Az isteni mágia útja

2017. január 31. 16:34 - TheMagician

A szexualitásról

dakini04.jpg

Szükségesnek érzem, hogy beszéljek róla, mégis kissé félve szólok neked a szexualitásról. A kéjvágytól elvarázsolt elme leginkább csak azt hallja meg, ami igazolja érdekeit. A legtöbben szépséges hölgyekkel akarnak henteregni, rajongó, csodáló tekintetekkel akarják magukat körülvenni, és módszert keresnek arra, hogy mindezt elérjék. Aki némi intelligenciával bír, hamar rájön, hogy e téren a szellemi ismeretek elengedhetetlenek. Arra, hogy mi a nő, a férfi, a szexualitás, csak a tradicionális szemlélet tud kielégítő választ adni. Üdvös, ha valaki nem éri be a közönséges magyarázatokkal – melyek primitivitása különben minősíthetetlen –, ám ha pusztán ez vezérelte a szellemi útra (vagy annak közelébe), komoly tévedésekbe eshet. Spirituális gyakorlatnak fogja tekinteni a „csajozást”, és „tantrikus megvalósításnak” többé-kevésbé átlagos szexuális életét. Magasrendű ideák birtokában rég dédelgetett titkos vágyainak ad majd igazolást. Jó, ha észben tartod, ez puszta hedonizmus, nyakon öntve némi félig megértett szellemi tanmorzsával.

Még mindig a veszélyeknél járva, a következő fázisban megjelenik az arrogancia. A szexussal és a szexussal teljesen egyként kezelt nővel való lenéző, megvető magatartás. Az illető nemcsak feljogosítva fogja érezni magát bármiféle kicsapongásra, hanem azt fogja gondolni, hogy hatalmas eredményeket ért el, sőt már-már révbe ért – más megfogalmazásban: „meghaladta a szexualitást”. Úgy hiszi ekkor, hogy a szexus már nincs hatással rá, és szánja azokat, akik ezen nem tudnak felülemelkedni. Színlelt undorodással viseltetik mindaz iránt, ami világi élvezet, és ama megváltó képében tetszeleg, aki kizárólag „kegyességből” és a világ iránti „nagylelkűségéből” hajlandó olykor mégiscsak odaadni magát a gyönyöröknek, az őt istenként imádó és kívánó nők vágyainak. S noha eme viselkedését a nővel való valamilyen formájú együttlét igénye határozza meg, vagyis az egyesülés szándéka, minden egyes tette ezzel pont ellenkezőleg, az elválasztás, a megkülönböztetés és a távolságtartás jegyében fogan. Ez a típus annak a tévelygőnek az állapotában szenved, aki még nem találta meg saját lényének középpontját, ily módon önnön lényegét kizárólag másokkal szemben, jelen esetben a nőkkel és az élvezettel szemben próbálja meghatározni. Ám ez lehetetlenné teszi számára a szellemi út elengedhetetlen elemét: a dolgok (nevezetesen a nő és az élvezet) elfogulatlan szellemi megismerését.

Ebből következik a férfiúi orgazmusnak, a mag kiengedésének elvetése, amely ha a gyakorlatban nem is nagyon szokott megvalósulni, elvi síkon indokolatlan idegenkedés és megvetés tárgyává válik. „Az orgazmus pillanatában minden férfi egy pillanatra nővé válik” – mondta korunk egyik nagy bölcse. S ha egy bizonyos megközelítésből igaz is eme állítás, sokak, férfiúiságuk elvesztésének félelmében, mint nyakukba hulló véres tetemet dobják azonnal jó messzire a témát. „Ha az orgazmus nem férfias, szégyen róla beszélni is, és a kérdést nem érheti más, csak elutasító ítélet” – így látja a dolgokat az a létező, aki még nem eléggé biztos önmagában, s inkább megnyugtató hazugságokkal hitegeti magát, semhogy szembenézne azzal a fájó ténnyel, hogy férfiként, szellemi megvalósítóként még távolról sem tökéletes. Férfiasságát például azzal igazolja, hogy – akár másoknak, akár csak önmagának – azzal dicsekszik, meddig „bírta” szeretőjével a legutóbbi éjszakát, bele sem gondolván, hogy az ilyesmit nem időben és teljesítményben mérik, hanem egyfajta kézzel fogható, benső minőségi átalakulásban.

Nem arról beszélek, hogy a tradicionális elv a mag visszatartásáról mint kifejezetten spirituális gyakorlatról (amit felfoghatunk a cölibátus értelmében és konkrét szexuális értelemben is) – amelyről bővebben Julius Evola egyik könyvében, „A szexus metafizikájában” olvashatsz – ne lenne érvényes. Nem azt mondom, hogy ne kellene egy jó értelemben vett fensőbbséget kialakítani a szexualitással, a szexuális vágyakkal vagy a női csábítással szemben. Ám ezek csak akkor válnak legitimmé, ha már a tényleges szellemi megismerés vezet, és nem a csodás idomok iránti fékezhetetlen mohóságod, vagy valamiféle rosszul felfogott uralmi késztetés, netán a magány.

Mint ahogy más területeken, itt is az a legfontosabb, hogy képes legyél nagy alapossággal megfigyelni magadat. Mitől ébred fel benned a szexuális vágy? Mi tartja fenn? Mi vet neki véget? És ami talán a legfontosabb: mi zajlik le közvetlenül az orgazmus előtt, aközben, és utána? Talán úgy gondolod, hogy ama ritka kivételek közé tartozol, akinek nem kell foglalkoznia ilyen csip-csup dolgokkal, és hogy egyből a tárgyra térhetsz. Ám óvva intelek attól, hogy úgy fogj bele szelleminek mondott gyakorlatokba, hogy saját benső folyamataidat közben egyáltalán nem ismered. Talán megtanultad valahonnan, hogy a mag visszatartása bizonyos speciális szexuális rítusok keretében magasabb tudatállapotok megvalósításával jár, de megfigyelted-e már valaha közvetlenül, hogy mi az orgazmus? Tudod-e egyáltalán, mi az, amit – egy állítólagos metafizikai törekvés keretében – fennhordott orral el akarsz vetni és meg akarsz haladni? Tudod-e egyáltalán, tapasztalat és nem száraz sorok olvasása alapján, mi az oka annak, amit a fentebb említett bölcs megfogalmazott?

A szexualitás ugyanaz az eset, amiről korábban szóltam neked az ellentétes erők kapcsán. Két szembenálló művelet megismeréséről, és az úgynevezett „középút” megtalálásáról van szó. Az egyik az, hogy hagyod magad a vágy által elragadtatni, a másik, hogy megtartóztatod magad a kéjtől. Nem kifejezetten arra gondolok, hogy egy bizonyos időszakban vond meg magadtól, egy másikban pedig tudatosan élj a szexus adta lehetőségekkel, és hogy ezt váltogasd – noha ez is egy lehetséges gyakorlat –, hanem inkább arra, hogy ezt az elvet a mag kilövellésének pillanatára alkalmazd. A felfokozott gyönyörök csúcspontján van egy pillanat, amikor, ha elég éber vagy, egy döntési lehetőség adódik a számodra. Úgy is mondhatnánk, hogy a kéj ura alkut ajánl fel neked. Vagy az élvezetet választod, és az ezzel járó elgyengülést és a szimbolikusan is megmutatkozó hatalomvesztést, vagy az elutasítást, és a gyönyör betetőződéséről való lemondást. Az ajánlat a csúcsponton rendkívül csábító, szinte visszautasíthatatlanul csábító. És a kulcs éppen ebben rejlik. Nemet mondani a töménytelen boldogság roppant intenzitással felvillanó ígéretére. Vágyni, de legalább olyan erővel nem akarni „elbukni”. Szenvedéllyel kívánni, de az uralmi állapotból egy fikarcnyit sem engedni. Míg meg nem találod azt a közös pontot, amelyben a vágy és az uralom még nem egy döntés két lehetséges opciója, hanem egységes jelenléttel bíró állapot.

A közönséges önátélés nem ismeri e két erő együttes jelenlétét. Az ember vagy egy viszonylagos stabilitást érez, ám a vágy és a vágy által ígért felszabadulás és öröm kifejezett jelenléte nélkül, vagy vágyat érez, ám ezzel együtt jár egy nagyfokú kizökkentség és stabilitásvesztés, az „elsodorva lenni” tehetetlen érzése, a megbénítottság keserédes íze. Előbbiben túl erős a megkötöttség, utóbbiban az eloldottság. Előbbi stabil, de ez inkább robotikus merevség és földhöz ragadtság, utóbbi szabad, de csak annyira, mint amennyire egy sűrű erdőben szaladó vak ember. Nos, a szexusban ott a lehetőség, hogy ez a két tényező újra eggyé váljon, és eredeti, emelkedett formájában mutatkozzon meg. Nem azon van a hangsúly, hogy a vágyakozó állapotban tarts ki minél tovább: a cél az, hogy ténylegesen megtapasztald, milyen erő rejlik abban, amikor elutasítod a gyönyört. Hogy a hatalom miféle érzése jár át, amikor hősiesen lemondtál az extázisról. Hogy ténylegesen tudd, miért érdemes megállnod az orgazmus határánál, majd újra nekiiramodnod, és megint megállnod. Eltökéltnek kell lenned, de nem durvának a gyakorlat nyitját nem a fizikai síkon találod, még ha olyan területről is van szó, amely a testiséggel, a testek érintkezésével áll szoros kapcsolatban. Önkéntelenség, eloldottság (a cél görcsös akarásának hiánya) és a testtől való viszonylagos függetlenség (a testiségbe való belefeledkezés hiánya) szükséges hozzá.

Sokat segíthet a vágy csúcspontján az a gondolat, hogy ezt az utat már ismered. Számtalanszor jártál rajta, és ha élvezetes is volt, mindig ugyanoda vezetett. Vissza, abba a világba, amit már megszoktál. Most viszont egy új realitás tárulhat fel, egy ismeretlen birodalom, ami viszont – mint minden igazi szellemi tett – áldozattal jár. Ki a mágus, ha nem az, aki ennek az elsöprő boldogságnak – erőltetés nélkül, szabadon – nemet tud mondani? De ne hidd azt, hogy ez már a felébredés küszöbe. Csupán bepillantás a boldogság egy új fajtájába, amely abban leli magasztos örömét, hogy az élvezet többé nem köti olyan erővel gúzsba, mint korábban.

Hogy szellemileg mi hasznod van ebből? A tudatosság intenzívebb fokát tapasztalhatod meg, amelyben a vágy felbukkanása sem mozdít ki biztos állapotodból. Egy felerősödött önjelenléttel fogsz bírni, amely nem inog már meg olyan könnyen a szexuális kísértés hatására, mint korábbi éned. A vágy vékony kötelén esetlenül egyensúlyozó lény helyett olyasvalakivé válsz, aki egy biztos falakkal körülvett vár kapitánya.

shivalingam1.jpg

Jó, ha tudod, ha nem ismétled meg, ez az élmény hamar elillan. A spirituális férfiasság eme intuíciója könnyen a ködbe veszhet, ha nem táplálod különböző (tehát nem csak szorosan szexuális) formákban ezt a tapasztalatot. Ám nem szabad azt gondolnod, hogy ez valamiféle kitüntetett szellemi gyakorlat. Inkább tekintsd önismereti kísérletnek, és a magasabbrendű tudatállapotok kulcslyukán való bepillantásnak. Még azt sem mondom, hogy ezt a gyakorlatot ne lehetne egyedül végrehajtani, és hogy ne végződhetne a szokványos módon (a mag kiengedését követő békeszerű állapot szellemi vizsgálata is érdekes lehet, ez sem pusztán negatíve megragadható). Itt a fókusz nem a külsőségeken – ami tűnhet egészen hétköznapinak –, hanem a benső átéléseken van.

Áthatóan ismerned kell a gyönyör természetét, hogy kényszer nélkül légy képes megválni tőle. Láthatod majd, miképp telepszik meg az öröm mélyén a gyötrelem és a halál. Érezheted majd a Síva végtelenbe nyúló falloszán tekeredő kígyók fojtását és mérges harapását, az élvezet testet-lelket megbénító őrült kotyvalékát szétáradni lényedben. Méreg ez, de csak a halandónak. Ha a vágyban mindazt eltaposod, ami halál és bukás, ha a vágy italának salakját nem veszed magadhoz (ugyanis nem a vágyat, hanem a vágyban hömpölygő lerántó halálerőket kell visszautasítani), nem marad más, mint Síva mérhetetlen hatalma.

A Mágus

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr6712171982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abies 2017.03.15. 20:10:55

Tisztelt Mágus!
Nagyon lényeges kérdést fejteget, ami engem is érdekel, és hasonló sejtésem volt az úton való haladás fokozatos, tudatos, de alázatos lépéseit illetően. Felmerült bennem néhány kérdés, ami nem volt teljesen tiszta számomra. Írásában ezt az egyensúlyi uralmat a mag visszatartásra érti, amikor kéj olyan határpontján állunk meg, ami még nem sodor el megállíthatatlanul a magömléshez? Vagy épp azt megengedve, de az orgazmus tetőpontján való tudatos jelenlétet érti, mint uralmat, az önelvesztéssel szemben? Vagy esetleg mindkettő esetére érti a leírtakat.
Egyetértek, nagyon fontos a fejlődés szempontjából a minden irány és állapot tudatos megélése és mély megfigyelése, önmagunk megfigyelése. Már ezek is fontos lépések, amit nem lehet átlépni. Köszönöm előre is.

TheMagician 2017.03.15. 20:31:32

@Abies:
Tisztelt Abies!

Van egy érdekes írás a témában, ami további eligazítást nyújthat a kérdésben. Egyébként jól látja, mind a két esetre utalás történik a cikkben. Utóbbi kapcsán itt egy idézet:

„Emlékezzünk vissza, hogy a yoni (még inkább a mahāyoni) a kozmoszfeletti önteljesség megtestesítője. Ha úgy tekintjük, ahogy a Yoni-tantrában áll, vagyis, ha a yoni a világ egésze (jaganmayī), a māyā teljessége (mahāmāyā), mint totalitás akkor is túl van az egyes megnyilvánulásokon, az egyes örömökön, hiszen azok teljessége. Technikailag, a sādhana vonatkozásában, mindig arról van szó, hogy a valódi törekvő arra irányul, ami a konkrét yonin és élvezeten túl van. Még az ejakuláció bekövetkeztekor sem zuhan a látványba és az élvezetbe, mert önmaga teljességére koncentrál. Bizonyos fokig lát és élvez is, de csak bizonyos fokig – nem önmaga egészét és tudatossága teljes mezejét tekintve. Mindig van egy „rész”, egy lényegi rész, amely nem tobzódik az észlelésben, sőt, egyáltalán semmit nem lát és élvez, mert éppen ez az a „rész”, amelybe az élvezet meg van hosszabbítva, és amelyben – mondhatni – az öröm nemcsak permanens, hanem örökkévaló. Annyira, hogy még önmaga ellentétje, a szenvedés is benne foglaltatik – de meghaladottan. A legtisztább szubjektivitás kiélezett pillanatokban és helyzetekben történő megvalósításáról van szó.” (Horváth Róbert: Yoni-tantra)

hu.scribd.com/doc/99602247/A-Tradicio-Osvenyei-1-Nem-Nyomdai
Az isteni mágia útja