Az isteni mágia útja

2018. január 17. 12:41 - TheMagician

Eliphas Lévi: A pentagram

Részlet a „A nagy mágia dogmája és rituáléja” című műből

pentagram.jpg

A pentagram jelenti a szellem uralmát az elemek felett. Ezzel a jellel láncoljuk le a levegő démonait, a tűz szellemeit, a víz rémeit és a föld fantomjait. E jellel felfegyverezve és megfelelően alkalmazva beláthatunk a végtelenbe azzal a tehetséggel, amit lelki szemnek neveznek, és szolgálatunkra bírhatjuk az angyalokat és a démonokat.

Mindenekelőtt: nincsen láthatatlan világ, csupán csak a szerveinknek van különböző tökéletességi foka. A test a lélek durva és mulandó külső kérge.

A lélek a test szervein keresztül, de ezek nélkül is tud észrevenni érzékenysége és diaphanéja révén, legyenek a dolgok akár szellemiek, akár testiek, csak létezzenek az univerzumban.

Szellemi és testi oly szavak, amelyek csak a sűrűségi és finomsági fokára utalnak a szubsztanciának, anyagnak.

Az, amit imaginációnak nevezünk, lelkünknek egy olyan benne rejlő tulajdonsága, amellyel a képeket, vagyis a magnetikus nagy agensben, az élő fényben lévő tükrözéseket asszimilálni tudja.

A zseniális ember abban különbözik a bolondtól, hogy az ő alkotásai az igazsággal analógok, míg az álmodozó és bolond alkotása romlott, tört tükröződések és tévelygő képek. Így a bölcsnek imaginálni annyi, mint látni, a mágusnak beszélni annyi, mint teremteni. Valójában és igazán lehet látni a démonokat, a lelkeket stb. az imagináció segítségével.

Az adeptus imaginációja átlátszó, a közönséges halandó átlátszatlan. Az igazság fénye az egyik embert úgy átjárja, mint a közönséges ablaküveget, a másik embertől visszaverődik, mint egy durva, vastag anyaggal bevont üvegfelületről.

A tömeg tévedései és az őrület extravaganciái az egymástól erkölcsileg megromlott imaginációknak a tükröződései… De a tisztánlátó határozottan tudja, hogy az általa imaginált dolgok valódiak és a tapasztalat mindig igazolja és megerősíti a víziót.

Swedenborg nem volt teljesen lucidus, mert nem tudott különbséget tenni a fény és ennek tükröződései között, és gyakran összekeverte révüléseit legcsodálatosabb álmaival.

Eksztázisban lenni azt jelenti: aludni. A magnetikus szomnambulizmus egy reprodukciója és direkciója az extázisnak. A szomnambul tévedések oka az ébrenlévők, de főleg a magnetizőr diaphanéjának a tükröződése.

Az álom az igazság sugarainak megtörése által keletkezett vízió. A révülés egy tükörkép okozta hallucináció. Szent Antal kísértése szörnyeivel és kísérteteivel együtt a direkt sugarak összekeverését jelenti a tükröződésekkel. Amíg a lélek küzd, addig egészséges és józan, ha az elhatalmasodó részegségnek áldozatául esik, ekkor a lélek őrült. Kibogozni a direkt sugarakat és elkülöníteni a tükörképet, ez a beavatott munkája.

Nincsenek falak és korlátok, mert a szellemeket, lelkeket semmi sem választja el egymástól. A természetben nincsenek hirtelen törések és szakadékok, amelyek szétválasztanák őket, ezért juthat el az ember a legmagasabb fokra, ahol mindent lát és mindent tud. Legalábbis abban az egy körben, amelyben él, azt vég nélkül ki is tudja tágítani. A természetben nincs semmilyen üresen hagyott rész, minden be van népesítve, a természetben nincs valódi halál, mert minden él. A zseniális emberek abban különböznek a közönséges embertől, hogy olyan képességgel rendelkeznek, amelynek segítségével a többi emberrel érzékeltetni tudják azt, amit csak ők látnak, és hitet tudnak maguk iránt kelteni lelkesedés és szimpátia révén. Ezek az isteni Ige médiumai.

Most vizsgáljuk meg, hogyan működik a vízió.

Minden formának egy idea felel meg és minden ideának megvan a maga különleges formája. Az őseredeti fény minden idea szállítóeszköze. Szülőanyja minden formának, az egyik emanációból a másikba helyezi át ezt, néha kisebbítve, máskor alternálva, de mindig a közeg, a miliő sűrűségi fokától függően, a másodlagos formák az emanált fény gócába visszatérő tükröződések.

A tárgyak formái a fény modifikációja révén abban benne maradnak, oda a visszfény téríti vissza őket. Ugyanígy az asztrálfény vagy földi fluidum – a nagy mágikus ágens – telítve van képekkel és mindenféle visszfényekkel, amiket a lelkünk elő tud hívni és alá tud vetni a diaphanéjának… így mondják a kalibalisták. Ezek a képek bennünk állandóan jelen vannak, csupán az ébrenlét sokkal erősebb benyomásai nyomják el őket: vagy pedig gondolkozásunk balítélete dobja vissza az óvatlanul fellépő imaginációt az asztrálfény mozgalmas panorámájába. Amikor alszunk, magától megjelenik bennünk, s így keletkeznek az össze nem függő bizonytalan révülések, melyek, ha egy uralkodó akarat – még az intellektus tudta nélkül is – irányítani tudja őket, átalakulnak álommá.

(Lévi szóhasználatában itt éles különbséget kell tenni álom és révülés között. Nagyon fontos e rész megértésénél felhívni a figyelmet arra, hogy a révülés szót használom, amikor Lévi réve-t ír, és ezen a közönséges értelemben vett álmot érti, szemben a songe-gal, amely szóval az eszmélés útján előbbre jutottak lucidus álmát, felismeréseit akarja kifejezni. Ezért próbáltam a révülés-álom szavakat egymással szembeállítva ezek fogalmát megvilágítani. – A ford.)

Az állati magnetizmus nem más, mint egy mesterséges álom, mely akár akarattal, akár akarat ellenére két lélek egységéből, egyesüléséből származik. Mikor az egyik ébren van, a másik alszik. Azaz az egyik irányítja a másikat a visszfények kiválasztásában, hogy a révülését álommá változtassa és a képek segítségével a valóságot megtudja. Így a szomnabul nem megy valójában arra a helyre, ahová a magnetizőr küldi. Csak előhívja a képeket az asztrálfényben, de semmi olyat nem láthat, ami nem létezik a fényben.

Az asztrálfény közvetlenül hat az idegekre, ezeken a vezetékeken jut az agyba. A szomnabul állapotban az idegekkel lehet látni, és természetes sugárzó fényre nincs is szükség, mivel az asztrális fluidum latens fény.

Két személy között ilyen magnetikus állapot kétségtelenül csodás felfedezés. De egy személyben, csak önmagában, világos akarattal és önmagát irányítva a mágikus művészet tökélye. Ehhez két dolog kell: Az intellektus harmóniája és az akarat teljessége. Az akaratnak ez az uralma a pentagram. Ez az asztrálfény feletti uralom a négy elem fizikai lelke, mely kényszeríti a szellemet. A dolog magyarázata az, hogy a pentagrammal kényszeríteni lehet a szellemeket megjelenésre álomkép formájában, akár ébren, akár alvás közben úgy, hogy ők maguk vigyék, vetítsék visszfényüket a mi diaphansunkba.

E visszfény, ha testben élt valaha, az asztrálfényben tartózkodik, ha nem élt testben, a szellemi igéjével analóg visszfényében. Itt a magyarázata annak, hogy a halottak miért csak úgy jelennek meg az embernek, ahogy a földön éltek, vagy ahogyan a sírban vannak, de sohasem olyanképpen, olyan állapotban, ami a szerveink észlelőképességét meghaladja. Minden teremtett szellem bizonyos jelek és szimbólumok által áll összeköttetésben s e jelek és szimbólumok révén rá lehet bírni akaratunk közvetítésére.

A terhes asszonyok nagyon ki vannak téve az asztrálfény hatásának. A pentagram kabbalisztikus felhasználása segítségével régi idők nagyjaihoz vagy bárkihez való hasonlatosságot adhat leendő gyermekének, legyen az Néró, Akhilleusz, XIV. Lajos stb. Roppant veszedelmes dolog kellő felkészültség nélkül a pentagrammal foglalkozni. Paracelsus azt állítja, hogy a szellemek feletti uralomra két pentaculum van. Az egyik Salamon pecsétje, a másik a Pentagram, aminek aprólékosan pontos leírását közli okkult filozófiájában. Az a makrokozmosz és a mikrokozmosz jele.

Kérdezhetné valaki, miként lehet ekkora ereje egy jelnek? Vajon a kereszt jelének nem tulajdonítottak-e erőt a történelemben? A jel önmagában semmi, ellenben az általa kifejezett dogma és ige erőt képvisel. A pentagram adja a nagy Athanor pontos arányaihoz szükséges mértéket, szükséges a bölcsek kövének készítésénél és a Nagy Mű véghezvitelénél. A kvintesszenciának legtökéletesebb lombikja s magát a kvintesszenciát is pentagrammal fejezzük ki.

Eliphas Lévi: A nagy mágia dogmája és rituáléja. Gyula, 1992, Hajja & Fiai, 31–35. o.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr9513582169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja
süti beállítások módosítása