Az isteni mágia útja

2016. november 10. 14:03 - TheMagician

László András: Mágia és megvalósítás

laszlo_andras.jpg

A metafizikai tradicionalitás radikális reprezentiációjának a szempontjából a mágia a legmagasabbrendű, legtotálisabb, legmagasabbról a legmélyebbre ható akcionalitás, ami egyáltalán a létben lehetséges, és ami szorosabban véve az emberi létformával egyáltalán kapcsolatba kerülhet.

A mágia mint greco-latin szó, a görög mageiából származik, és szoros indoeurópai etimológiai kapcsolat állapítható meg a mageia és a māyā szavak között. Mindegyiknek a mélyén egy „mi” gyök található, amely szorosan véve nem is adható vissza szavakkal, fogalmilag szinte megragadhatatlan, de kétségtelen, hogy valamiféle teremtéssel vagy a teremtésen is túlmenő teremtéssel áll összefüggésben.

Bizonyos tradicionális szerzők, mint például Guénon, a mágiával szemben averziót tápláltak, és ehelyett a theourgia szót alkalmazták és javasolták, olyasvalamiként, ami a mágiától alapvetően különbözik. Az ezt valló szerzők iránti teljes tiszteletünk fenntartása mellett is meg kell állapítanunk, hogy ez a beállítás bizonyos mértékig téves. Ugyanis

kétféle mágiát különböztettek meg, évezredes nagyságrendben. A mageia goetikét és a mageia theourgikét.

A goesis vagy goetia kétségtelenül varázslást jelent, tehát a mágiának egy alkalmazott formáját. Hiszen a mágia, bár a legszorosabban kapcsolatos azzal, amit varázslásnak mondunk, jóval túlterjed lényege szerint az alkalmazhatóság és az alkalmazottság terén. A magia goetike vagy egyszerűen goetia vagy goetiko-mageia vagy goeto-mageia a mágiának egy olyan alkalmazott formáját jelentette, amelyet más néven daimono-mageiának, démonomágiának is neveztek, és ez a mágiának azt a fokát jelenti, amikor a magos, a mágus még nem birtokolja a lét- és tudaterőket olyan fokon, hogy azok minden szintjükön és dimenziójukban sajátjaiként lennének megragadhatóak. Hanem bizonyos erők, hatalmak, lények (démonok) formájában nyilatkoztak meg a mágus számára, aki ezeket a még nem teljesen saját erőként birtokolt erőit, ezeket a lényeket mintegy szolgálatába állította. Ezeken a lényeken kellett uralkodnia, és e lényeken keresztül hajtotta végre akaratát. Egy magasabb fokú birtokbavétel esetén ezek a lények saját kvalitásokként integrálódtak a mágus közvetlen hatalmi szférájába.

A démonomágiát is két részre osztották. Az úgynevezett agathodaimono-mageia jelentette az egyik fokot és aspektust, vagyis a jó démonok, a segítő démonok. A másik oldalon álltak a kakodaimonok, a gonosz démonok, a lázadásra hajlamos démonok. Azon démonok, amelyek olyan erőket reprezentáltak, amely erők felett még kevesebb uralma volt a démonomágusnak, és amelyek önnön benső tisztázatlanságaiból származtak.

Az a beállítás, amely szerint van fehér és fekete mágia, azért téves és azért kerülendő ez a szóhasználat, mert a magia nigra (fekete mágia) szoros összefüggésben van az alkímia magia nigredójával (feketeségével, feketítésével) és ez egyáltalán nem jelent negatívumot, hanem egy olyan fokozatot, amelyen át kell haladni. A magia alba az albedóval állt kapcsolatban, és egy magasabb fokot jelentett. De ugyanilyen módon beszéltek magia viridisről (zöld mágiáról), a magia albával azonos fokon, vagy valamivel magasabb fokon magia flaváról (sárga mágiáról) vagy magia citrinitatisról. És végül legmagasabb átfogó fokozatként magia rubeáról vagy magia rubráról (vörös mágiáról). Ami efölött állt, a magia aurea (arany mágia) már egy célhoz érést jelent, az arany megvalósulását, a szoláris állapot megvalósulását, a beteljesedést.

A másik kifejezés a theourgia, és a theurgiának a mágiával való összefüggése. A theos, theo és az ourgia együttese azt jelenti, hogy az „isteni erők szerinti teremtés vagy alkotás”, de jelenti azt is, hogy „istenként való teremtés”, sőt azt is, hogy „istent teremtés”. Ezért

a középkorban nem egyszer a theurgia a legszentebb cselekvés feletti cselekvést jelentette.

(Nem egyszer mint sátánizmus, sátánidézés, sátáni erők felkeltése jelent meg, ennek a szónak a magasabb értelmének teljes félreértése jegyében.)

René Guénon szóhasználat szerint is és tényleges gyakorlatként is szembeállítja a mágiával a theurgiát, a theurgiát egy teljesen pozitív szintnek fogva fel, a mágiát pedig nem annak. Utóbbit sokkal inkább valamilyen tudás kvázi technikai birtoklásaként értelmezte. Nyilvánvaló, hogy ezeket a beállításokat nem lehet feltétlenül elfogadni, és nem is kell elfogadni, vagyis a theurgiát nem kell szembeállítani a mágiával, hanem a mágia egy valóban birtokolt fokára kell vonatkoztatni. A démonomágia sem elvetendő, ha ez közbülső fokozatot jelent, egy magasabb fok elérése érdekében. Ha ez autonómmá válik, tehát kiszakad a graduális szinteknek a sorából, önálló életet kezd élni, akkor természetesen a démonomágia elsötétedik, és olyanná válik, ami a realizáció köréből kiesik.

A mágia birtoklásához két alapvető képességbeli kvalifikációs kör tartozik: a gnosis és a praxis heroiké. A gnosis egy transzcendentális tudást és megismerést jelent. A megismerésnek egy transzcenzionális színvonalú útját, amely a lét-tudat végső magasságaihoz-mélységeihez jut el, amelyet úgy is megfogalmazhatunk, hogy önmagam végső magasságaihoz-mélységeihez való eljutás, tehát saját mélységeimhez-magasságaimhoz való eljutás. A praxis heroiké pedig tulajdonképpen a lét határhelyzeteinek a felkeresése. A heroicitás mindig a lét határhelyzeteivel való kapcsolatot jelenti, a legvégletesebb, szintén transzcendentális nagyságrendű kihívásoknak való megfelelést, egy határhelyzetben való küzdelemben való triumfális befejezést, amelyben a tét rálelni a felébredésre vagy megsemmisülni.

A mágia mind a kettőt, a gnosist is és a praxis heroikét is előfeltételként fogta fel. Aki ezzel a két kvalifikációval nem rendelkezett, nem rendelkezik, az a mágia útjára nem léphet. Mind a kettő alapvetően összefüggött ezzel. A harmadik kvalitásnak, a pistisnek a szerepe sem volt jelentéktelen. A pistis transzcendentális bizonyosságot jelent. Méghozzá elővételezett, intuitív transzcendentális bizonyosságot.

Mivel kapcsolatos bizonyosságot? Önön transzcendentalitásommal kapcsolatos bizonyosságot, önmagamban való bizonyosságot. A létnek önmagamban centrálódó voltának a bizonyosságát.

Milyen más bizonyosság lehetne? A pistis ezt a bizonyosságot jelenti. Ennek a legkülönfélébb vonatkozásai lehetnek, és a legkülönfélébb módon felvethető, hogy a pistis erre vagy arra vagy amarra irányul, lényegileg mindig erre a centralitásra irányul. Önmagamra, a lét önmagamban centrált voltára irányul. Bármilyen speciális irányultsága is van, ezeken keresztül mindig erre és csak erre irányulhat.

A pistisnek részben a gnosison, részben a praxison, részben pedig közvetlenül van kapcsolata a mágiával. Bizonyosság nélkül sem a démonomágia, sem a theurgikus mágia nem gyakorolható. Ennek a gnosis birtoklásán keresztül is szerepe van, magának a praxisnak a birtoklásán keresztül közvetett szerepe van, és van egy nyílegyenes összekötöttsége a mágiával. Vagyis a mágia minden ember által birtokolható, de emberfeletti nagyságrendűvé vált funkcionalitást, akcionalitást, kvalifikációt magában foglal. Ezért semmiféle más emberi vagy nem emberi vagy ember melletti vagy ember feletti törekvés és tevékenység sem hasonlítható össze ezzel, mert a mágia esszenciálisan minden más törekvést felülmúl. És ha mágiát mondunk, mindig a theurgia értelmében mondjuk. Isteni erőkkel való teremtést, istenként teremtést és istent teremtést. Ez ezeket jelenti, és ezeket a jelentéseket egybefoglalva értelmezzük.

