Különleges filmélményben lehet része a Limits of Control (2009) láttán annak, akinek nincs gondja a lassabb folyású alkotásokkal, illetve aki képes nagyvonalúan eltekinteni attól, hogy a főszerepet egy néger színésznek adták.

A film elsőre mintha egy ódivatú bérgyilkosról szólna, aki különféle mellékküldetéseket végrehajtva halad apró lépésekben a fő célja felé. A dolog ennél kicsit többről szól, hiszen emberünk útjai és küldetései során valójában képzelőerejét gyakorolja. Elmegy egy kiállításra például, ahol egy hegedűről készült festményt néz hosszasan. Másnap meg is jelenik egy illető hegedűtokkal a kezében, és átadja neki a következő instrukciót. Egy másik alkalommal azt mondják neki, hogy további utasításokig egy nővel kell együtt várnia. A képkiállításon most egy meztelen nőről készült festményen mélyed el. Ideiglenes lakásán máris egy nő várja.

Sokáig nem tudni pontosan, hogy mire készül, de az egyre inkább világossá válik, hogy ehhez az imagináció képességének mesteri kimunkálására van szükség. Ahogy megbízója már a film elején is mondja: „Használd a képzeleted.” Egy magányos, kissé szótlan, rezzenéstelen arckifejezésű, szabadidejében tai chit gyakorló, vágyait és kétségeit maga mögött hagyó mágus útját kísérhetjük végig. Önnön korlátait feszegeti. Olvas a felbukkanó jelekben és szimbólumokban, álommá transzformálja a valóságot, feloldja a lét merevségét és végül mindent úgy irányít, ahogy csak akar.

Küldetése valójában arról szól, hogy felismerje, hogy a tudati létben nincs akadály, nincs határ: „A valóság határtalan.”

A rendező, Jim Jarmusch több filmjében is kiválóan ábrázol különféle személyeket, akik a hétköznapiság álcája mögött valami különlegessel rendelkeznek. A Szellemkutya (1999) főszereplője egy alvilági gengsztereket likvidáló szamuráj, de a külső szemlélő számára csupán egy postagalambokkal foglalkozó figura. A Halhatatlan szeretők (2013) természetfeletti képességekkel rendelkező vámpírjai külsőleg csupán könyvek és hangszerek lelkes gyűjtői. A Paterson (2016) költője pedig egy egyszerű buszsofőr képében mutatkozik.

Az irányítás határai magányos alakja is látszólag ugyanúgy jön-megy, akár a többiek. Különös színű öltönyeit leszámítva szinte semmiben nem különbözik tőlük. Teljesen más viszont abban a vonatkozásban, ahogyan a valóságot látja, és amilyen célokra használja fel azon lehetőségeit, amelyek meglétéről az emberek többségének nincs is tudomása.

Így vagyunk mi ezzel, mágiát tanulmányozók is. Átlagosságot tettetve vagy mások által az átlagosság skatulyájába helyezetten járunk-kelünk a világban, miközben belül és titkon, a hétköznapi fényekhez szokott szemek elől rejtetten a „nagy mű” végrehajtásán fáradozunk. Ezen műveleteink közben találkozunk hozzánk hasonlókkal, akik különféle módokon szintén az élet mélyebb lényegét kutatják (a filmben ők a küldetés segítői), és olyanokkal is, akik minden áron meg akarják akadályozni ezt a kibontakozást (a filmben ők a helikopterrel közlekedő ügynökök).

A legjobb végül az üresség állapotába jut (ezt látja a számára átnyújtott legutolsó üzeneten, amin nincs már írás), ami egyszersmind a végtelen lehetőségek és a minden korlát alóli felszabadulás forrása.

A Mágus