Az isteni mágia útja

2015. március 19. 16:00 - TheMagician

Julius Evola: Az élet mágikus szemléletéről

evola.jpg

A jelen írás címe nem jelentheti számunkra azt, hogy a benne foglalt ideáknak általános fontosságot kölcsönözzünk. Sokkal inkább olyan „igazságokról” van szó, amelyeket a megvalósítás bizonyos fázisban a szellem legelső liberációja és megtisztítása céljaként kell értelmeznünk. Az itt lefektetett diszciplína különösen a „harcosok útjára” – hogy indiai terminológiát használjunk – a ksatriyára vonatkozik. Azonban ha valaki megvalósította ennek a diszciplínának a célját, akkor bizonyos szempontok megváltozhatnak és olyan alapállapot léphet a helyükbe, amely az igazi transzcendentális megvalósítás sajátja. (Az UR csoport megjegyzése)

Az én legyőzése – a rítusok keretein túl – a világ és az élet alapvetően új, heroikus megismeréséhez kötött: már nem pusztán szellemi fogalomként jelenik meg, hanem a vér ritmusában, az ember sajátjaként vibrál. Ez a világnak mint hatalomnak és a világnak, mint áldozatnak tapasztalását jelenti. Hatalmas szabadság, melynek egyedüli törvénye maga az akció. Mindenütt hatalomból teremtett létezők és a kozmikus lélegzet, a magasság érzése, a levegősség.

Az akciót minden kötöttségtől meg kell szabadítanunk. Önmagában kell megvalósulnia: a szellem lázától szabadon, gyűlölettől és vágytól megtisztítva. A következő igazságoknak kell teljes mértékben áthatniuk a szellemet: az útnak nincsen célja, nincs mit várni, nincs mit remélni és nincs mitől félni. A világ szabad: az értelem és a célok, az „evolúció”, a sors vagy az előrelátás olyan lények ködje és fikciója, akik képtelenek egyedül járni, pórázra, felügyeletre van szükségük. Te magad rendelkezel önmagad felett. El kell jutnod odáig, hogy magadat mint az erők középpontját éld át, míg megismered azt az akciót, amely nem erre vagy arra a létezőre, hanem önmagára irányul. Itt nem leszel mozgatva – szabadon mozgatod saját magad. A dolgok megszűnnek számodra a vágy tárgyai lenni: az akció tárgyaivá válnak. Kioltódnak az irracionális élet impulzusai, mivel olyan dolgok körül keringenek, amelyek már nem léteznek, így megszűnik a túlhajtottság érzése, a rohanás őrülete, a cselekvésnek „valamit tevése” és célja, a fájdalmas komolyság és a kényszerű akarás, a tragikus érzés és a titáni kö­telék, lehullik a sokaság betegsége – az élet emberi értelme. Megjelenik a felsőbbrendű nyugalom – és pontosan ebből képes a tiszta és tisztító akció újjászületni: az akció, amely minden pillanatban, minden helyen át tud fogni minden irányt, az akció, amely minden oldalon megragadhatatlanul fel tud törni, amely magát mindig önmagán túl határozza meg – önmagával szemben szabadon, győzelem és vereség, siker és kudarc, egoizmus és altruizmus felett állva, az akció szabadon minden köteléktől, szabadon minden identifikációtól.

A megtisztulást is ebben az akcióban találod meg, mert számára már nem létezik az „individuum”, s éppúgy tovavezet téged minden absztrakt tudáson, mint a sötét erők irracionális offenzíváján. Nem fogalmak, ideák és „értékek” kényszerképzete, hanem korlátok nélküli látás, melynek egyedüli és közvetlen tárgya a valóság – s mindezen túl az új életre keltett elementáris, tiszta, csillapíthatatlan valóságként megjelenő akció, – a parancs hatalma és az engedelmesség hatalma: az egyik olyan abszolút, mint a másik. Belőlük kell kivonni a kvintesszenciát – amíg el nem érjük azt a fokot, amelyet megkövetel az evokációk és identifikációk bármely hirtelen megjelenésével való materiális találkozás – amellyel egyesek hatalmas és láthatatlan módon felemelkednek és megszabadulnak, míg mások a testiség legalacsonyabb állapotába zuhannak.

De hogy mindezt elérhessük, már szokványos életünkben olyan diszciplínákat kell betartanunk, amelyek megmutatják a szentimentalizmus és az érzelmi komplikációk szükségtelenségét. S ezen a ponton jelenik meg a tiszta pillantás és a méltóságteljes akció. Mint ahogyan a harcosoknál és sportolóknál az izgatottság s a veszélytől való irracionális félelem helyébe a benne szunnyadó erők megnyilatkoztatásának azonnali elhatározása lép. A részvét, a félelem, a türelmetlenség s az izgatottság elmorzsolja a szellemet, mert mind a tagadás, a szembeszegülés okkult és vámpírikus erőit táplálják. Tekintsd a szánalmat: nem oszlat el semmit a másik fájdalmából, mégis szellemedet nyugtalanságba hajszolja. Ha tudsz, cselekedj, helyezkedj bele a másik személyébe, adj neki erődből. De ha nem, oldd el magad tőle. Hasonló a gyűlölet, mely alantassá tesz. Ha akarod – amennyiben az igazság megköveteli benned – rombolj, csapjál le – de ezt anélkül tedd, hogy szellemedet felizgatnád. De továbblépve: ha gyűlölsz, elbuksz, a gyűlölet megakadályoz abban, hogy az ellenfél befolyását kontroll alatt tartsd, mi több, megnyit téged ezeknek a befolyásoknak, amelyeket felismerhetsz és feltarthatsz, ha mentes maradsz a reakcióktól. Aki birtokolni akarja a jó és rossz ellentéte felett álló tudást és hatalmat, annak el kell pusztítania a „jó” és „rossz” szenvedélyét. Tiszta aktussal, abszolút ajándékként kell tudni adni és nem a rokonszenv, együttérzés öröme által vezérelve. És gyűlölet nélkül kell célbatalálni. „Az erősekben vágy-és szenvedélymentes erő vagyok” – balam balavatam asmi kámaragvivarjitam.

Így beszélt önmagáról egy isteni lény, meghatározva azt az erőt és tisztaságot, amelyet már senki sem támadhat meg, s amelyen nem talál semmi megragadnivalót a princípium törvénye és hatása. (Bhagavaá-Gita, II, 38; II, 47-8,- III, 30,- VII, 11.22)

De amint az ösztönök – az érzések és a tagadás – sötét hatalmának láza eltérít ettől a centrum­tól: a legmagasabban álló is az isteni létrend alá zuhan.

Eloldottság, csend és magány vezet az élet és létszemlélet megszabadításához.

Távolságot tartva a létezőktől, magunkat nem másban ismerjük fel, s nem érezzük magunkat sem felette, sem azonosságban, sem alávetve másoknak. A lények itt lent a világban egyedül vannak, törvény, kiút és megbocsátás nélkül – pusztán erejükbe vagy gyengeségükbe öltözve: hegycsúcsok, sziklák, homok. Ez az életszemlélet első megszabadítása. Emelkedj felül a testvériség eszméjének ragályán, a „szeretek” és a „szeretve vagyok” érzésén, az összetartozás, azonosság és kötődés vágyán. Ezektől tisztítsd meg magad. Egy bizonyos ponton túl nem kötődsz senkihez, sem a vérség, sem a megtagadás, sem a szülőföld, sem a sors összefonódása okán. Csak azzal érzed Magad együvétartozónak, aki ugyanazon az úton jár, mint Te – azon, amely nem az emberek útja és nem törődik az emberek útjával.

És ha tekintetedet a dolgokra irányítod, próbáld meg a lélektelenek hangját megérteni. „Milyen szépek ezek a szabad erők, amelyek még nem szennyeződtek be a szellemtől.” (Nietzsche). De ne mondd: „Még nem”, hanem: többé nem beszennyezett a „szellemtől”, s itt a „szellemen” az „irreálist” értem: mindazt, amit az ember érzéseivel, gondolataival, félelmeivel és reményeivel a természetbe vetített, hogy meghitté tegye és ezekkel saját nyelvét beszéltesse. Hagyd ezt: próbáld megérteni a dolgok küldetését, s éppen ott, ahol idegenszerűen, meztelenül és némán jelennek meg, ott, ahol nincsen lelkük, mert hatalmasabbak a „léleknél”. Ez a világszemlélet megszabadításához vezető első lépés. A mágia síkján szabad, szilárd és esszenciális állapotában ismered meg a világot – ahol a természet nem „természetként” és a szellem nem „szellemként” jelenik meg; ezen a síkon sem a dolgok, sem az emberek, sem az „istenek” hiposztatikus arcai nem egzisztálnak – csak erők – és ahol az élet minden pillanatban heroikus esemény, amely szimbólumokból, világosságból, parancsokból, rituális és áldozati cselekedetekből építkezik.

Ebben a világban nincs „itt” és „ott”, nem léteznek kötöttségek: minden végtelenül azonos és végtelenül különböző, és az akció tisztán és észrevétlenül nyilvánul meg magából. És a „szél” és a „lehelet” – a hermetikusok „Nagy Zöldjének” lehelete – mindent az áldozat, odaadás, a fényteli és csodás rítus értelmében vezet a nyugodt aktivitás síkjára, amely tevékenyen olyan nyugodt, mint a legmélyebb nyugalom és mozdulatlanságában olyan intenzív, mint a legvadabb forgatag.

Mindaz, ami „emberi”, mint egy szerencsétlenségre való sötét emlékezés, mint egy lidérces álom képe törlődik el. Az angyal, az „ősi jég” felemelkedik: a mozdulatlanság és a szédítő lassúság minden izgalmat feloldanak és éppen ez a küszöb, a megdicsőülés: túl ezen – az öröklét világa.

UR-csoport: Bevezetés a mágiába. Budapest, 2007, Persica, I. köt. 171–175. o.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr127279373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja