Érdekes egybeesés ebben az évben, hogy a mai nap több kultúrkörben is egy „szentek feletti szent” földi szenvedéséről és földi életből való eltávozásáról emlékezhetnek meg. Jézus Krisztus keresztre feszítésének napja (Nagypéntek) és Sri Ramana Maharsi halálának dátuma idén ugyanarra a napra esik.

Amikor 1950. április 13-án egy orvos különleges gyógyszert hozott neki, elutasította azt, mondván: „Nincs rá szükség, két napon belül minden megoldódik”. Másnap az ajtaja előtt hosszú sorokban álló emberek egy betegségtől megkínzott és összeaszott testet láttak: bordái kiálltak, bőre megsötétedett. Szánalmasan meggyötört test volt, ám még az utolsó napok során is felismert mindenkit ragyogó és átható pillantásával, amit a távozó kegyelem bátorításának éreztek.

„Azt mondják, meghalok, de nem megyek sehová.
Hová is mehetnék?
Itt vagyok.”

Dynamo (1982–) egy nagy ismeretségnek örvendő kortárs varázsló (szándékosan nem bűvészt vagy mágust mondok), akinek tevékenységét több évada tartó tévésorozatában követni is lehet, aki újabban élő fellépéseket is tart, és akiről az a hír járja, hogy ténylegesen olyan képességekkel rendelkezik, ami meghaladja a fizikai törvényeket. Az eredetileg Steven Frayne névre hallgató varázsló járt már a Temze vizén, lesétált egy épület falán, holt tárgyakból élőt varázsolt, lebegett egy egy híres Jézus szobor előtt, egy angol emeletes busz mellett és egy felhőkarcoló teteje felett, mások gondolatában olvasott, pénzt tett fel vagy éppen szedett le mások bankszámlájáról, vagy számjegyeket tüntetett el a papírpénzekről, a semmiből teremtett elő halat és más tárgyakat, érintés nélkül mozgatott tárgyakat, eltűnt, mintha csak a föld nyelte volna el, és még sorolhatnánk.

A Dynamo-jelenség különböző szempontokból vizsgálható. Az egyik megközelítés szerint Dynamo – tudatosan vagy tudattalanul – az Antikrisztus egyik prófétája, akinek az a feladata, hogy „nagy jeleket és csodákat tegyen, annyira, hogy elhitesse, ha lehet, a választottakat is” (Mt. 24:24). Ebben van valami, hiszen Dynamo többször mondja, hogy a leginkább arra a „trükkjére” büszke, amikor a vízen járt, vagyis egy olyan csodatételre, amely leginkább Jézus nevéhez köthető, azaz arra a tettre, amellyel egyesek szemében Jézus alakját, és mindazt, amit ő szimbolizál, eljelentéktelenítheti. Mindemellett – leszámítva azt, hogy felhívja az emberek figyelmét arra, hogy „semmi sem lehetetlen” – nincsenek tanításai, és ő maga sem tűnik úgy, hogy bármiféle érdeklődést tanúsítana bármilyen szellemi ismeret iránt. Az emberek elkápráztatása motiválja. Arról, hogy milyen forrásból meríti az erejét, nem beszél, de talán maga sem tudná megadni rá a választ (pedig normális esetben erre a forrásra való rámutatás lenne a varázslás lényege). Könyvének és videóinak mondanivalója rettentően közhelyes, liberális és modern klisékkel teli. Ráadásul az a szimbólumrendszer, ami körülveszi reklámok és egyebek formájában, olyan jelekkel operál, amelyeket általában az Antikrisztushoz szokás kötni (például a félszeműségre gondolok, de az is beszédes, hogy Supermant jelölte meg többször is példaképének, azt a modern „antihőst”, aki egyesek szerint szintén egy antikrisztusi szimbólum, de az iránta való rajongás önmagában is egyfajta infantilizmusra utal).

Van ugyanakkor egy gyakorlati szempont is, amely miatt a fentiek ellenére is figyelemre érdemesnek tartom Dynamo-t. Ugyanis ha itt tényleges varázslatokról van szó (márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ezek azok), az azt jelenti, hogy egyfajta igazolást kapunk azon tanításokat illetően, amelyekkel ezen a blogon is foglalkozunk, és amelyek jóval túlmutatnak a fizikalitás érvényességi körén. A csodák alapvetően nem bírnak központi jelentőséggel, mindazonáltal egy hitbéli megerősítést nyújthatnak. Ezért, még ha nem is egy legitim forrásból táplálkoznak ezen csodák, csoda voltuk mégis kiválthat bennünk egy eloldódást az eddigi megszokásainktól. Amennyiben megfelelő szellemi ismeretekkel rendelkezünk, ezek a jelenségek nem téríthetnek el a céljainktól, sőt, akár még inkább afelé fordíthatnak bennünket.

Létezik egy többrészes videó, amely viszonylag alaposan igazolja, hogy nem csalás, amit látunk. Eszerint nem lehet mindenki beépített ember, nem minden jelenet megrendezett, nem lehet minden trükknél racionális magyarázatot találni, és nem minden videónál tételezhető utólagos manipuláció. (Természetesen akadnak olyan videók is, amelyekben rendre „leleplezik” ezeket, de nem igazán javaslom a megtekintésüket, hiszen az ilyesmi még egyáltalán nem igazolja azt, hogy maga a varázsló is ilyen módon vitte véghez a tettét.) Ennek a videónak egyetlen szépséghibája az, hogy készítője valamiféle „jinneknek” és „démonoknak” tulajdonítja a varázslatokat, akik megszállták a bűvészt. Szerintem nem kell idáig elmenni. Kétségtelen, hogy Dynamo egy olyan tudatállapotot tud – valószínűleg veleszületett képességként – előidézni, amit akár egy idegen erő általi megszállottságnak is nevezhetnénk, ám ez nem jelenti azt, hogy ilyesmi csak így mehet végbe, és hogy minden elképzelhető esetben, ahol varázslat fordul elő, olyan démoni erőket kellene tételezni, amelyek átvették a hatalmat a személy felett. Léteznek-létezhetnek ugyanis valódi mágusok is, akik a szellemi emelkedésük révén tesznek szert különleges képességekre, tudatosan élnek ezzel a lehetőséggel és nem szorulnak arra, hogy erejükért cserébe „eladják a lelküket az ördögnek”.

A materializmus nem csupán egy elvi állásfoglalás, illetve létszemlélés, hanem egyszersmind egy önkorlátozás is. Ezért pusztán azzal, hogy elfogadjuk ezeknek a varázslatoknak a létét, fellazítjuk magunkban azokat az akadályokat, amelyek gátat szabnak akaratunknak. Itt az akarat nem egyszerűen a világi érvényesülésre vonatkozik, hanem szellemi önmagunk megvalósítására, és annak a képességnek a visszaszerzésére, ami bárminek a lehetőségét képes aktívan tételezni – akár világunkon túlmutatóan is.

Mondani sem kell, hogy ezek a tapasztalatok teljesen máshogy hatnak azokra, akik nem tudnak arról, hogy az életnek metafizikai célja is lehet. Az ilyenek még a materializmusnál is szörnyebb állapotba kerülnek, a pszeudo-lehetőségeknek egy olyan világába, amely éppen hogy az emberi szabadságba kerül. Ez pedig a dolgok állása szerint az őrülettel, vagy más tekintetben a technika „varázsába” belefeledkezett léttel egyenlő.

A Mágus

A mai nap megjelent a Hasta 7. száma. Az eredetileg tudomásom szerint csak négy számosra tervezett, félévente (tavasszal és ősszel) megjelenő lap egy olyan, a metafizikai tradicionalitás létszemléletére építő, mágikus-alkímiai és részben ősi római nyomvonalon halad, amely leginkább Julius Evola és László András neveivel fémjelezhető. A Virág László által működtetett Persica Kiadó jóvoltából kiadott lap László András legkiemelkedőbb előadásainak lejegyzett változataival, Julius Evola filozófiai és tradicionális írásainak fordításaival, középkori alkímiai szövegek fordításaival és kommentárjaival, valamint szellemi jellegű esszékkel és tanulmányokkal jelentkezik. A lap egyik célja, hogy támpontokat adjon a szellemi út megalapozásához, illetve hogy megteremtsen egy sajátos szellemi atmoszférát, a másik pedig, hogy konkrét gyakorlati útmutatásokat adjon, főleg azoknak, akik alkímiai vonalon próbálnak kibontakozni. Kevés olyan kiadvánnyal találkozni, amelyik ilyen szorosan a lényegre irányítja az olvasó figyelmét, és amelyik ilyen nagy hangsúlyt fektet a különböző szimbólumok és műveletek megmagyarázására, valamint a benső szellemi folyamatok és aktusok feltárására. (Korábban az Axis Polaris volt hasonló jellegű, noha nem ment el ennyire speciális irányba.)

A mágikus út természetének megismerése kapcsán több mint érdemes figyelembe venni azokat az alkímiai megközelítéseket, amelyeket a Hastában találunk. Szem előtt tartva, hogy ezek a szempontok még koránt sem merítik ki a mágikus realizáció módjait, még kevésbé azt, amit tágabb értelemben szellemi megvalósításnak nevezünk. Az alkímia ugyanis a metafizikai, de akár a mágikus irányulásnak csak az egyik formája. Mindazonáltal ajánlatos a látókörödbe vonnod, még akkor is, ha nem is kifejezetten ez az ösvény az, amin haladni akarsz. Már csak azért is, mert a kiemelt figyelmet kapó alkímia mellett olyan alapelvek tisztázására is sor kerül, amelyeket – járjon bármelyik úton is – minden valódi spirituális törekvőnek birtokolnia kell.

Részletkérdés, de ami a külalakot illeti, személy szerint nagyobb gondot fordítottam volna egy sajátos stílus kialakítására. Megjelenésében ugyanis eléggé puritánra és személytelenre sikeredett kiadvány. Jóllehet ez semmit nem von le a tartalom értékéből, és nem zárható ki, hogy ennek is megvan a maga jól meghatározható oka.

*

„A siddhi – mágikus képesség – lényege az, hogy egy tudati nívót birtokba vettem, és azzal szabadon rendelkezem. Ennélfogva a közönséges emberi létezés számára hozzáférhetetlen cselekedetekre vagyok képes. Az, hogy valaki él-e ezekkel a képességekkel, annak jelentősége másodlagos. Emocionális indíttatásból ugyanis sokan moralizálnak a siddhik kapcsán, hogy azokat nem szabad megnyilvánítani, mert az »fekete mágia«, és így tovább. Ha a siddhi valóban siddhi (azaz nem valamiféle, a realizáló egyéntől idegen erő nyilvánul meg, egyfajta megszállottság jegyében), ha egy tudati erőt birtokolok, akkor tökéletesen mindegy, hogy élek-e vele vagy sem. Mert ha birtokolom, akkor az nem tud engem kikezdeni, nem tud karmikus köteléket létrehozni. Ennek alapfeltétele nyilvánvalóan az, hogy a földi vágyakat meghaladjam. Hogy a hiteles úton levők többsége dokumentáltan nem él és nem élt a siddhikkel, egyszerűen csak a földi világon túlmutató neutrailitásnak és bölcsességnek a kifejezője.” (Virág László: Solve et coagula. Hasta [Budapest] 6. sz. [2016] 83–84. o.)

A Mágus

Talán az alábbi videóban látható téma volt az első – egy kvantumfizikával foglalkozó, egyébként álspirituális filmben –, amely megerősítette bennem a gondolatot, hogy létezik okkult kapcsolat az ember tudata és a világ között. Masaru Emoto (1943–) jégkristályokból ihletet merítve arra a következtetésre jutott, hogy a víz fagyott kristályos formájában mutatja meg igaz természetét. Az eredmények azt mutatták, hogy a zene, a szavak, a gondolatok és az imák befolyással bírnak a vízkristályok szerkezetére, ez alátámasztja, hogy jelentős a hatásuk fizikai valóságunkra. A kristályfényképezéssel sikerült igazolni azt a hipotézist, hogy a víz mindenki számára látható módon befogadja és megtartja a kapott információkat. A vízkristályok harmonikus behatásra csodás műremekekre emlékeztetnek, míg diszharmonikus hatásra rendezetlen, amorf alakot öltenek.

A videó végén egy olyan konklúziót láthatunk, hogy mivel az ember 60 százaléka víz, saját magad és embertársaid érdekében érdemes lenne odafigyelni erre az összefüggésre. Ám ez kissé bugyuta és materialista alapú megközelítés. Egyfelől azért, mert ha a vízre ilyen hatással van egy érzés vagy gondolat, akkor vélhetően minden elemre ugyanilyen hatással van, másfelől azért, mert a gondolat önmagában is áldásos vagy éppen mérgező lehet egy lényre vagy önmagunkra, a víz elem, illetve a test közbeiktatása nélkül. (Mindenesetre a szenteltvíz használatának esete, amely ebből a megközelítésből új értelmet nyerhet egyesek szemében, fokozottabb figyelmet és megbecsülést érdemel.)

A tanulság viszont ugyanaz. Életünkkel és benső átéléseinkkel nem bánhatunk felelőtlenül, tetteink komoly következményekkel járhatnak, hiszen világunkkal való kapcsolatunk jóval szorosabb annál, mint ahogyan közönségesen feltételeznénk. Ez a felismerés egyébként más vonatkozásban, és sokkal közvetlenebbül is feltárulhat előttünk, ám kétségtelen, hogy ez a kísérlet egy eléggé szembetűnő igazolása e ténynek.

Noha a lényeg nem ez, a korunk által közvetített téveszmékre való figyelemfelhívás érdekében érdekes lenne összehasonlítani, hogy a ragyogó kristályalakokat formázó vallásokhoz képest milyen megjelenést mutatnának a világunkat behálózó modern felfogások és célok, amelyeknek tisztasága finoman fogalmazva megkérdőjelezhető.

Megjegyzendő, hogy az ilyen kísérletek eredménye valószínűleg nagyban azon is múlik, hogy mi magunk milyen jelentéstartalmat társítunk egy fogalomhoz, illetve hogy milyen a viszonyunk a valóban pozitív minőségekkel.

A Mágus

Mint ahogy többször is utaltam rá, a jelen blog célja egy mágikus hangulat megidézése. Mindezt szerzőtársaimmal oly módon kíséreljük meg, hogy egyszersmind – saját szellemi meglátásaink és más szerzők útmutatásai révén –metafizikai vonatkozású tanulmányokat vagy tanításokat is közlünk. Ez nem jelenti azt, hogy mágikus műhelyünk működtetői már minden téren birtokolnák az igazságot (lásd ezzel kapcsolatban Neofita bemutatkozó írását), vagy azt, hogy egy szellemi ember számára elegendőnek tartanák a mágikus attitűd kizárólagos elsajátítását. Amit teszünk, hogy élettel és erővel töltünk meg – elsősorban a magunk számára – egy olyan ideát, amely szellemi életünk kiteljesítéséhez járul hozzá. Igyekszünk ügyelni arra, hogy ne beszéljünk magunk felett, mindazonáltal mégis egy olyan hozzáállást képviselünk, amely mintegy elővételezetten már birtokolja azokat a kvalitásokat, amelyek egy theurgo-mágus sajátjai. Elővételezzük, mert meggyőződésünk szerint csak akkor vehetünk valamit birtokba, ha már előzőleg valamelyest megízleltük azt a szerepet és minőséget, ami felé törekszünk.

Ez az internetes felület elsősorban nem mások számára íródik, és nem kíván maga köré rajongótábort és követőket sem gyűjteni. Neveink is azért titkosak, mert itteni munkánkból nem akarunk személyes tőkét kovácsolni. Ami miatt mégis elérhető, annak oka az, hogy úgy véljük, némelyek számára az írások eligazítást nyújthatnak bizonyos szellemi kérdésekben, vagy a mágikus attitűd elsajátításának módja kapcsán. Továbbá bizonyos dolgok megnyilvánításának van egy megerősítő és konkretizáló (kikristályosító) jellege, ami miatt ez egy szükséges művelet is. Mindemellett nem akarjuk kizárni annak a lehetőségét sem, hogy azok, akik elkötelezettek az általunk képviselt szellemiség iránt, valamint akik eléggé ráéreztek a mágiában rejlő lehetőségek nagyszerűségére, csatlakozzanak hozzánk, vagy új rátekintési módokra hívják fel a figyelmünket.

A modernitás korában a szellemi ember a kitaszítottság állapotában találja magát. Konvenciók és előítéletek egész sora miatt benső lényegének elrejtésére, sőt, sokszor elnyomására, megtagadására kényszerül. Ebből a starthelyzetből kiindulva a feltárás és a felvállalás műveletét jogosultnak tekintjük. De nem azért, hogy elhitessünk magunkról valamit, hanem azért, hogy lehetőségeinkhez mérten a leginkább hűek lehessünk önmagunkhoz. Az isteni mágia pedig mindenképpen kapcsolatban áll azzal a beállítódással, amelyet magunkénak tudva szabadoknak, azaz valódi önmagunknak tudjuk nevezni magunkat. (Remélem, mondanom sem kell, hogy ennek semmi köze a „vállald fel önmagad” liberális eszméjéhez, a közönséges emberi világ egyik manapság divatos önáltatásához, amit kizárólag az alacsonyrendűség nevében hangoztatnak.)

A mágia a mi szemünkben nem valamiféle uralmat vagy hatalmat jelent (főleg nem olyan értelemben, ahogyan általában megközelítik). Azokat is, de nem kizárólagosan. A mágikus életmód egy eleven és folytonos izzás abban a tudatban, hogy minden varázslat; hogy az élet minden mozzanata egyetemes tudatunk játéka. A mágia annak tudata, hogy minden pillanatban felárulhat és megnyílhat egy újabb kapu, amely átvezethet egy magasabb létmódba. A mágia annak felismerése, hogy nincsenek korlátok és gátlások; hogy a lényünket földhöz láncoló bilincseink csupán virágfonatok; hogy szabadok vagyunk; és hogy szabadon azzá válhatunk, akik – egy transzcendens értelemben – Vagyunk.

Theurgikus Mágia nevű oldalunk ezt a viszonyulást ébreszti fel és élteti. Tudatunk és létünk egy magasabbrendű és valósabb formájába átalakulni – mindenekelőtt ezt tekintjük mágiának. A mágikus élet egy folytonos nyitottság a transzformáció lehetőségére. A mágus pedig mindenhol és minden pillanatban tökéletesen fel akar szabadulni. A felszabadulás eme mérhetetlen vágya hozta létre és tartja fenn ezt az oldalt is. És éppen emiatt érezzük teljesen jogosnak és szükségesnek a szóban forgó irányulás képviseletét.

A Mágus

A szerző theurgikus irányulással kapcsolatos leírásainak, gondolatainak rövid összefoglalása, néhány idézettel.

[Az eleusisi] misztériumok tartalmára nézve sokat megtudhatunk Iamblikhosztól, a Kr. u. III. és IV. század nagy theurgusától. A theurgia mágia volt, „a papi tudomány legvégső foka”, amelyet a Nagyobb Misztériumokban gyakoroltak; ezzel idézték a magasabb Lényeket. Röviden összegezve a misztériumok a következő elméleten alapultak: létezik az Egy, mindenekelőtti, mozdíthatatlan, mely megmarad saját egységének egyedülvalóságában. Ebből az Egy-ből keletkezik a Legmagasztosabb Isten, az Önmagától-Teremtett, a Legfőbb Jó, mindenek Forrása, Gyökere, az Istenek Istene, az Ős-Ok, mely Önmagából kibontakoztatja a Világosságot. Belőle ered a Szellemi Világ, vagyis az eszmei Univerzum, az Egyetemes Elme, a Nous, az Ész; ide tartoznak a szellemi, testnélküli Istenek. Ebből ered a Világ-lélek, amelyhez „az isteni szellemi-lelki formák s velük együtt az Istenek látható testei” tartoznak. Ezután következnek az emberfölötti lények különböző hierarchiái: Arkangyalok, Archonok (Uralkodók) vagy Cosmocratorok, Angyalok, Daimonok stb. Az ember maga alacsonyabb fokon lévő lény, aki természeténél fogva hozzájuk kapcsolódik s megismerésükre képes. Erre a megismerésre törekedtek a Misztériumokban, s a megismerésen keresztül eljutottak az Istennel való egységig. A Misztériumokban alapvető tételként tanították, hogy „minden az Egyből indul ki és ismét az Egybe tér vissza, és hogy az Egy mindenek fölött való”. A különféle lényeket azután megidézték, s ezek megjelentek, néha azért, hogy tanítsanak, néha azért, hogy puszta jelenlétükkel emeljék és megtisztítsák a jelenlévőket. „Az Istenek – mondja Iamblikhosz – jóakaratúak és kegyesek lévén bőkezűen részesítik világosságukban a theurgusokat. Magukhoz emelik lelkeiket, hozzásegítik őket a velük való egységhez, hozzászoktatva ahhoz, hogy elváljanak a testtől még életükben, és hogy megkeressék örök és szellemi énjüket”. Minthogy pedig „a léleknek kettős élete van, az egyik testhez kötött, de a másik független” – igen szükséges megtanulni, miként kell azt a testtől elválasztani, hogy szellemi és isteni részét egyesíthesse az Istenekkel, és megtanulhassa a tudás igazi elveit, valamint a szellemi világ igazságait. „Az Istenek jelenléte valóban egészséget ad testünknek, erényt a léleknek, tisztaságot az értelemnek, egyszóval minden bennünk rejlőt felemel eredeti lényegéhez. Testnek tünteti fel a lélek szeme előtt a testi szemen keresztül mindazt, ami nem test”. Amikor az Istenek megjelennek, a lélek eléri „a szenvedélyektől való felszabadulást, transzcendentális tökéletesség és egy mindennél hatalmasabb erő tölti el, isteni szeretet és mérhetetlen öröm részesévé válik”. Így telünk meg isteni élettel s válunk ténylegesen istenivé.

*

„Ugyanis nem a gondolkodás köti össze a theurgosokat az istenekkel: hiszen akkor mi akadálya volna, hogy az elméleti filozófusok is elérjék az istenekkel történő theurgikus egyesülést? Azonban ez nem így van. A theurgikus egyesülést csak a kimondhatatlan és bármiféle megértést meghaladó tettek megfelelő végrehajtásának rítusa (telesiurgia), valamint az egyedül az istenek számára érthető, kimondhatatlan szimbólumok ereje hozz létre.”

Forrás

Összegyűjtöttem néhány videót, amelyek bizonyos személyek mágikus képességeinek meglétét bizonyítják. Természetesen sokan akadnak, akik ezeket ilyen-olyan módon megpróbálják leleplezni. Ezek a „leleplezések” viszont legtöbbször legalább olyan erőltetettek és hiteltelenek, mint amilyennek egyesek azokat a törekvéseket vélik, amelyek az úgynevezett természetfeletti jelenségek valóságát akarják igazolni. Jóllehet nem kizárt, hogy olykor azok a bűvészek, varázslók is trükkökhöz folyamodnak, akik egyébként rendelkeznek azokkal a képességekkel – de legalábbis azok valamelyikével –, amelyek a videókon is láthatóak (a teljesség kedvéért meg kell említenem, hogy ma már nemcsak a kézügyesség és a jelenetek előre megrendezett volta, hanem a videók utólagos manipulálása révén is könnyen átverhető a néző). A csodák létének megtapasztalása lehetőséget nyújthat a számodra, hogy feloldd magadban életed merev és egysíkú szemlélését. Emiatt érdemes lehet valamennyi időt és figyelmet fordítanod rájuk, még ha kamerákon keresztül sokkal könnyebben is költözik a kételkedés az ember szívébe. Hozzá kell tennem: amennyiben a mágikus képességek nem párosulnak metafizikai irányulással, és bizonyos értelemben nem egy szellemi érésből és értésből következnek (ez példáink közül a bűvészek esetében a legvalószínűbb), nem érdemelnek különösebb figyelmet és tiszteletet. Spirituális nyitottság nélkül ezen mágikus jellegű tettek a szemfényvesztés kategóriájába sorolhatóak, azon világi előremenetelt remélő varázslók okkult ügyeskedéseinek körébe, akiknek botját végül elnyeli „Áron kígyója”.

A Mágus

Dynamo, egy ismert modern varázsló, akinek sok megnyilvánulását egyszerűen lehetetlen közönséges trükknek tekinteni

Egy másik varázsló, Cyril

Sri Satya Sai Baba, egy híres hindu tanító, aki többek közt különböző tárgyakat varázsolt elő a semmiből

Egy nyugati bűvész keletre utazott, hogy megnézze, létezik-e valódi varázslat

A harcművészet egy bizonyos ponton túl már nem a fizikai összecsapásról szól, Uesiba Morihei az ellenfeleit szinte nem is érinti

Nobuyuki Watanabe, az érinthetetlen mester

Egy kínai csikung mester

Erőkifejtés fizikai érintés nélkül

94 éves mester demonstrációja

Nemrégiben adták ki Gustav Meyrink könyveinek egy csoportját olasz fordításban: A fehér dominikánust, a Walpurgis-éjt, A nyugati ablak angyalát, azután, hogy a Bompiani kiadó már megjelentette a Gólem egy újabb fordítását, a könyvet, amely a maga idejében nagy sikert aratott Németországban és amelyet meg is filmesítettek.

Meyrink (1868–1932) valóban egyedülálló szerző a maga nemében. A „regény” megjelölés csak megközelítőleg alkalmazható műveire. Ha a természetfeletti kiemelkedő szereppel is bír bennük, mégsem szorítkozik teljesen a fantasztikumra, mint azon írók, kiknek sora Poe-tól és Hoffmanntól egészen Lovecraftig húzódik.

A természetfelettinek bennük, a maga módján, valóság-jellege van a beavatási tanításokra való gyakori utalások révén, amelyek néha közvetlenül jelennek meg, olykor pedig a szimbolikus kontextusból szűrődnek ki. Meyrink számára ez az elem ténylegesen elsődleges érvénnyel bírt. Ennek megfelelően egy nyilatkozatában kijelentette, hogy regényei nem mások, mint „köntösök”, amelyek tapasztalatait tükröző szimbolikus tartalommal rendelkeznek. Megerősítette továbbá, hogy szereplőit és a velük kapcsolatos történéseket nem annyira kitalálja, inkább „látja”.

Lehetséges, hogy Meyrink egy sajátos értelemben vett beavatást nyert. A kezdet kezdetén, fiatalkorában a természetfeletti iránti erős érdeklődése az „okkultizmus” néhány hamis formája, sőt a spiritizmus felé vezette, melyektől később azonban elhatárolta magát, szigorú ítéletet alkotván róluk. Hindukkal, valamint kabbalista körökkel való későbbi kapcsolatainak hála, megtalálta „az utat”, s képes volt megalkotni a mágiára és a beavatásra orientált élet átfogó elképzelését, melyet jóllehet regényekben fejtett ki – méghozzá magas művészi értékeket képviselő regényekben –, világossága és autenticitása révén mégis nehezen vethető egybe más, akár kifejezetten e témának szentelt művekkel.

Ezen elképzelések néhány kiemelkedő aspektusára utalhatunk itt. Középpontként a Felébredés tana szolgálhat számunkra, az emberi létezés szokványos állapotának szembehelyezése azoknak állapotával, akik egy magasabb létállapotba mentek át, és akiket „Élőknek” is neveznek, kiugró értelemben. Ha a kezdetek buddhizmusának sajátja az anátmá tana volt, vagyis az igazi Én meglétének tagadása a közönséges emberben, úgy ez Meyrink nézete is.

A Walpurgis-éj egyik szereplője mondja: „Ön igazán azt hiszi, hogy akik általában az utcákon járnak-kelnek, rendelkeznek valamely Énnel. Ezek nem rendelkeznek semmivel. Inkább minden pillanatban hatalmában tartja őket egy fantazma, amely bennük az Én szerepét játssza.”

Másutt Meyrink „kihunyt napokról”, lényegében kísértet-egzisztenciákról beszél. „Az ember semmi másról nincs olyan szilárdan meggyőződve, mint arról, hogy ébren van. Valójában azonban az alvás és álomképek azon hálójának rabja, amelyet saját maga alkotott magának. Azok, akik ebben fennakadtak, akként bolyonganak az életben, mint a nyáj, melyet a vágóhíd felé terelnek.” Aki elszakadhat az efféle nyájtól, az megtalálta „a kulcsot a lenti természet hatalmához, amely az Özönvíz óta rozsdásodik, s amelyet úgy hívnak: ébrenlét. Ébren lenni, ez – minden”.

„Valójában, csak a felébredett ember halhatatlan. Csillagok és istenek leáldoznak, ő csak marad, s végbeviheti mindazt, amit akar. Ám fölötte áll egy isten”.

A Felébredéshez vezető utat illetően Meyrink „a gondolat mágikus hatalmáról” beszél, ami különböző a theozófusok és „spiritualisták” által javallott szokásos, idegenszerű mentális koncentrációra irányuló gyakorlatoktól. A zöld arcba ágyazott egyik szövegrészlet néhány technikát is leír a Felébredés elősegítéséhez, olyan technikákat, amelyek részben a Yoga technikáihoz hasonlítanak, s amelyek a test mozdulatlanná tételéből indulnak ki, hogy aztán a gyakorlatot végző eloldódjék ezen állapottól és átlépjen a jelenések és fantáziaképek világába. Másutt utalást kapunk a tudat megőrzésének próbájára, toxikus füstök által előidézett állapotváltozásban.

Úgy tűnik, Meyrink számon tart azonban egyfajta predesztinációt vagy elhivatottságot is (a megszólítottság értelmében), amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a Felébredés felé vegyük utunkat. Például, felidézi azokat a legendákat, amelyek a „soha meg nem halt” lények megjelenéseiről szólnak, – Éliás, a gnosztikusok János evangelistája, a kabbalista Childer Grün, akikhez hozzákapcsolhatjuk a titokzatos muszlim El Khidr-t – akik azok számára nyilvánulnak meg, akiket „a kígyó megharapott”. Avagy, eljutni idáig tehát létezésünk „sorsszerű” alakulása, egy hirtelen belső fordulat (ami bizonyos módon a Zen satorijára emlékeztet), vagy pedig a létezési ritmusok hirtelen felgyorsulása: „mint egy ló, amely egészen eddig lépésben haladt, s egyszer csak vágtázni kezdett”.

Ekkor az élmény tragikus arculatot is ölthet, lehet egyfajta Walpurgis-éj: erők szabadulnak el, melyek hatalmukba kerítik s elragadják az embert. A Felébredés valami olyasmi után következik be, mint egy lidércnyomás, s azon a hajszálvékony határvonalon, amely az „Élet Útját” a „Halál Útjától” elválasztja.

Meyrink világában a nő és az androgyn szimbóluma kiemelt szereppel rendelkezik. A zöld arcban a kabbalista Sefardi szájába adott szavak, amikor az Élethez vezető hídról beszél, a következőek: „Egyedül semelyik férfi sem képes eljutni ahhoz a célhoz; kell, hogy legyen egy társnője. Csupán a férfi és a nő egyesített ereje teszi lehetővé az átjutást. A házasságban való egyesülés titkos értelme, mely évezredek óta feledésbe merült, pontosan ebben áll”.

Az utalás azonban, főképp az egyesülés egy különleges, „mágikus” típusára érvényes, s csak ehhez kapcsolódik a hermafrodita (a többé-kevésbé platóni értelemben vett teljes és egész lény) megvalósításának szimbóluma. Az alapelgondolás az itt, hogy a szexuális ösztön „a halál gyökere”, csakhogy a feladat nem ennek kiölése és menekülni a nő elől, ahogy a keresztény aszkéta tűzi ki magának, hanem egy rejtélyes egyesülésben abszorbeálni az emberbe a női princípiumot, a férfiúitól különálló területen, amely nem minden veszély nélkül való.

A férfi és a női nem pusztán valamely polaritást alkot (ami a közönséges létezésben akár egy egyszerű, banális egymást-kiegészítéshez is vezethet). A két elv között feszültség és ellentét áll fönn, melyek rejtőznek ugyan, de valóságosak. A nyugati ablak angyalának egyik szereplője szembehelyezi az „állatként nemző erósszal” és a közönséges, úgymond „plebejus” szerelemmel az olyan szexuális viszonyokat, amelyekben a rejtőző nemi polaritás nyilvánvalóvá és szélsőségessé válik, olyannyira, hogy a tapasztalatnak romboló jelleget kölcsönöz.

Ha Kínában így a nőt, mert a férfi yang princípiumának befogadására törekszik, „az ellenség-nek” nevezték, úgy Meyrink a „nőtől származó beszívó halálról” beszél azon tevékenységgel összefüggésben, amelyet – ha érzékelhetetlenül és láthatatlanul is – általánosan gyakorol; látható utalással a tantrikus gyakorlatokra ő viszont olyan eljárásmódokat vesz számba – még mindig a regény cselekményének köntösében –, melyeknek célja elérni azt, hogy a férfi szexuális energiája által hordozott „mágikus elem” ne folyjék ki és ne vesszék el a női szubsztanciában.

A különféle témák között, amelyeket a beavatási hagyományokból merítve Meyrink felelevenít, ott van egy „Rend” témája, amelyet megfeleltethetünk „az Élők láncolatával” is, azaz a „Felébredettekével”, valamint a világ legfőbb, titkos középpontjának, a világot láthatatlanul ellenőrző lények székhelyének a témája. Az utóbbit illetően, amely így vagy úgy folyton visszatér a különféle kultúrkörök hagyományaiban és titkos tanításaiban, ahhoz a bőséges anyaghoz fordulhatunk, amelyet René Guénon az olasz fordításban is megjelent, Le Roi du Monde (A Világkirály) című könyvében gyűjtött össze és interpretált.

Az olvasó megállhat akár Meyrink műveinek egyszerű irodalmi, „regény” jellegénél is, melyek mint említettük ezen a szinten is egyedülállóak a maguk nemében.

Néhány olvasó azonban talán megfelelőképpen tudja majd értékelni az ezekben adott tényleges tanításokat, úgymint azokat, amelyekre itt felhívtuk a figyelmet, és amelyek az elbeszélt cselekménybe vannak beleszőve vagy éppen a cselekmény szimbolizálja azokat.

Fordította: Imregh Monika

Eredeti megjelenés: Julius Evola: Senso occulto del matrimonio. In Julius Evola: Ultimi scritti. Controcorrente, Napoli, 1977, 101–105. o.

Köszönet H. R.-nek a szövegért.

