Sok különleges tapasztalatot gyűjthet az, aki képes bizonyos fokú éberséget tanúsítani álom és ébrenlét határán. Kis gyakorlást követően és az álmaiddal kapcsolatos nagyobb fokú tudatosság megléte mellett ez viszonylag könnyedén megvalósítható. Ezek a megfigyelések azért lehetnek hasznosak, mert rajtuk keresztül betekintést nyerhetsz a tudatállapot-változások természetébe. És ennek mentén az is feltárulhat előtted, mennyiben hasonlít egymáshoz az a két állapot, amit ébrenlétnek és álomnak nevezünk. Az ébrenlét ugyanis éppúgy tudati valóság, mint az álom. Az ébrenlétre úgy is tekinthetünk, mint egy sajátos törvények szerint felépülő és működő álomra. A két valóság mindenesetre szorosabban összefügg, mint azt közönségesen vélnénk.

Még egy dolog: az alábbi néhány meglátás és javaslat nem konkrét szellemi gyakorlatok leírása, csupán néhány megfigyelés, amit a saját tapasztalataid révén tovább színesíthetsz.

*

Amikor álomba szenderülök, de még éber is vagyok, gyakran sikerül elcsípnem a folyamatot, ahogyan elkezd kirajzolódni körülöttem egy álomvilág. Az egyik pillanatom kósza gondolatai a másik pillanatban már éles és gazdag képekként töltik be az egész látómezőmet, amit elkezd egyre inkább áthatni a mozgás és az élet. Előfordul ilyenkor, hogy szólítgatni kezdenek álomalakok. Kérdezgetnek, amire felelnem kellene. Sokszor olyan alakok, akikhez nincs türelmem, és akikkel nyűg lenne szóba állni, vagy akik egyszerűen olyat kérdeznek, ami nem érdemel választ. Mikor már éppen hangra nyitnám a számat – félig még mindig az ébrenlétben tartózkodva –, eszmélek rá, milyen ostoba is vagyok. Hiszen ők csak gondolatok. Egyszerű kivetítések. Mégis, noha továbbra is az ágyamban fekszem, milyen könnyedén hajlandó lettem volna igazodni törvényeikhez! Milyen erős kényszer élt bennem, hogy megfeleljek elvárásaiknak! Mintha csak hangyák próbálnák az embert, vagy az emberek Istent társalgásba vonni, hogy ne mondjam: feltételek közé szorítani. Elviekben képzetvilágom teljes mértékben tőlem függ, és mégis én válok kivetítéseim rabjává. Ezen a határvonalon mindig belém nyilall a felismerés: ugyanígy bilincselem hozzá magamat az ébrenléti élet törvényeihez is. És ami a dolog szebbik oldala: ugyanígy ébredhetek fel ezekből is, ahogyan az álomképzetek során tettem.

Apró mozzanat ez, mégis van valami hihetetlenül felszabadító abban a felismerésben, hogy az előző pillanatban valósnak képzelt illető csupán illékony álomkép volt. És van benne valami megrázó is: ezek szerint elég néhány érdekes, meggyőző jelenet, és máris egy varázslat foglyává válhatok. Nem lehet ismeretlen előtted a helyzet, amikor álmodban feléd dobnak egy labdát, de te még az ébrenléti kezeiddel próbálsz utánuk nyúlni. Elképzelhető-e ennél zavarodottabb mozzanat? Bolondját járatjuk önmagunkkal. De azzal, hogy ezt megfigyeled, megtetted az első lépést, hogy ellenállj önnön tudatod csalfa trükkjeinek.

*

Van, hogy álmodom, és beszélgetek valakivel. Gondolok valamire, és ez az illető egyből ki is mondja, amit szerettem volna, hogy mondjon. Szóval a jelenet eljátszása közben én vagyok a rendező is. Első ránézésre olyan, mintha a cselekmény magától, sorsszerűen, tőlem kívülálló okoknak köszönhetően alakulna, de ilyenkor ráeszmélek: én írom és rendezem a cselekményt. Benső monológom egyből kivetült és megnyilvánult. Vajon nem-e ugyanez a helyzet ébrenléti életünkkel? Vajon nem-e mi akarjuk és választjuk azt, hogy egy sok tekintetben akadályozott, mások által felmutatott erőktől függő személy szerepét játsszuk el? Külső okokat keresünk, pedig lehet, hogy csakis mi vagyunk felelősek azért, amit megálmodunk magunknak.