A mágiának az elgondolható legszorosabb kapcsolata van a filozófiai, de még sokkal inkább a filozófia feletti értelemben felvetett és felvethető szolipszizmussal. A gnosis szempontjából is elengedhetetlen ez. Minden igazi transzcenzionális praxis szempontjából is elengedhetetlen. És semmi más vonatkozásban nem annyira elengethetetlen előkészítő létszemlélet ez, mint éppen a mágia esetében. És minél kevésbé a démonomágia és minél inkább a theurgomágia értelmében vetődik fel a mágia, annál szorosabb kapcsolatot mutat ezzel a filozófia feletti szolipszizmus. Annyira, hogy azt a szolipszizmust, amit a magam részéről a metafizikai tradicionalitás elengedhetetlen részének, mintegy gerincének tekintek szemléleti oldalról, egyenesen azt a nevet lehetne adni, hogy theourgo-magiko-solipsismus. Nem egyszerűen szolipszizmus, nem egyszerűen az, hogy én vagyok a lét alanya, a világ az én világom, ami a tudatfunkcióm által van, hanem hogy ez mágikusan van így. Hogy potenciálisan a lét ura vagyok. Hogy teremtője vagyok akkor is, ha mintegy végigalszom, átalszom önnön teremtői tevékenységemet. A lét visnui értelmben való fenntartója vagyok, akkor is, ha a lét létben való tartását szintén átalszom. És a lét transzmutátora vagyok, śivai értelemben, és ezt is átalszom.

De ezekből az átalvásokból van és lehetséges a felébredés.

Mit jelent az, hogy felébredés? Önmagamra ébredést jelent. Ez teljes mértékben a mágia vonalában áll. Felébredni, eljutni abszolút önmagamhoz.

Minden pillanatban önmagam vagyok, de nem teljesen. Ha teljesen önmagammá változtatom önmagamat, ez a felébredés, a teljes visszatalálás. Már most is önmagamban vagyok, de nem eléggé. Ennél teljesebb, végtelen önmagam is lehetek, és ez a cél. Ez a szolipszizmus mint realizáció. Ez ugyanaz, mint a felébredés. A nirvāna a „másnak” az ellobbanása. Minden „más” az örvénylés vonatkozásában jelenik meg. Az örvényeltetés reám vonatkozó erőinek mint lángnak az ellobbanása a nirvāna. A nirvānában a centrumban vagyok. Elérem a határt és átlépem, ezt jelenti a „határ ura” kifejezés. A centrum fölébe emelkedem, hogy a centrumon keresztül az örvényt uraljam. A világkirály, a cakravarti, az örvény felett uralkodik, az örvény ura, „a kerék forgatója” (ezt jelenti szó szerinti értelmében). A kerékforgató nemcsak a középpontban van, hanem mintegy a középpont felett. Uralja a középpontot, hogy ezen keresztül uralja az örvényt, a kereket, a forgást, a forgatást.

A célhoz érés omniscientiát jelent, sőt tulajdonképpen az omniscientia a célhoz érés feltétele. Az omnipotentia is, az omnipresentia is. De aki célhoz ér, valamit még birtokba vesz mindehhez képest. A mindent szinte végtelenül kiegészíti. Mert a feltétel egy samsārai omnipotentia, omnipresentia és omniscientia, sőt omniagentia (mindentevőség) is.

A középpont mágiája, a középpont felettiségből kiinduló mágia – amely nemcsak a középpontban van és a középpont felett, hanem a periférián is, nemcsak a kerék forgatója, de maga a kerék – a samsāra és nirvāna feletti uralmat jelenti. Egy időtlen és végtelen samsārából nirvānává való varázslatot és nirvānából samsārává való varázslatot.

Részlet a szerző 1995. január 25-én, Debrecenben megtartott előadásából

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr6111947809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja