Az isteni mágia útja

2016. december 01. 11:34 - TheMagician

Mircea Eliade: Mysterium tremendum

Részlet „A szent és a profán” című műből

rudolf-otto2.jpg

Rudolf Otto A szent című könyve mindmáig emlékezetes visszhangnak örvend. Sikere a szerző egészen sajátos és új nézőpontjának köszönhető; művében ugyanis nem isten és a vallás fogalmával foglalkozott, hanem a vallásos tapasztalás különböző formáit kívánta elemezni. Ottót pszichológiai éleslátása és kettős – teológiai és vallástörténészi – előképzettsége tette rá képessé, hogy e tapasztalás tartalmát és sajátos vonásait kibogozza. A racionális és spekulatív elemet mellőzve,

a vallásnak elsősorban az értelem számára nem hozzáférhető oldalával foglalkozott.

Luther nyomán megértette, mi a hívő ember számára az „eleven isten”: nem a filozófusok istene ez, mint például Erasmusé, nem „eszme”, nem elvont fogalom és nem is morális allegória, hanem sokkal inkább

egyfajta borzasztó hatalom, amely az isteni „haragban” nyilvánul meg.

A szent című könyvében Rudolf Otto ennek a rémületes és irracionális tapasztalásnak a lényegi vonásait dolgozza ki. Szembetalálkozik a Szent, a mysterium tremendum, a megnyomorító túlerővel rendelkező majestas előtti rémület érzésével; szembetalálkozik a mysterium fascinans-szal szemben érzett jámbor, félelemmel elegyes tisztelettel. Mindezeket a tapasztalatokat Otto numinos-nak (a latin numen=istenség szóból) nevezi, mert isteni hatalom egyik részének megnyilvánulásából származnak.

A numinózus mindenen kívül áll, „egészen más”, nem hasonlítható hozzá semmiféle emberi, a világmindenség semmilyen más jelensége. A numinózussal szemben az embert önnön teljes semmisségének érzése keríti hatalmába,

úgy érzi, „csupán kreatúra”, vagy, miként Ábrahám mondta az Úrnak: „nem egyéb pornál és hamunál”. A szent mindig olyan valóságként nyilvánul meg, amely egészen másfajta, mint a „természetes” valóságok. Noha a nyelv a tremendum-ot, a majestas-t vagy a mysterium fascinans-t a természettől vagy az ember profán szellemi életéből kölcsönzött szavakkal fejezi ki, ez az analogizáló kifejezésmód éppen abból fakad, hogy képtelenek vagyunk az egészen mást megnevezni: a nyelv mindent, ami a normális emberi tapasztaláson túlmutat, kénytelen olyan szavakba öltöztetni, amelyek a normális tapasztalásból származnak.

Mircea Eliade: A szent és a profán. Budapest, 2014, Helikon, 1. fej.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr8012014164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja