével, sohasem emlékszünk magunkra időben. (55–56. o.)

Az önemlékezés központi szerepet játszik a kezdeti folyamatban, és folytatódnia kell, mindenbe be kell hatolnia. Elsőre ez valószínűtlennek hangzik, mert hiába próbálnak emlékezni önmagukra, azt fogják tapasztalni, hogy hosszú időszakokra megfeledkeznek róla, majd aztán ismét eszükbe jut. De az ilyen jellegű erőfeszítések sohasem vesznek kárba, valami felhalmozódik, és egy adott pillanatban, amikor szokásos állapotukban teljesen azonosultak volna, teljesen elmerültek volna a dolgokban, azt tapasztalják, hogy képesek félreállni, és irányítani magukat. Sohasem tudják, hogy ez mikor vagy hogyan fog bekövetkezni. Csak azt tegyék, amire képesek – figyeljék meg önmagukat, tanuljanak, és legfőképp próbáljanak emlékezni önmagukra, egyszer csak az eredmények is meg fognak jelenni.

P. D. Ouspensky

Az önemlékezés csupán egy kifejezés, nincs igazán kapcsolatban az emlékezettel. Azt jelenti, hogy az ember tudatában van önmagának, vagy hogy öntudatos. Az embernek tudatában kell lennie önmagának, ami azzal a mentális folyamattal kezdődik, hogy megpróbál emlékezni önmagára. Ez egy képesség, amit fejlesztenünk kell, mert az önmegfigyelés során meg kell próbálnunk egymástól elkülönítve tanulmányozni a funkcióinkat – a gondolatit külön az érzelmitől, az ösztönöst külön a mozgásitól. Ez nem könnyű, viszont rendkívül nagy fontossággal bír. (56. o.)

(A) nap adott pillanataiban próbálják megfigyelni, mire gondolnak, hogyan éreznek, mozognak és így tovább. Egyik alkalommal összpontosíthatnak a gondolati funkcióra, máskor az érzelmire, majd az ösztönösre vagy a mozgásira. Például próbálják megfigyelni, min gondolkodnak, miért és hogyan teszik. Majd pedig olyan fizikai érzetekre figyeljenek, mint a meleg, a hideg érzete, amit látnak, hallanak. Máskor pedig a mozdulataikra – megfigyelhetik, hogyan mozognak, ülnek, állnak, sétálnak és így tovább. Az ösztönös funkciókat meglehetősen nehéz elkülöníteni az érzelmiektől, mert a hagyományos pszichológia összekeveri őket, némi időbe fog telni, mire szét tudjuk őket választani. (56–57. o.)

Az öntanulmányozás legelején lehet, hogy hasznosak az ilyen gépies változtatások [például ha felhagyunk bizonyos szokásokkal], de nem vezethetnek semmilyen tartós eredményre. Előfordulhat, hogy segítségükkel felfigyelnek valamire, amit egyébként nem vettek volna észre, de önmagukban semmilyen változást nem hozhatnak létre. A változásnak belülről kell kiindulnia, attól a pillanattól, amikor megváltozik a tudatosság, amikor emlékezni kezdenek önmagukra, vagy még korábban, amikor kezdik felismerni az önemlékezés lehetőségét és tényleges jelentőségét. Csak éppen, sajnálatos módon, gyakran előfordul, hogy az emberek jól indítanak, majd elveszítik az erőfeszítések fonalát.

Különösen fontos, hogy megfigyeljük az érzelmi részeket, és hogy tanulmányozzuk azokat a dolgokat, amelyek megragadják és fenntartják a figyelmet, mert ezek hozzák létre a képzelődést. A figyelem vizsgálata nagyon fontos részét képezi az öntanulmányozásnak, és ha elkezdik megfigyelni a különböző központokat, majd az egyes központok különböző részeit, akkor lehetőségük nyílik arra, hogy eljussanak az apróbb részletekig, és tanulmányozzák a figyelmet. (62. o.)

Ha viszont megfigyelnek, vagy felidéznek olyan eseteket, amikor a leggyűlöletesebb dolgot is meg tudták tenni teljesen gépiesen – amire később nem találtak magyarázatot –, akkor megértik, mi a gépiesség. Egész életünk során olyan dolgokat teszünk gépiesen, amiket tudatosan sohasem tennénk meg. Ezt kell megértenünk. Ha végigtekintünk az életünkön, évről évre, hónapról hónapra, olyasmiket látunk, amiket tudatosan sohasem tettünk volna meg, továbbá olyasmiket nem látunk, amiket pedig megtettünk volna, ha tudatosak lennénk. Így gondolkodjanak a gépiességről. (65. o.)

P. D. Ouspensky: A negyedik út. G. Gurdieff tanításai. Fót-Budapest, 2006, Lunarimpex.