Az isteni mágia útja

2017. február 14. 18:18 - TheMagician

Massimo Scaligero: A szabadság

Részlet „A meditáció gyakorlati kézikönyve” című műből

massimo-scaligero.jpg

Az alábbi szöveg magyar fordításával kapcsolatban többek részéről kifogások merültek fel, ám ez meglátásunk szerint nem lehetetleníti el a megértését, és inkább a gördülékeny olvashatóságot nehezíti meg. A könnyebb értelmezhetőség kedvéért a statikus „gondolat” kifejezés mellé a dinamikus „gondolkozás” kifejezést is beszúrtuk, érzékeltetve ezzel, hogy nem pusztán egy produktumra (gondolat), hanem magára az aktusra (gondolkozás) is érvényesek a megállapítások. Scaligero „éteri” alatt egyfajta individualitás feletti állapotot ért, amely elszakadt a testiségbe zuhant, érzékszervekhez és ösztönökhöz ragadt közönséges önátéléstől, a kaotikus erők általi mozgatottságtól („asztrális” sík), és egy tiszta, salaktól mentes, éber állapotot valósít meg.

A szabadság, amire az ember aspirál és a maga fejlődési foka szerint különböző értelmet ad neki, valójában csak a gondolat (gondolkozás) eseménye. Aki mások szabadságát veszi el, lényegileg azzal a hatóerővel rendelkezik, hogy a maga nem szabad gondolatának (gondolkozásának) ad testet: ezzel a gondolattal (gondolkozással) úgy tesz, mintha szabad lenne – ideológiailag és etikailag meggyőződve e jogáról.

A szabadság az a gondolat (gondolkozás), amely – közönségesen a dialektikus folyamatban megmásuló – igazi természetét valósítja meg. A dialektikus gondolat (gondolkozás) csak a dialektikus síkon lehet szabad, de ilyen szabadság: szellemileg semmi. A gondolat (gondolkozás) akkor szabad, amikor újratalálja az Én-nel való kapcsolatát. Ez a kapcsolat sosem adódik reálisan, mert a dialektikus gondolat (gondolkozás) tükrözött és tükrözött voltában nincs összekapcsolódása az Én-nel, csak pszichikai vetületével, a racionális – érzeti Én-nel, az egó-val, az Én tükrözöttjével.

Azért, hogy a maga igazi természetét valósítsa meg, a gondolatnak (gondolkozásnak) saját szabad létét kell tapasztalnia: a lélek legmagasabb tapasztalata. A gondolat (gondolkozás) ugyanis közönségesen minden érzéki vagy érzéken túli megismerés közvetítőjeként adja magát, sohasem önmagáénak. Csak akkor képes észlelni magát, ha a koncentráció segítségével, akárcsak rövid időre, a pszichétől, az ösztönöktől, az érzésektől, az érzéki tartalmaktól, saját intellektuális kifejezésétől és minden olyan tartalomtól izolálja magát, ami nem saját tiszta léte. Ebben a tiszta létben valósítja meg a maga valódi természetét: élővé válik, a maga esszenciális erejét fejezi ki tartalomként: a dialektikus intelligencia mechanikusságától függetlenül. Ilyen tartalommal képes reálisan találkozni az érzéki világgal, odanyújtva neki a benső létet, ami annak megjelenésében hiányzik: ugyanakkor, az esszencia hordozójaként a lélekbe képes hatolni.

Akarat és szabadság az iskolázásban lépést tartva haladnak előre. Az érzés magassá válása és kreatív intenzitása a gondolatnak (gondolkozásnak) az akarattal való összhangjából ered. Az akarat nevelése a gondolat (gondolkozás) megszabadításának megfelelője. A három erő konszonanciája a lélek Élet-Fénye reintegrációjának útja, mely a fizikai testiség alakítására képes: az ember földi tapasztalatának végső értelme.

A szabadság problémája csak a gondolatot (gondolkozást) illeti, amennyiben ez saját valódi természetét elveszíti az érzetek és a psziché szférájától való függésében, az agyi szervtől való függéssel, aminek révén válik mindazonáltal tudatossá az érzéki szinten. Ez a függés a gondolat (gondolkozás) egy elidegenedési állapota: ebből születik a dialektika, a világ logikus-kvantitatív interpretációja és az ideológiák sora, amik a realitást tükrözötten, a fundamentumon kívülinek fogják fel.

A gondolatnak (gondolkozásnak) az agyi szervtől való függése kontingens és provizórikus, s csak arra szolgál, hogy az „emberi fejlődés” egy meghatározott fázisában a gondolatot (gondolkozást) az antik szellemi autoritástól tegye függetlenné, hogy az, a maga autonóm mozgásának intimitásában valósítson meg fokozatosan ilyen autoritást. Ez az az eszközi függés, mely helyt adott a realitás quantitatív megismerésének, túl a qualitatívon – mely az éteri, asztrális és szellemi szférának felel meg –, hogy így az érzéki-quantitatív világot a maga metafizikai fundanemtumától elszigetelje. A modern ember tévedése, hogy normálisnak fogadja el a gondolat (gondolkozás) elidegenedését és reálisnak tekinti a belőle származó quantitatív látásmódot, pedig a „quantitás” kizárólagos tapasztalatának korszaka kimerült: ugyanis megadta a gondolatnak (gondolkozásnak) azt, amit az elvárt tőle, a szabadság logikai lehetőségét. Korunk gondolatának (gondolkozásának) baja, hogy hiányzik az arról való tudata, amit a tudomány és a technika tapasztalatai révén valójában akart.

A gondolat (gondolkozás) az agyi szervtől, s ezért az érzéki szférától való függésében az érzéseket, az akarati impulzusokat és a lélek aspirációit a maga elidegenedése szerinti rezonálásra kötelezi. A kodifikált vágy, az állatiság kultusza, a Szellem tagadása, a kapcsolatos ösztönök és szenvedélyek a gondolati funkció megromlási állapotának abszolúttá tételéből születnek: az ember valódi elidegenedése.

A szabadság tárgyköre épp a belső elemre vonatkozik, mellyel a lélek az agyi szervhez kötődik, hogy az érzéki világ logikus megismerésére jusson. A bilincs az érzéki dimenzió irreverzibilitásában áll: illegitim irreverzibilitás, mert a gondolatnak (gondolkozásnak) a saját mozgása újraátfutására való képtelenségéből következik, pedig valódi feladata éppen annak újraátfutása lenne. A szabadság témája éppen ezért kizárólag a gondolkozást illető: nem az érzést, nem az akarást. A gondolat (gondolkozás) nem-szabad voltának függvénye az érzés és akarás elváltozott funkciója, s ezért a pszichikai élet ellentmondásainak sora.

A gondolat (gondolkozás) felszabadításától függ az ember felszabadulása: nem létezik más felszabadulás. A koncentráció diszciplínájával az érzéki elemtől szabadul meg a gondolat (gondolkozás), lelki rezonálásától és éteri rezonálásától: megszabadul a logikai struktúrák mechanizmusától, amennyiben a maga tiszta logikája szerint mozog: az emberiben az Én eszköze lesz. Az ember feltámad elidegenedéséből. A szabad gondolat (gondolkozás) akciója felszabadítóvá lesz, amidőn az emberit fenntartó kozmikus Hatalmakkal való konszonancia révén egész az étertestig jut el tevékenységével.

Az étertesten az akarat útján tevékenykedik a tanítvány, azaz a felszabadított gondolat (gondolkozás) által munkálkodik rajta. A felszabadított gondolat (gondolkozás) étertesten való közvetlen akciója csak ösztönző jellegű: az átalakító akciót azonban csak a felszabadított gondolat (gondolkozás) rítusa által előhívott kozmikus-transzcendens Hatalmak képesek végrehajtani: a koncentráció gondolata, a meditálás, a tiszta idea, valójában az Én aktusa: aki ezekre a Hatalmakra apellál, még ha létüket nem is feltételezi.

Eljutni oda, hogy rituálisan dolgozzunk az étertesten, azt jelenti, hogy a felszabadulás végső értelme, a Beavatás felé haladunk: legyőzni a természetet, a faj kötelékeit, a családét, a kollektív állati entitásét: belső realitás szerint kezdjük szőni a valódi relációt a lényekkel: az effektív testvériséget. S ez nem lehet a pszichofiziológiai szükségesség alapján meghatározott viszony: a reális testvériség önmagában elégséges hozzá, hogy az ilyen szükségességgel járó problémákat is megoldja.

Az alsóbb természet az étertest állati és ösztöni memóriáján keresztül – mely, mint az állatnál, asszociációs – tartja kézben az embert: az asszociáció kivonja magát az Én fénye alól, automatizmusként működik, közönségesen elnyerve az Én tehetetlen hozzájárulását. Az Én elől elvont éteri asszociáció alapja a psziché betegségeinek: ezt a jelenséget kultiválják ma a psziché analitikus tudományai, valamint a Spiritizmus és a világban elterjesztett könnyű jóga rendszerek médiánikus jellegű koncentrációs technikái.

