Az isteni mágia útja

2017. július 06. 08:48 - TheMagician

Néhány gondolat a hétköznapi testi szükségleteken és cselekedeteken végrehajtható gyakorlatokról

satipatthana.jpg

A mágikus orientáltságú utak és általában a spirituális tanítások újra és újra visszatérő gondolata, hogy valódi és tartós eredményt csak hosszú és kitartó erőfeszítés révén lehet elérni. Ezt a szívós akaratot Eliphas Lévi így jellemzi: „mint a hullám, amely mindig visszatér, és végül szétrágja még a vasat is.”

Emberi életed tele van olyan jelentéktelennek tűnő kis cselekedetekkel, amelyek pontosan úgy térnek vissza az életedbe, mint a fentebb megemlített hullám. Ezekre hajlamos lehetsz úgy tekinteni, mint amelyek a kényszer és a szükségszerűség jegyében állnak: elvégzed őket, mert a test fenntartása miatt el kell végezned. Eszel, iszol, ürítesz, mosakodsz, sétálsz vagy utazol, hogy eljuss A pontból B-be, és így tovább.

Itt tehát most kifejezetten testi cselekvésekről beszélek, amelyeket hajlamos vagy hétköznapinak és jelentéktelennek bélyegezni. De ha szellemed mágikus uralását komolyan gondolod, akkor hogyan gondolhatod komolyan, hogy van bármi is az életedben, ami jelentéktelen vagy lényegtelen lenne?

Két szempontot fogok most felvetni az ilyen jellegű cselekvésekkel kapcsolatban. Egyrészről már a korai buddhizmusban megjelenik a szatipatthána („az éberség útja”) gyakorlatok körében a test és ezzel együtt mindenféle testi cselekvés szemlélése, amelynek célja az éberség, a tudatos figyelem kiterjesztése mindenféle testi történésre vagy állapotra. Buddha ekképpen vázolja fel a gyakorlatot:

„Továbbá, szerzetesek, amikor a szerzetes megy, akkor tudja: ’Megyek’; amikor áll, tudja: ’Állok’; amikor ül, tudja: ’Ülök’; amikor lefekszik, tudja: ’Fekszem’; vagy bármely egyéb testhelyzetet vegyen is fel, tud arról.”

Valamint:

„Továbbá, szerzetesek, a szerzetes tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor előremegy és amikor hátramegy; tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor előrenéz és amikor másfelé tekint; tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor behajlít[ja] és kinyújt[ja a tagjait]; tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor a köntösét viseli és az alamizsnás szilkéjét hordozza; tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor eszik, iszik, rág és ízlel; tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor a természet szólításának engedelmeskedik; tiszta tudatosságot alkalmaz, amikor jár, áll, vagy ül, amikor elalszik és amikor felébred, amikor csendben van és amikor beszél.”

Másrészről mivel testi cselekvésekről van szó, itt a fentieken túl a testhez való viszonyulás kérdése vetődik fel. Már-már közhely, hogy nem a tested vagy, hanem az csak egy eszköz a kezedben. Olyan, mint egy jármű, amivel eljuthatsz egyik helyről a másikra. Vagy mint egy kutya, amelynek te vagy a gazdája, és amelynek engedelmeskednie kell neked.

Ennek fényében csak egy szituációt vázolok, amiből már ki tudod szűrni azokat az elveket, amelyeket bármilyen hasonló szituációban alkalmazhatsz.

Nyáreste van, befejezted a szokásos testedzést, és jólesően kifárasztottad testedet. A konyhába mész, hogy egy jó nagy pohár hűsítő vizet küldj le a torkodon. Tested nagyon szomjazza a vizet. Jó gazdájaként nem akarod megvonni attól, ami jár neki. Jó gazdájaként irányítani akarod, s ezért ahelyett, hogy hagynád elsodortatni a mohó szomjúság által, szép lassan emeled szádhoz a pohár vizet, és szép lassan kortyolgatva elégíted ki ebbéli szükségletét.

Használd ezt a módszert bármikor, amikor valamely testi szükségleted nagyobb erővel és intenzitással tör rád. A lényeg annak a mentális és testi mozgásnak a lassítása, ami a tisztátalan mohóság és bírvágy kifejeződése testi-lelki lényedben. Hidd el, ha így teszel, csodálatos önuralomra tehetsz szert.

„Mint a hullám, amely mindig visszatér, és végül szétrágja még a vasat is.”

Neofita

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr6012644447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja
süti beállítások módosítása