*

Ha az álom kirajzolódását képes vagy éberen végigkövetni, akkor a következő lehetőséggel találod magad szemben. (Fontos, hogy ébernek kell lenned, de ezzel egy időben – kissé paradox módon – egy részedet, éned egy részét mégis el kell altatnod.) Úgy helyezkedhetsz áloméned helyzetébe, hogy többé-kevésbé tudatosan rendelkezni tudsz felette, mi több, álomvilágodat is szabadon irányíthatod. Végrehajthatsz tetteket, amiket amúgy nem tudnál (szinte sosem szalasztom el ilyen helyzetben, hogy repüljek), elmehetsz csodálatos helyekre és meglátogathatsz különleges létezőket (akár mestereket, akik beavathatnak spirituális tanításokba). Nincsenek előtted korlátok vagy akadályok. Amire gondolsz, egyből eléd tárul. Ez sokszor jóval élesebb, gazdagabb, ragyogóbb, szebb, mint ahogyan általánosságban az emberi világot tapasztalod. Jó megízlelni a szabadság eme rendkívüli állapotát.

Mivel tudatában vagy annak, hogy álmodsz, viszonylag könnyű kizuhanni ebből az állapotból. A mai ember az önazonosságát leginkább ébrenléti testéhez köti. Ezért amikor rájön, hogy álmodik, egy része visszakívánkozik az ébrenléti alaphelyzetbe. Az álom valamiért szívesen zuhan össze, amikor megtévesztő, ködös jellege eloszlik. Valahol azt olvastam, hogy az egyenletes, mély légzés segít fenntartani a jelenlétet az álomban. Amire főleg azért van szükség, mert ezeket az állapotokat fel lehet használni szellemi gyakorlatokhoz. Az igazi megvalósítók ugyanis még az álom idejét is arra használják fel, hogy a végső metafizikai célt elérjék. (Vö. Tenzin Wangyal Rinpócse: Az álom és alvás tibeti jógája.)

*

A hajnali időszakban gyakran megesik, hogy rémálomra riad fel az ember. A tibetiek úgy tartják, hogy ebben az alvási periódusban haragvó istenségek látogatják meg az álmodót, céljuk pedig az, hogy ráébresszék őt esendőségére, relatív énjének tarthatatlanságára. Ha az álmodó nem futamodik meg ezektől a jelenségektől, akkor az álomban marad, és egy sajátos erőt tapasztalhat. Egy erőt, ami felülmúlja ellenségei hatalmát. Szent borzongás hatja át, megszűnik halálfélelme, és egy korlátlan úrként élheti át magát, aki parancsolhat az összes lénynek, akik néhány pillanattal korábban látszólag még az életére törtek.

*

Ébredéskor szintén meg szokott jelenni egy különleges tapasztalat. Az ember már kijövőben van az álomból, de még nem érkezett meg az ébrenlétbe. Érzékeli, hogy az ágyában van, és csukva van a szeme. Azonban mégis látja a szobáját. Látja a bútorokat, a tárgyakat, a falakat, az ablakot, az ajtót. A szoba nem teljesen ugyanaz, mint ébrenlétben, ám mégis nagyon sokban hasonlít rá. Csakhogy sokkal élesebbek, tisztábbak a képek. Mintha élnének a tárgyak, mintha belülről izzanának. Ekkor eszmél rá az ember, hogy a látáshoz akár nem is lenne szükség szemekre. Hiszen csukott szemmel is mindent tökéletesen lát. Látja, hogy mi zajlik körülötte, anélkül, hogy ehhez a fizikai érzékszerveire kellene hagyatkoznia.

Végső soron a tudat hozza létre ezeket a képeket. Ahogy az álomban, úgy az ébrenlétben is.

A Mágus