A szabadság, mint a gondolat (gondolkozás) eredeti természetének helyreállítása, a magasabb vagy szellemi memória megszabadítása az alsóbb vagy állati memóriától, a fajta, a család, a vér stb. impulzusainak maradékától. Közönségesen az alsóbb memória uralja az embert, kisajátítván a gondolatot (gondolkozást) és asszociatív kapacitását. A valódi memória viszont történetének egészen a megelőző inkarnációkig menő – emlékét foglalja magába: ilyen memória az elidegenedett embernél alvó állapotban van: ösztöni memóriaként bukkan fel depotenciáltan a pszichében, mely az agyi szerv segítségével fejeződik ki: ennek a szintjén a racionális tudás rendszerének megfelelően alakul.

Az ember állati memóriája a szellemi memória erőit használja a gondolatnak (gondolkozásnak) az agyiságtól való járulékos függőségén keresztül. A Szellemtudomány mutatja meg, hogy az ember agya az a szerv, amit távoli időkben a Szellem formált, hogy általa, mint Én tudjon hatást kifejteni a fizikai természetre. A gondolat (gondolkozás) először az antik metafizikai természettől függetlenedik, fokozatosan, az agyi szervhez kötődése révén: abból a szükségből, hogy ennek a segítségével kell meghatározódni – meríti szabadságigényét.

Az, ami állati az emberben, az agyiságon át érvényesül: annak a szervnek a révén, amellyel gondolkozik. A szoláris aszkézis ezt a folyamatot fordítja meg: a gondolatnak (gondolkozásnak) az agyiságtól függetlenné tételét valósítja meg és az ösztöni elemmel kapcsolatbani rektifikáló viszonyt hoz létre: reintegráló, olykor drámaian ellenzett művelet, mellyel az Én a maga fizikaisághoz kötött eredeti erőit szerzi vissza. Ez a küzdelem a tudatban fokozatosan felszabadított gondolat- és ezért memóriaerőknek köszönhetően egy olyan zónában zajlik, ahol az alsóbb természet a magasabb természettel találkozik. A memória nincs az agyisághoz kötve: lényegileg érzékfeletti erőit mindazonáltal a mentálisba felemelkedő ösztöni áramlat veszi közönségesen igénybe az elidegenedett, azaz az agyiságtól kondicionált gondolat (gondolkozás) révén: így a memória reális funkciójának inverziója jön létre, mely alkativá válása felé halad.

Hogy az újabb kísérletek eredményeként a memória serkentése érhető el az agyba vezetett tű segítségével, nem jelenti, hogy az agy tartalmazza a memóriát, hanem, hogy az agy étertestét mechanikusan ingerelték úgy, amint az érzékszervek útján történő észlelés ingerli. A tű révén az éteri észlelete direkt, de az Én-en kívül álló, mivel az érzékszervek közvetítése nélkül előhívott: tartalma rendszerint, amikor az Én nincs jelen, az agyi pályákon keresztül az érzeti memóriához kapcsolódik, asszociációt keltve, ami az ösztönös válasznak ad helyt (egész a „feltételes reflexek” ismert jelenségköréig), amiben az Én jóváhagyása passzív: az Én nem az észlelet konkrét tartalmát, hanem azt ragadja meg, amit az asszociatív memória sugall: ez az emlékek asszociációja az asztrális-éteri síkon, egy, az állati természetre jellemző mechanikusság szerint. Ilyen esetben az étertest összekötő jellege – bár érzékeken túli folyamat – kivonja magát az Én alól, automatizmusként fungál.

Ezen a módon zavarják még rendesen az emlékek a gondolat terén gyenge embert, vagy a megszállottságig rátörnek: az érzőtest kivonja magát az Én alól, mindazonáltal annak erejét – mely a tudatban rendesen centripetális hatóerőként dolgozik – használja. Ez a centripetális hatóerő lényegét érintő megfordulást szenved, ezért saját princípiumával szemben tevékenykedik. Minden drog, minden hallucináció, minden alkoholos részegség, az összes médiánikus elengedés, minden könnyű jóga emfatikus mantram alkalmazásával az Én-nel ellenséges automatikus koncentráció hatóerejének kedvez, s a lélek és a test károsodását készíti elő. Ebben a helyzetben a gyógymód mindenekelőtt akarati-fizikai gyógymód: az okok eltávolítása és a detoxikáló kúrára állítás. A radikális gyógymód azonban az Én-nek az a képessége, hogy a helyes koncentráció segítségével, azaz a centripetális erő legitim használatával állítsa helyre az erő áramlását. Ennek végső értelme a gondolat (gondolkozás) felszabadítása, aminek révén képes csak dolgozni az Én a pszichoszomatikus állatiságon, megtalálva a mélységben a Hatalmakat, amiknek az degradálódása.

