Shardza Tashi Gyalcen (1859–1935) egy kivételes bön tanító volt, aki elérte a spirituális megvalósítás legmagasabb fokozatát. A dzogcsen útját követte, de óriási hangsúlyt fektetett a közvetett utak gyakorlására is. Áldozatkész és hittel teli élete a tanításról, a spirituális szövegek tanulmányozásáról, kivonatolásáról és az elkötelezett gyakorlásról szólt. Élete vége felé a többi ember számára is észlelhető különleges jelenségek mutatták, hogy magas tudatállapotok birtokosa. Egyesek úgy tapasztalták, hogy teste nem vet árnyékot, hiába világítja meg a gyertyafény. Mások úgy látták, sétálás közben a lába nem érinti a talajt, teste körül pedig fényjelenségeket és szivárványokat tapasztaltak. Halála ugyancsak bővelkedik rejtélyes eseményekben. Alább életrajzának halálára vonatkozó részéből olvashatunk részleteket.

Hetvenhat éves korában, a fa-kutya évében Shardza Tashi Gyalcen azt mondta: „Most el kell zarándokolnom egy elhagyatott helyre.” El is ment Rabzsi Tengbe (rab zhi steng) – ahová sok tanítványa követte –, hogy ott töltse hátralévő idejét. Felhúzott egy kis sátrat, majd a negyedik hónap tizenharmadik napján megkérte a tanítványait, hogy teljesen varrják be a sátor nyílását, és azt napokig ne közelítse meg senki. Ezt követően bement a sátrába, tanítványainak sok szerencsét kívánt, és megáldotta őket. Leült és felvette az ötpontos meditációs pozíciót.

A következő napon a tanítványok sok-sok szivárványt láttak a sátor felett. Némelyik hatalmas volt, akadt olyan, amelyik kicsi, néhány kerek volt, néhány pedig horizontális vagy vertikális egyenes, amik rengeteg színben pompáztak. Különösen éjszaka, hosszú sálakhoz hasonlatos fehér fények tündököltek, amiket látott mindenki. A negyedik nap földrengést és hangos, furcsa zajokat tapasztaltak, az égből pedig virágeső esett. A sátor összevarrt részénél lévő résekből különféle színű fények szűrődtek ki, mintha valamiféle kigőzölgés volna – volt, amelyik ötszínű volt, de volt, amelyik egyetlen színt öltött magára.

Egyik tanítványa, Cultrim Vangcsug (tshul khrims dbang phyug) azt mondta: „Ha továbbra is így hagyjuk a testet, minden el fog tűnni, és semmi sem marad a holttestből. Néhány ereklyét meg kell őriznünk, hogy fizikai támasztéka is legyen odaadásunknak.” Ezért felnyitotta a sátrat, majd leborulásokat tett. Shardzát tetőtől-talpig fény borította, és a teste egy egyéves gyermek méretére zsugorodott. Fekvőhelye felett lebegett, valahol az ujjbegy és a könyök méretének megfelelő magasság között. Bement a sátorba, és látta, hogy a körmök leváltak az ujjáról, és szétszóródtak a fekvőhelyen – ezeket összegyűjtötte. Megérintette a testet, ami szívtájékon még mindig meleg volt, majd ruhába takarta, és negyvenkilenc napig megőrizte.

Ezt követően, ha a látogatók meglátták vagy megérintették a testet, különleges érzés támadt mindenkiben. Fényeket, szivárványokat és virágesőt tapasztaltak minden egyes nap. A környékbeliek, ha meglátogatták, erős odaadás ébredt bennük, és nagy hit Sardza személye iránt. Emlékére hatalmas, aranyozott réz sztúpát építettek, a testet pedig annak fülkéjébe helyezték. Az emberek még sokkal később is tapasztalták, hogy fények, szivárványok, fényszikrák áradnak ki belőle.

Fordította: A Mágus

Forrás: Lopön Tenzin Namdak: Biography of Shardza Tashi Gyaltsen. In Shardza Tashi Gyaltsen: Heart Drops Of Dharmakaya. Snow Lion Publications, Ithaca, New York, 2002, 26–29. o.