Nem a megszokott formában fogok most neked szólni az egoizmusról. Bárhol is fordulsz meg, az egoizmusként ismert viselkedési módot mindenhol el fogják utasítani. Többnyire még azok is, akikben túltengő egoizmust fedezel fel. Nem kétséges, hogy az, amit ezek az emberek elutasítanak, valóban elvetésre méltó. A kifejezés az, ami meglehetősen félrevezető.

Én azt állítom neked, nincs semmi baj az egóval. Sőt, az ego az, ami annak a célnak a megnevezése, amivé lenned kell, sőt, az ego az a valóság, ami te végső lényeged szerint vagy. Amit egoizmusnak neveznek, valójában a legtávolabb áll a valódi egoizmustól. Az egoizmusnak nevezett emberi viszonyulás éppen azért megvetendő, mert eltávolodik az egótól. Az egoizmus voltaképpen az ego megtagadása.

A görög „hamartia” bűnt jelent. Szó szerint: „eltéveszteni a célt”. A szanszkrit „dukkha”, az előzővel némileg összhangban szenvedést, kizökkentséget jelent. Szó szerinti jelentése szintén ugyanaz: „eltéveszteni a célt”. Az, amit egoizmusnak nevezel, valójában egy céltévesztettség. Az ego nevében próbálsz fellépni, cselekedni, gondolni, érezni, akarni. Ám ez többnyire nem sikerül. Az egoista nem az ego jegyében cselekszik, hanem valami más jegyében, a mellé lőtt nyílvessző jegyében. A célt eltalálni azt jelenti, az ego állapotát megvalósítani, ami pedig nem más, mint elérni az önazonosságot. Aki bűnt követ el, az elsősorban mindig azért és annyiban követ el bűnt, hogy nem azonos önmagával, hogy nem önmaga.

Az egoizmus egy óriási korlátozó tényező spirituális szempontból. E megnevezés viszont szintén korlátozhat. E megnevezés azt sugallja, az ego minden értelemben rossz és elutasítandó. Ám önmagunknak lenni, az önmagunkká válás tekintetében önzőnek lenni éppen olyan törekvés, ami nélkül semmi sem bír igazi jelentőséggel. Miért teszel másokért, ha nem éppen azért, hogy önmaguk, méghozzá minél lényegibb, minél szellemibb értelemben önmaguk lehessenek? Mire fel az önzetlenség, ha ebből a saját természeteddel való azonosulás, az önmagaddá válás lehetősége eleve kimarad?

Aki csak saját személyes érdekeit tartja szem előtt, az nem egoista. Az ilyen ember éppen hogy célt téveszt, mellélő. Az egoista bizonyos dolgokat akar magának. Házat, autót, nőt, hírnevet, megbecsültséget. Egyvalamit nem akar: az egót, önmagát, az önmagával való maradéktalan azonosulás aktusát. Vagyis az egoistából pont az hiányzik, amiről nevét kapta: az ego.

A dolgok, amiket egy önző ember magának akar, nem az egót táplálják, hanem azt, amit egónak vél, az ego káprázatát. Vágyaid tárgyai nem az egót növelik, hanem az egótól való távolságot. Azt hallod másoktól, hogy önző vagy? Én mondom, épp az a bajod, hogy nem vagy elég önző. Az, akit felületesen önzőnek neveznek, dolgokat akar magának. Aki önző, az kishitű. Csak részidőben, kedve szerint, petyhüdten és enerváltan törekszik önmagára. A valódi önző magát akarja: azt, aki ő maga. Teljesen és egészében és mindent átölelő, egyetemes valójában. Ebben, de csakis ebben a fajta egoizmusban már nincs semmi bűn. Mi több, ez az egyetlen, ami ténylegesen méltó az egoizmus elnevezésre.

Ne magasztald hát az egoistát azzal, hogy rátalált az egójára. Az egoista, akit közönségesen így neveznek, nem ismeri és nem keresi önmagát, és éppen hogy önmaga ellen cselekszik. Az egoista a legnagyobb ellensége az egónak, önnön valódi lényegének. Nem talál a célba, vagy ami ugyanaz, nem találja el az egót.

A Mágus