Az isteni mágia útja

2016. november 24. 12:24 - TheMagician

Avilai Szent Teréz: Kell-e félni az ördögtől?

Részlet az „Önéletrajz” című művéből

aviliai_szent_terez.jpg

Noha a kereszténység elutasítja és megveti a mágiát mint olyat, valójában maga sincs híján olyan elemeknek és irányulásoknak, melyek mágikusnak nevezhetőek. Ezért a mágiával foglalkozók bátran meríthetnek belőle. Ha a kereszténység visszautasító is (aminek oka egyebek mellett sokszor az, hogy nem ugyanazt értik mágia alatt, mint amit annak legkiemelkedőbb képviselői), ostobaság lenne ezt a hozzáállást egy mágus részéről viszonozni. Most előző témánkkal kapcsolatban, a félelemmel vagy a gonosszal való szembenézés ajánlott formájáról olvashatunk. Több olyan esetről tudunk, ahol a sátán szenteket kísértett meg, ez pedig pontosan az az eset, amiről írtunk. A kísértések a szupraindividuális állapotba való átlépés velejárói. Az Istenben való bizalom mint kísértéssel szembeni ellenszer pedig mágikus nyelvezetben azonos az önnön isteni voltomban való bizalommal.

Ha az Úr olyan hatalmas, amilyennek én tudom és látom Őt, ha az ördögök a rabszolgái csupán, amiben hitemnél fogva nem kételkedhetem, ugyan mi káromat okozhatják, ha e Királynak és Úrnak szolgálatába szegődtem?

Miért ne érezném magamat olyan erősnek, hogy szembe merjek szállni akár az egész pokollal?

Kezembe vettem egy keresztet és úgy tűnt a számomra, hogy Isten öntötte belém a bátorságot. Rövid idő leforgása alatt olyannyira átalakultam, hogy nem féltem volna senkivel sem felvenni a harcot. Rájuk kiáltottam: „Most gyertek elő! Az Úr szolgálója vagyok, hadd lássam, mit tehettek ti ellenem!”

Úgy tűnt, valóban tartanak tőlem, mivel nyugton hagytak. Attól kezdve nem gyötörtek ezek a kétségek és az ördögöktől sem féltem, olyannyira, hogy amikor feltűntek előttem, nemcsak nem féltem tőlük, hanem láthatólag ők féltek éntőlem. A mindenható Úr olyan hatalmat adott nekem felettük, hogy ma már nem tartok jobban az ördögöktől, mint a legyektől.

Olyan gyávák, hogy ha azt látják: megveti őket valaki, inukba száll a bátorságuk.

Nem támadnak meg mást, mint azt, akiről látják, hogy könnyedén megadja magát és azt, akinél az Úr megengedi ezt, hogy a küzdelemben és üldöztetésben jobban kitűnjön szolgájának erénye.

Adja meg Őfelsége, hogy csak attól féljünk, ami valóban félnivaló: lássuk be, hogy nagyobb kárunk származik egyetlen bocsánatos bűnből, mint az egész pokoltól, mert ez így igaz.

Tudjátok-e, mikor rettegünk az ördögöktől? Amikor világi  tisztünkért, élvezeteinkért, gazdagságunkért aggódunk. Ilyenkor olyasmit keresünk, amitől undorral el kellene fordulnunk, s az ördög kezeibe magunk rakjuk le azokat a fegyvereket, amivel védekeznünk kellene. Így aztán mi magunk vesszük rá a sátánt, hogy ránk támadjon s ezzel ítéletet vonunk magunkra. Elfacsarodik a szívünk, ha erre gondolunk, hiszen elegendő volna ragaszkodnunk a kereszthez és megvetnünk mindent Isten szerelméért, hiszen az ördög megfutamodik ezektől a dolgoktól, sebesebben, mint ahogy mi a pestis elől menekülünk. Ő a hazugság barátja és maga a hazugság, ezért

az ördög soha nem ért egyet azzal, aki az igazság útján halad.

Ha azonban azt látja, hogy valakinek elhomályosult a tisztánlátása, mindent megtesz érte, hogy teljesen behálózza. Ha pedig észreveszi, hogy valaki olyannyira vak, hogy gyönyörűségét a világ hívságos és mulandó dolgaiban keresi, mint a játszadozó gyermekek, ráébred, hogy gyermekkel van dolga, akként is kezeli, és egyszer vagy többször rátámad.

Adja az Úr, hogy ne tartozzam soha közéjük, hanem a kegyelem segítségével azt tartsam menedékemnek, ami valóban menedék, becsületemnek azt, ami valóban becsület és gyönyörűségemnek azt, ami valóban gyönyörűség.

Nem értem annak rettegését, aki így kiáltozik: „Ördög! Ördög!”, jóllehet azt is kiálthatná: „Isten! Isten!”,

s ezzel az egész poklot megfélemlíthetné. Nem tudjuk-e biztosan, hogy az ördögök egy lépést sem tehetnek Isten engedélye nélkül? Mire valók hát ezek a hiábavaló félelmek? Ami engem illet, sokkal jobban tartok azoktól, akik folyton az ördöggel foglalatoskodnak, mint magától az ördögtől, hiszen a sátán mit sem árthat nekem, míg az előbbiek, különösen, ha gyóntatókról van szó, felkorbácsolhatják az ember lelkét. Őmiattuk töltöttem számos évet olyan gyötrelemben, hogy magam is csodálom, hogy sikerült elviselnem. Áldott legyen az Úr, akiben biztos támaszra leltem.

Avilai Szent Teréz: Önéletrajz. Budapest, 2012, Sarutlan Kármelita Nővérek, 25. fej.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr2711994978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja