Az isteni mágia útja

2017. március 26. 13:15 - TheMagician

A víz elem és a tudat varázslatos kapcsolata

Masaru Emoto kísérleteiről

kristaly.jpg

Talán az alábbi videóban látható téma volt az első  egy kvantumfizikával foglalkozó, egyébként álspirituális filmben –, amely megerősítette bennem a gondolatot, hogy létezik okkult kapcsolat az ember tudata és a világ között. Masaru Emoto (1943–) jégkristályokból ihletet merítve arra a következtetésre jutott, hogy a víz fagyott kristályos formájában mutatja meg igaz természetét. Az eredmények azt mutatták, hogy a zene, a szavak, a gondolatok és az imák befolyással bírnak a vízkristályok szerkezetére, ez alátámasztja, hogy jelentős a hatásuk fizikai valóságunkra. A kristályfényképezéssel sikerült igazolni azt a hipotézist, hogy a víz mindenki számára látható módon befogadja és megtartja a kapott információkat. A vízkristályok harmonikus behatásra csodás műremekekre emlékeztetnek, míg diszharmonikus hatásra rendezetlen, amorf alakot öltenek.

A videó végén egy olyan konklúziót láthatunk, hogy mivel az ember 60 százaléka víz, saját magad és embertársaid érdekében érdemes lenne odafigyelni erre az összefüggésre. Ám ez kissé bugyuta és materialista alapú megközelítés. Egyfelől azért, mert ha a vízre ilyen hatással van egy érzés vagy gondolat, akkor vélhetően minden elemre ugyanilyen hatással van, másfelől azért, mert a gondolat önmagában is áldásos vagy éppen mérgező lehet egy lényre vagy önmagunkra, a víz elem, illetve a test közbeiktatása nélkül. (Mindenesetre a szenteltvíz használatának esete, amely ebből a megközelítésből új értelmet nyerhet egyesek szemében, fokozottabb figyelmet és megbecsülést érdemel.)

A tanulság viszont ugyanaz. Életünkkel és benső átéléseinkkel nem bánhatunk felelőtlenül, tetteink komoly következményekkel járhatnak, hiszen világunkkal való kapcsolatunk jóval szorosabb annál, mint ahogyan közönségesen feltételeznénk. Ez a felismerés egyébként más vonatkozásban, és sokkal közvetlenebbül is feltárulhat előttünk, ám kétségtelen, hogy ez a kísérlet egy eléggé szembetűnő igazolása e ténynek.

Noha a lényeg nem ez, a korunk által közvetített téveszmékre való figyelemfelhívás érdekében érdekes lenne összehasonlítani, hogy a ragyogó kristályalakokat formázó vallásokhoz képest milyen megjelenést mutatnának a világunkat behálózó modern felfogások és célok, amelyeknek tisztasága finoman fogalmazva megkérdőjelezhető.

Megjegyzendő, hogy az ilyen kísérletek eredménye valószínűleg nagyban azon is múlik, hogy mi magunk milyen jelentéstartalmat társítunk egy fogalomhoz, illetve hogy milyen a viszonyunk a valóban pozitív minőségekkel.

A Mágus

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr4712371271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja
süti beállítások módosítása