Faqír, a szellem (rúh) és a lélek (nafsz) valójában egyazon ragyogó valóság, s mindkettő a fényvilágból származik (de Isten jobban tudja). Nem két különböző dologról van tehát szó, még ha két különböző formában is jelennek meg, tudniillik tisztaságként és szennyezettségként. A tisztaság a gyökér, a szennyezettség pedig az ágak. Ha azt kérdeznéd, faqír, hogyan lehetséges ez, akkor én azt válaszolnám, hogy mindaddig, amíg a szellem megőrzi tisztaságát, kiválóságát, ragyogását, szépségét, nemességét, magasztosságát és emelkedettségét, egyedül a »szellem« név illeti meg; ha azonban elhagyja tisztaságát, kiválóságát, ragyogását, méltóságát, magasztosságát és emelkedettségét, otthonából idegenbe távozva pedig zavarossá válik, és többé nem szeretteire támaszkodik, akkor már joggal nevezhető »léleknek«. Tisztátalanságai alapján nevezhetjük »parancsoló léleknek«, »szemrehányó léleknek« és így tovább, mint ahogy különféle méltóságai alapján is különféle nevekkel illethetjük. Azt mondják, hogy a léleknek épp oly sok tökéletlensége van, ahány tökéletessége Istennek.

Testvérem, ha vissza szeretnél térni szülőhazádba, oda, ahonnan ide jöttél – s ez a tisztaság világa –, akkor fordíts hátat ennek az idegen földnek, mely a szennyezettség világa, és cselekedj! Ha azt kérded, mit tegyél, azt válaszolom: Fejtsd le magadról a szennyezettség világát, mint ahogy a birkáról is lefejtik a bőrét; feledkezz meg róla, és egyáltalán ne emlékezz rá. Akkor aztán, ha Isten is úgy akarja, fényed egyre erősebb lesz, mert nagy erejű inspirációk hatalmas, ellenállhatatlan áradata fog rád zúdulni, és rövid idő alatt visszavisznek majd szülőhazádba. Mindazonáltal tedd próbára ennek igazságát, mert a valóság megismerése a próbában rejlik.

Sıfır ajánlásával

Al-Arabí ad-Darqáwí: Az emlékezés rózsakertje. 2. kiad. Budapest, 2018, Filosz, 221–222. o. Ford. Buji Ferenc.