Az isteni mágia útja

2019. augusztus 03. 13:13 - TheMagician

Fehér éjszakák

Filmismertető (Horror, 2019, 147 perc; rendezte: Ari Aster)

aster.jpg

Szakdolgozatukhoz anyagot gyűjtő egyetemisták ismerkedni szeretnének egy Svédország félreeső részén működő pogány szekta mindennapi életével, szokásaival és rituáléival. Aztán lassacskán kiderül: ezek a szokások se nem olyan ártalmatlanok, se nem olyan tiszták, mint ahogy azt egy állítólagos hagyománnyal ismerkedve elsőre elképzeli az ember. Az előzetes alapján az volt a benyomásom, hogy a Fehér éjszakák nem más, mint egy eltérő háttérsztorival rendelkező A vesszőből font ember (1973), korszerűbb kivitelben, és ez a film megtekintése után sem változott. (A június végi, július eleji hosszú nappalokra utaló „fehér éjszakák” kifejezés nem érvénytelen, mégis hamiskás fordítása az eredeti Midsommar címnek – ami „nyár közepét” jelent, és a pogány hagyományok számára kiemelt nyári napforduló időpontjára utal –, már csak azért is, mert a film többnyire fényes nappal játszódik). Félreeső kis település, amire a modern civilizációnak nincs befolyása; női megkísértés boszorkányos praktikákkal; tánc a „fallikus szimbólum” körül; rontó és szimpatikus mágia alkalmazása; emberáldozatok végzése – sorolhatnám még az egyezéseket.

hkrlj4ej2i831.jpg

A film érdekes módon ezzel a képpel kezdődik, amelyen nagyvonalakban összegzik is nekünk a történetet

Ez a hasonlóság önmagában nem feltétlenül probléma, és ha eltekintünk ettől a ténytől, illetve a történet néhány kissé kidolgozatlannak tűnő részétől (a szakításhoz közel álló főszereplő pár barátai például elég súlytalannak és érdektelennek bizonyulnak, de a közösség torzszülött lényének karakterét sem igazán sikerült kibontani), egy egészen elfogadható alkotás tanúi lehetünk. A történet, a rendező, Ari Aster előző filmjéhez, a talán egy fokkal jobb és hátborzongatóbb Örökséghez (Hereditary – 2018) hasonlóan egy olyan nyomasztó állapotot ábrázol, amelyből semmi esetre sincs kiút. Azt a fajta reménytelen és kilátástalan döntéshelyzetet tárja elénk, aminek meghozatala visszafordíthatatlan események láncolatához és elkerülhetetlen katasztrófákhoz vezet. A fenyegetés itt nem egyszerűen világi fenyegetés: a gonosznak való behódolás a tét, aminek lehetetlen ellentmondani. Lehetetlen, mert a szereplők öntudatlanul és gyanútlanul már akkor elkötelezték magukat a sötét erők mellett, amikor a szektával legelőször kapcsolatba léptek.

midsommar_1.jpg

A szekta megítélhetőségét tekintve beszédes, hogy annak fősámánja ez a vérfertőzéses kapcsolatból született mutáns, aki „szellemi inspirációit” követően kivehetetlen pacákat fest, amit aztán a szekta bölcsei szent jelként kezelnek és értelmeznek

Lassú történetvezetésével, hosszasan pásztázó, hipnotikus kamerajátékával, vagy például a módosult tudatállapotok hatásos érzékeltetésével (ez egyébként a cselekmény egyik fő motívumát képezi a történetben, és drogok, bájitalok vagy rítusvégzés révén tárul fel), a rendező teljesen beszippantja a nézőt ebbe a zavaros mágiával tarkított idegen világba. Nem horrorról beszélünk, legalábbis nem olyan horrorról, amit ma e műfaj alatt általánosságban értenek. A konkrétan nem megmutatkozó, mégis mindenhonnan fenyegető, a szektatagok összes apró gesztusában megjelenő sötét erő ábrázolása, és a magára hagyottság vagy kiúttalanság fojtogató érzésének felkeltése itt mindenféle ijesztgetés nélkül működik. (Ezt a kimért, feszültségkeltő lassúságot a hollywoodi filmes klisékhez szokott nézők egy része igen nehezen tolerálta a moziban.)

További nyomatékot ad a film drámaiságának, hogy az egyre bizarrabb események ráadásul egy szakítás keretében bontakoznak ki. Az előző filmjét is figyelembe véve, úgy tűnik, Ari Aster egyedisége többek közt abban rejlik, hogy a szereplők lelki és kapcsolati válságát legalább olyan mélységgel képes megjeleníteni, mint az okkult veszély meglétét. Sőt, a kettő elválaszthatatlanul eggyé forr: a lelki válság egyszerre beavatási próbatétel is, ahol azonban a beavatás a szó leggroteszkebb értelmében, egy okkult támadás formájában vetődik fel.

musicartsculture_movies1-1-d14b205f79d606e0.jpg

Valójában nem kell egy elfeledett, titkos szektát meglátogatnunk ahhoz, hogy belássuk: az okkult befolyásolás módszere, az ártó mágia művészete ma is él és virul, és különféle csatornákon városi, „civilizált” életünk mindennapjaiban is utat talál hozzánk. Valódi hagyomány követése és szellemi edzettség nélkül pedig védtelenek vagyunk vele szemben, akárcsak hitehagyott főszereplőink.

A Mágus

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr4314993302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja