A magát megsemmisített ember boldog ember; nem így azok, akik még tudatában vannak emberi köteléküknek. „Nézd, mennyire boldogok ezek, ezek a »Senkik«: igen, ezek az Értők a »semmi emberei«; és nézd csak, milyen akadályokba ütközik az, akinek számára van »valami«, az az ember, akinek gondolatai »más emberek« köré fonódnak. Mert „felismerni annak közeledését, ami nem »valaki« – ez a »gnózis«”; az Út: „Felfogni, hogy »Sem-mi-ség« van, (...) meggyőződni arról, ami »nincs« (azaz – mint fentebb magyaráztuk – arról, hogy „semmi sem az enyém"), és keresztülgázolni az áron”. S ez nem könnyű feladat: „Nehéz felismerni azt, ami hamis és nem könnyű megragadni a valót sem; az ilyen ember, akinek vágyakozása megsemmisült, felismeri azt, akinek számára a »semmi van«”; tudja, „ki az, aki már túl van azon, hogy valamivé váljék vagy ne váljék” (vagyis az egész relativitáson).

Ananda K. Coomaraswamy: Akimcanna: Önmegsemmisítés. Budapest, 2000, Camelot Kiadó. (Szerk. Buji Ferenc, Horváth Róbert)