A diszciplínák végső értelme a szabadság. A valódi felszabadulás nem a magunk elszabadulása, ami mindig a fizikai természet explóziója – ideológiai kodifikációival –, hanem önmagunk megkötése. Szigorú program szerinti kényszerítése magunknak, amikor ez a szabad gondolat (gondolkozás), azaz az emberi céloktól, s ezért vágyaktól szabad aktusa – ez állítja csak vissza az étertest eredeti fényét.

A gondolat (gondolkozás) önmagában szabad, de az állati természethez kötött étertest nem engedelmeskedik neki: ezért a gondolat (gondolkozás) közönségesen élettelen. Mennél inkább kényszeríti szigorú diszciplína az étertestet, hogy a maga természeti funkciókkal együttjáró vággyal való összhangja alól kivonja magát, annál inkább válik a Szellem végtagjává, a felszabadulás eszközévé. Kényszeríteni, parancsolni magának, a nehezebb utat követni, pozitívan vállalva el mindannak elviselését, ami nehéz és kondicionáló – ez a szabadulás útja: mennél inkább kényszerül engedelmeskedni az állati természet és megfelelni egy azt domináló ritmusnak, annál inkább tér vissza az Én magasabb Princípiumának hatóképességévé, s ezért az ember reintegrálásának közreműködőjévé.

Ha helyesen értelmezzük azt, amit itt kényszerítésnek hívunk, mint az étertest aszkézisét, nem lesz nehéz megérteni, hogy ilyen kényszerítés nem erőltetés vagy erőszakolás, hanem abszolút szabad belső közvetítés, vagyis tudatos képzetek útján hatni az akarat áramára, olyan feladatokat adván neki, amiket az étertest az állati természettel való konszonanciája miatt kerülni igyekszik.

Nincsen teremtés vagy emberi felemelkedés, mely ne követelné a pszichofiziológiai természet inerciájából való felszabadulás hosszú, áldozatos erőfeszítését. Ebben az irányban felismerhető a gondolat (gondolkozás) missziója. Valójában a tudatos ember az étertest legnemesebb erőitől ragadja el a fogalom alakító erényét, amidőn a fizikai szférában kelti visszhangját – a megismerés struktúrájaként – metafizikai szintézisbeli hatóerejüknek.

*

Csak a Szellem, mivel a lélektől különböző princípium, képes az emberben szabadságként kifejeződni anélkül, hogy az Univerzum törvényeinek ellentmondana. Arra az ellenvetésre, mely némely – a Beavatottnak az Univerzum törvényei feletti magasabbrendűségét valló – ezoterikus rendszertől jöhet, az a válasz, hogy az ember túlhaladhatja a törvényeket, de nem úgy, hogy áthágja őket, mert képtelen velük konformmá lenni, de amennyiben – mindenekelőtt – ismeri őket: csak ismerve őket, képes saját magában megvalósítani Princípiumukat, saját belső struktúrájának tudatából emelkedvén fel hozzájuk. Az áthágás mindig a szabadság hisztérikus bizonyítása, aminek korrekciójáról, ha a tudat adekvát diszciplínája közbe nem lép, vasszigorával a karma gondoskodik.

Amikor a Szellemet az asztráltest impulzusai uralják és ezért az Én az ego-formát szenvedi el, a szabadság bárminő kifejeződése a nem-ismerés, mely uralja az embert és rajta keresztül találja meg a saját kifejeződéséhez szükséges ideológiai és jogszerű alibiket: ezért az egyik hamis egyéni szabadsága nem tud nem ütközni a másik ember hamis szabadságával. A mai ember normál szituációja, aki lehetővé teszi a szellemileg fejletlenebb hatóerő számára az annak előre elkészített joghelyzete alapján történő visszaélést.

Csak amikor a szabadság az asztrális szférát uraló Szellem kifejezője, s ezért nincs szüksége rá, hogy annak törvényeit áthágja, mivel az esszenciából, azaz a saját törvényéből mozgatván birtokolja azokat, a szabad cselekedet a morális cselekedettel esik egybe: azonban nem amennyiben a Szellem a moralitáshoz konformálódik, mivel az éppen szabadságának és nem szabályok terméke. A szabályok ott kellenek, ahol a Szellem direkt akciója nem lehetséges még.

Massimo Scaligero: A meditáció gyakorlati kézikönyve. 5. kiad. H. n. 1996, Biczó Giovanni, 812. és 7172. o.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr10012258590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja