Az isteni mágia útja

2015. február 17. 18:24 - TheMagician

Introductio

Hosszú évek teltek el, mire alkalmasnak találtam magam arra, hogy nekikezdjek ennek az írásnak. Anélkül, hogy halogattam volna, először meg kellett ismernem a türelem erényét. A türelem arra való, hogy időt ad az embernek belátni: nem ott kell a dolgokba beavatkoznia, ahol ösztönösen akar. Ez a mágia művelésének egyik kulcsa.

Sajnos vagy nem, a mágiáról már egy jó ideje eltorzult képet mutatnak, melyek azokat is elrettentik tőle, akik egyébként fogékonyak lennének a természet okkult összefüggéseinek megismerésére és uralására. Ostobák, rászedett fajankók, szolgalelkűek és gonosz szándékú lények sajátították ki maguknak e területet, hogy az arra érdemeseket kitaszítsák innen, és örökre az anyagba süllyedt, sápadt világ rabszolgájává tegyék.

Mint látod, ahogy magadat vizsgálod e sorok olvasása közben, egy rejtélyes, felemelő érzés kerít hatalmába. Mindez csupán amiatt, hogy pár szó esett egy olyan lehetőségről, ami valóban értelmet adna az életnek. Igaznak véled vagy sem, a mágia, tévhitekkel teletűzdelt fogalomként is élettel tölti meg a szívet és irányba rendezi a lelket. Hallatán az unalmas, hozzáférhetetlen és aljassággal teli nagyvilág terhe egy pillanatra mintha felengedne. És mintha felderengene általa a hatalom ama felszabadító érzése, amely jó ideje már csak homályos vágyad távoli tárgyát képezi. Hányszor próbáltad már meglépni a lehetetlent? Mindannyiszor kudarcba fulladtál, nem igaz? Elhitted te is a mesét, amit éjjel és nappal megállás nélkül szajkóznak a modernek. Automatikus fejlődésről és evolúcióról, istennélküliségről, testtől, ösztönöktől, technikai találmányoktól való függésről szónokolnak, mint dicsőséges felismerésekről. Ám ha jól megnézzük, álszent önzetlenséggel ajánlott élettervük nélkülözi a nemes célt, soha sem kért álmokat kínál és benne a te helyed nem lehet másmilyen, mint az asztal alatt maradékra váró kutyáé. Jól teszed, ha ezen túl nemcsak a mágia felé terjeszted ki gyanakvásodat, hanem a modern világ szennyes hazugságáradata felé is.

Tudnod kell, hogy a modern világ mérgező gyümölcsöskertje maga is mágia szülötte. Sötét és elborult mágiáé, de mágiáé. Az ember nem tudatos szféráinak befolyásolása a világunkban megmutatkozó sötét akarat titkos fegyvere. Ezért ahhoz, hogy meglásd a mágiában rejlő kimeríthetetlen lehetőségeket, immunissá kell tenned magad a gonosz keltette modern téveszmékre.

the_magician.jpg

Mint ahogyan az elején utaltam rá, a tettek nem csak fizikaiak lehetnek, de még csak nem is lelkiek vagy intellektuálisak. Mindent előz, és mindennél nagyobb hatást képes kifejteni a tudat aktusa. A mindenség forrása az önmagáról tudó, tiszta, éber tudatosság. Ezért ahhoz, hogy valóban magasztos műbe kezdj, először saját lényegedet kell alaposan megismerned, és saját lényeden kell lelkiismeretesen munkálkodnod. Érdemi műveleteid kulcsa a tudat és az „én vagyok” hatalmának felismerése.

Szükséges megértened, minden, amit tapasztalsz magad körül: mágia. Ám hogy szorosabban a tárggyal foglalkozzunk, a mágia törvényszerűségeiről, és neves mágusok életéről, műveiről számolok majd be időnként. Mindezt az archaikus hagyományok szellemiségében teszem, amelyek ott hordozták legfontosabb tanításaikban a végső igazságról szóló tudást – azt, aminél kevesebbet egy valamire való ember nem is akarhat magának.

A Mágus

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr447183617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az isteni mágia útja