1868. január 19.: A bécsi Blauer Bock szállodában megszületik Gustav Meyer

március: Keresztelő a Mariahilf evangélikus templomban

1874–1880.: Gimnáziumi évek Münchenben (Wilhelmsgymnasium)

1881–1883.: Gimnáziumi évek Hamburgban (Johanneum)

1883–1889.: A gimnázium befejezése és Kereskedelmi Akadémia Prágában

1888.: A „Meyer és Morgenstern Bank” megalapítása Prágában. Később, mint az „egyetlen prágai Keresztény Bank” önálló bankárja, itt telepszik le

1891.: Öngyilkossági kísérlet huszonhárom évesen. Első érdeklődések az okkultizmus irányában. „A Kék Csillaghoz” elnevezésű teozófus páholy megalapítása Prágában

1892. március 1.: Házasságkötés Hedwig Aloysia Certllel

1893–1899.: Okkult tanulmányok és kísérletek. Kapcsolatok okkultista rendekkel

1896. augusztus 21.: Megismerkedés Philomena Bernttel

szeptember: Titkos eljegyzésük

1897.: Első irodalmi szöveg: „Tiefseefische”

1901.: Konfliktus és per a prágai hivatali testületekkel

október 29.: Első gúnyirat, a „Der heisse Soldat” megjelenése a „Simplicissimus” folyóiratban

1901–1909.: A „Simplicissimus” munkatársa

1902.: Banki csőd. Per Meyrink ellen, fogházbüntetés (jan. 18–márc. 3.)

1903.: Megjelenik első elbeszéléskötete, a „Der heisse Soldat und andere Geschichten”

1904.: Bécsbe költözik. A „Der liebe Augustin” folyóirat főszerkesztője. „Orchideen” elbeszéléskötet

1905. február 1.: Elválik első feleségétől

március 8.: Második házassága Mena Bernttel Doverben

1905–1906.: Montreaux–i tartózkodás

1906. július 16.: Megszületik leánya, Sibylle Felizitas

1907.: Münchenben telepszik le. A „Das Wachsfigurenkabinett” elbeszéléskötet megjelenése. Dolgozni kezd a „Der Golemen”. 39 éves

1908. január 17.: Fia, Harro Fortunat születése. Utazások a Garda tóhoz, Prágába, Berlinbe és Svájcba

1909–1914.: Charles Dickens műveinek fordítása. Közös munka (négy színdarab) Roda Rodával. Tervek egy vándor bábszínháznak

1911.: Starnbergben telepszik le

1913.: A „Des deutschen Spiessers Wunderhorn” novellagyűjtemény megjelenése

1915.: Az első regény, a „Der Golem” (magyarul „Gólem” címen) megjelenik könyvformában

1916.: „Das Grüne Gesicht” – regény (magyarul „A zöld arcú kísértet” címen).  „Fledermause” – elbeszélésgyűjtemény. 48 éves

1917.: „Walpurgisnacht” – regény (magyarul „Walpurgis–éj” címen). Támadások Meyrink ellen. Hivatalos engedély a Meyrink név viselésére. Összes műveinek kiadása hat kötetben

1919.: Meyrink visszautasítja a családi kötelékekhez való visszatérést Varnbülerschenbe. 51 éves

1921.: „Der weisse Dominikaner” – regény (magyarul „A fehér dominikánus” címen). 53 éves

1923.: „An der Grenzedes Jenseits” – esszé

1925.: „Goldmachergeschichten” – elbeszélések

1927.: „Der Engel vom westlichen Fenster” – regény (magyarul „A nyugati ablak angyala” címen). 59 éves

1928.: Háza eladására kényszerül, de Starnbergben marad

1932.: Fia, Harro öngyilkossága 24 évesen. Meyrink 64 éves

december 4.: Gustav Meyrink halála

december 7.: Temetése a starnbergi temetőben.

A határ mágikus hely. Jaj annak, aki az innen-t és a túlnan-t eltéveszti. Ha a mágikus határt tilos helyen sérti meg, magára idézi a határ szellemét, a hatalmas urat, aki a sértést eddig még senkinek sem bocsátotta meg. (…)

Tibet nagy szektájának, a Kargyüd Pa-nak ősidőkben négy hatalmas szentje volt. Tilopa, Naropa, Marpa és Milarepa. Kazi Dawa Samdup-nak az angolul tökéletesen író tibeti lámának köszönhetjük, hogy Milarepa életrajza európai nyelven megjelent. Ha valahol, hát ebben a műben az ember tudomást szerez Tibet határhelyzetéről. Milarepa még életben volt, de már alig volt ember. Mintha már túl lett volna rajta. És ha valahol, ebben a műben az ember tudomást szerez a tibeti szentek belső kalózságáról. Ez a konok megszállottság példátlanul áll. Európa ilyet még gonosztevőben sem tudott alkotni. Milarepa jómódú kereskedő fia volt. Apja korán meghalt és nevelését nagybátyja vette át. A rokon azonban a család vagyonát elvette, Milarepát szolga módra dolgoztatta és éheztette. Az anya rávette a fiút, hogy tanulja meg a fekete tudományt és a rokont pusztítsa el. Milarepa meg is tette, a fekete mágiát kitanulta. Vihart támasztott, amely a nagybácsi házát lerombolta és a benne lévőket megölte. Akkor Milarepa még suhanc volt. Így ismerkedett meg a magasabb tudással. Így jutott érintkezésbe az emberfölötti határával. Milarepa a fekete tudással nem elégedett meg. Mestert keresett s végül ráakadt Marpára, a nagy fordítóra, aki megjárta Indiát és a mahāyāna könyveit tibeti nyelvre fordította. Az életrajz megírja, hogy Marpának megjelent mestere, Naropa. Ez figyelmeztette, hogy Milarepa rendkívüli lény és minden tudását reá bízhatja. Tévedés lenne azt hinni, hogy Naropa a nagy fordító álmában jelent meg. Naropa is a határ embere volt. A beavatottak tudták, hogy a halál küszöbét élve lépte át. Hosszú és megfeszített gyakorlattal átlényegítette magát. Szellemmé tette magát, az emberi testből tudatosan a szellemtestbe költözött és Naropa bár meghalt, ha akart, bármikor visszatérhetett földi alakjába. Marpa engedelmeskedett, magához fogadta a siheder Milarepát és elkezdte tanítani a titkos tudásra. Európa az ilyen elevenen való átköltözésről tud, Illés próféta tüzes szekéren való elnyargalását mindenki ismeri. Tűz formájában hagyta el a földet. Tibetben az ilyesmi nem ritkaság. Milarepa is meg tudta tenni később, hogy tűzzé vált. Minden elem alakját magára tudta venni. Mágus lett.

Mi a mágia? Leereszkedni arra a helyre, ahol minden egy, s erről a helyről cselekedni. A mágus tűzzé válik, vízzé, levegővé, démonná, vihart támaszt, szép időt, vizet fakaszt a sivatagban, aranyat facsar a homokból. Már nem ember. Hatalom. Túllépett az emberi léten, átment a határon. Azon a helyen ahol áll: tűz, víz, homok, levegő, minden egy.

Milarepa Marpa tanítványa lett. Aki azt hiszi, hogy ez olyan európai tanítványság, könyveket tanulni, feladatokat és dolgozatokat készíteni, alaposan elvéti. Marpa a fiúval négy házat építtetett. De mind a négyet újra olyan tökéletesen leromboltatta, hogy még a köveket is ugyanarra a helyre kellett visszavinnie, ahonnan kibányászta. A fiúnak fekete tudományáért kellett vezekelnie.

Mi ez a fekete tudomány? Fekete mágia? És mi ez? A természetfölötti erők felhasználása önző célra. Fekete mágus az, aki képességeit a maga hasznára fordítja. Ezzel a természetfölöttit, de magát a természetet is beszennyezi. Milarepának bűnhődnie kellett. Keserves éveket töltött mesterénél, aki oly kegyetlen volt hozzá, mint az alvilág bírája. Végül a nagy fordító a tanítványt a nagy titokba beavatta és egész tudását neki átadta. Milarepa a Drakar Taso barlangba vonult. Az életrajz elmondja hány évet töltött ott egyedül, de az embernek nincs kedve megszámolni. Harminc-negyven év lehetett, de az is lehet, hogy negyvenöt. Lerongyolódott, s végül már csak egy darab foszlott zsákba öltözött. Mit evett? Csalánt. Semmi egyebet, mint csalánt. Ott szedte a barlang mellett, a kövek között. Megfőzte és azt ette.

A barlang helyét, ahol Milarepa elvonulását töltötte, ma is ismerjük

Az istenért, de a hideg! Hiszen Tibetben hosszú a tél és hónapokig 10-20 fok hideg van. Ki lehet ezt bírni fűtetlen sziklabarlangban, egy szál rongyos zsákban, és ha az ember nem eszik mást, csak csalánt? Ilyesmire a beavatott tibeti csak mosolyog. A yoga mestere ismeri az életerőknek olyan módon való fegyelmezését, amely képessé teszi az embert a legnagyobb hideg elviselésére is. Hogyan? Az úgynevezett belső meleggel. A tibetiek tumo-nak hívják. Olyasfajta eljárást alkalmaznak, amely az emberi lény melegét valósággal felraktározza. Az ilyen hőinflációt, az ilyen folyton égő belső kályhát meg lehet szerezni azzal a gyakorlattal, ami a yoga. A mű nem egyszerű. Mágia ez is. A mágus hidegből meleget varázsol, a csalánból húst, a fagyból forróságot.  (…) Húsz fokos hidegben, jeges szélviharban Milarepa ott ült barlangjában, minden ruházata egy kopott és lyukas zsák. Néha vadász vagy rabló téved arra, de rémülten menekül. Azt hiszi, (…) a hegy gonosz szelleme. Húsz éve nem vágta le a haját, szakállát, nem mosdott és nem evett mást, mint csalánt. Teste szennyes, sovány, szeme égővörös, arca barázdás és megkínzott. Barlangjában ül és meditál. Milarepa a tökéletes Buddha fokot egyetlen életben akarta elérni. Egyetlen emberi életben akarta megélni és akarta magára venni a lét egész szenvedését. Nem akart többet visszatérni ide a földre szenvedőnek. Át akart menni az örök nyugalomba, a tiszta létbe. Amikor, talán magányának harmincadik évében húga tudomást szerezve arról, hogy ott él, fölkereste. Rá akarta venni, hogy térjen vissza az emberek közé. Milarepa azt válaszolta: Nem megyek. A lét minden borzalmát átéltem már, állati, növényi, ásványi, démoni, túlvilági irtózatokat, de még van három loka, a pokolnak három alsó köre, amit nem éltem át. Ahhoz, hogy az örök nyugalmat megszerezzem, ezt a három kört is magamra kell vennem és át kell élnem.

Mikor Milarepa barlangjában a lét minden szenvedését kimerítette, méltó lett arra, hogy ne kelljen többé újra születnie és átléphetett a határon túlra. Egyszerre csak úgy érezte, olyan erőre tett szert, amely árnyékszerűvé tudja tenni, légiessé és anyagtalanná. A levegőbe tudott emelkedni és tudott repülni. Álmában az egész világegyetemet be tudta járni. Saját személyét meg tudta kétszerezni és százszorozni, és ezek mindegyikének ugyanolyan emberfölötti képességei voltak, mint neki. Fel tudott szállni az égbe az istenekhez és meg tudta hallgatni azok tanítását. Testét tűzzé tudta változtatni és vízzé.

Milarepa úgy halt meg, hogy megmérgezték. Tudta, hogy mérget evett és nem került volna különös erőfeszítésébe, hogy azt hatástalanná tegye. Mágus volt, de ez ismét fekete tudomány lett volna. Képességeit a maga érdekében használta volna fel. Meghalt és amikor elköltözött az égen csodálatos fények közepette fogadására az istenek és istennők mind megjelentek.

Hamvas Béla: Milarepa. In uő: A láthatatlan történet – Sziget. Budapest, 2006, Medio.

Az idézetet válogatta: Athanasius