Az isteni mágia útja

2017. október 01. 21:38 - TheMagician

Az együttérzésről

compassion.jpg

Az emberi viszonyok nagyon furák. Valójában mindenkit annak látunk, aminek késztetéseink szerint látni tudjuk, akarjuk.  Szeretünk és gyűlölünk, de nem annyira azért, mert felfedeztünk valamit a másikban, hanem inkább azért, mert késztetést érzünk arra, hogy ezen benső érzéseket és indulatokat a megfogható, látható dolgok körével is megfeleltessük. Valakit szélhámosnak és zsarnoknak látok, aki viszont engem az útját nem találó tévelygőnek. Egyeseket csökkent értelműnek tartok, ők viszont engem tudálékosnak és önelégültnek. És ekkor eszmélek rá, hogy nekem éppúgy nincs igazam, mint nekik. Az álláspontom, ha van is benne igazság, sosem lesz teljes értékűen helyes, még kevésbé az a viszonyulásom, hogy a megengedett határt jóval túllépően adok hangsúlyt ezen, sokszor igen felületes, elhamarkodott és individualista meggyőződéseimnek. Az én véleményem vagy az ő véleménye nem jobb, mert többé vagy kevésbé mindkettő: pusztán emberi. Még akkor is, ha a kettő közt óriási a szakadék, a minőségbeli különbség – a helyes akkor is az, ha valaki ezeken felülemelkedik. Valakiben azt látom meg, hogy öntudatlan színjáték és hazugság az egész élete – de nem hiba-e a részemről, hogy ezt látom meg? Igazam van? Meglehet. Érek-e valamit ezzel a megállapításommal és ellenszenvem táplálásával? Nem igazán.

Meg kell jegyeznem: ez most nem az egyenlő érvényű vélemények szentimentális gondolatának hirdetése. Most nem eszmékről vagy emberi hierarchiákról szólok. Hanem a valósághoz való viszonyról, amely a lehető legtisztább elvek mellett is lehet roppant álságos.

Csak úgy mentesülhetek valamennyire a negatív ítéletektől és azok romboló hatásától, ha magam sem élek velük. Ez szellemi körökben evidens tétel. Mégis más közvetlenül tapasztalni. Nincs értelme túlzott magyarázkodásnak vagy mentegetőzésnek. Nem ez tisztázza az általunk felkeltett zavarokat. Ha helyesen köteleztük el magunkat, a lét törvényei majd csillapítják az indulatokat.

Némelyeknél sokkal okosabbnak tartom magam. Talán – nagyon talán – az is vagyok. De azzal, hogy az elmémben ott lappang ez a mélyen megtapadó gondolat, ártok nekik, és ártok magamnak is. Elsőre nem is hinnénk – noha az elmélyedés előbb-utóbb meggyőz róla –, milyen gonosz és gyilkos tud lenni egy ilyen ártalmatlannak tűnő gondolat.

A világ együttérzésről papol. De ez az együttérzés nem szellemi alapú. Inkább megengedés, megalkuvás, behódolás, az árral való erőtlen és tehetetlen sodródás. Ez az együttérzés vak és ösztönös. Tárgyra fókuszált, nem egyetemes. Tudatlan önnön értelme felől. Ez az együttérzés nem érti önnön lényegét.

Amiről beszélek, ahhoz bátorság kell. Szilárd meggyőződésünkön felülemelkedni, és főképp nem arra támaszkodni heroikus tett. Persze nincs arról szó, hogy teljesen elvetném álláspontomat. Egy személyemet vagy még inkább egy hagyományt hamis vádakkal illető létezőnek nem fogok igazat adni. Álláspontom szellemi szempontból mégsem lesz releváns. Még ha hitványságán valakit ténylegesen rajta is kaptam – ilyesmiből csak a gyengék merítenek önigazolást.

Az együttérzés a más feloldásának aktusa, a dualitás feloldásának egy kulcsa. Látom, hogy ki vagy, pontosabban: látlak, amilyennek látni tudlak. De végső soron mégsem ezzel a szememmel nézek rád. Nem a kifelé tekintő szememmel, amely folyvást közvetett bizonyítékokat keres egy közvetlen valóságra. Tűnhetsz jónak vagy rossznak, e végső lényeg felfedéséhez nincs szükségem rád. A veled való személyes viszonyomnak, akár jogos és igenelhető nézetbeli szembenállásomnak ehhez nincs köze. Jóságom, értékességem meglátásához – még ha tévedsz is, és még ha nagy károkat is okozol vele – nem kell, hogy te rossz legyél. Különben is, rosszat látni egy végső értelemben azt jelenti, hogy magamban – minthogy minden az én rátekintésemtől függ – még nem igazán ismertem fel az egyetemes Jót. Vagyis rosszat feltételezek magamról, és ebből kifolyólag rólad.

Vagyok, éspedig vagyok olyannyira, hogy még az igazamra – főleg a veled szembeni igazamra – sincs szükségem ahhoz, hogy tudjam, a mindent virágba borító lényeg az érdekek és ellenérdekek csalfa kettősségén túl, soha el nem múlóan: ott lakik bennem.

A Mágus

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr6812916891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Liam Walters 2017.10.23. 12:35:30

Nagyszerű írás, ez az első írás a blogon amivel találkoztam, biztos nem az utolsó.
Egyetlen fájó pont a számomra, hogy fekete alapon fehér az oldal, mely kifejezetten nehézzé teszi az olvasást rengeteg -astigmatismussal rendelkező - ember számára.

Üdvözlettel
LW

TheMagician 2017.10.23. 12:52:45

@Liam Walters:
Kedves LW!

Köszönet a visszajelzésért. Szemezgess bátran az írásokból. A külalakot illetően megértjük a problémádat (kényszermegoldásként át lehet másolni a szöveget a wordbe), de nem áll módunkban változtatni rajta, mivel e szerény mágikus birodalomban mindennek - így ennek is - megvan a sajátos oka és jelentősége.

Üdvözlettel:

A Mágus
Az isteni mágia útja