Az isteni mágia útja

2017. augusztus 29. 15:16 - TheMagician

Első bepillantás a tudat nem-kettős természetébe

kondor-attila-a-uet.jpg

Álmodom. A tudat sokszínű fénykavalkádja kápráztatja szendergő szemeimet. Áramló formák és alakok jönnek és mennek, akár a felhők, én pedig öntudatlan ámulattal bámulom figyelemrabló színházának kimeríthetetlen gazdagságát. Álmom folyója megállás nélkül hömpölyög, és én sodródom habzó, csobogó hullámaival. Rab vagyok, de gleccserlomhaságú elmém ebből mit sem észlel. Nem tud róla, hogy fogoly, és nem vetődik fel benne, hogy másképp is lehetne. Álmodott képein pihen meg fáradt s eltévedt tekintete. Nem szabad, hisz varázslat bűvöli, de ő még csak nem is firtatja, hogy így van-e.

Ekkor valami különös tör be az álomruhájában önfeledten táncoló létörvény egy eddig észre nem vett ajtaján. Az éberség szele fújdogál halkan, s áraszt majd hogy észrevétlenül frissességet a bódító karneválba. Nem kelek fel. És mégis, mintha ébren lennék. A homály és tompaság fátyla, ha nem is maradéktalanul, elillan. Éledező tudatom egy másik világba lép.

Misztériumteli ez az átlépés. Mintha maszkot húzna magára az ember. Egy olyan álarcot, amely magában foglalja az eddig külvilágnak tekintett valóság összes részletét. E mozzanat olyan, mintha egy világálarcot, melyet a nem-tudás asztalának hosszú évekre elfeledett fiókjában hagytak pihenni, újra magunkra öltenénk. E világmaszk leválaszthatatlanul az arcomra olvad, s a lények, kik az előbb még tőlem független, önálló pályákat követtek, egyetlen, összefüggő szemmé alakulnak. Álomcimboráim és én, most egyetlen, szembenállás nélküli, mindent magában foglaló szemet alkotunk.

Minden leírhatatlanul ragyogó, tiszta, zavartalan. A tárgyak élénken tündökölnek, mintha belülről áradó, önálló fényük lenne. Fényszerűek, nem anyagiak, mégis azzal a szilárdsággal és stabilitással helyezkednek el eme kristálytiszta ideatérben, ami sokszorosan felülmúlja minden földi tárgy látszólagos kimozdíthatatlanságát, és amivel csak az rendelkezhet, aki vagy ami tökéletesen azonos önmagával. A látvány élessége mellett a legkiválóbb földi szemek élményei is ezerszeresen eltörpülnek. Hibátlan minden, s a tárgyként megszűnő tárgyak zengő csendje tértestemet tetőtől talpig isteni békével hatja át.

Most hegyeket akarok látni. S az eddig fegyelmezetlenül és irányíthatatlanul kavargó létforgatag oly szelíden és engedelmesen tesz eleget kívánságomnak, mint egy új, végtelenbe nyúló láthatatlan végtag. A kékes árnyalatú, egekbe nyúló hegyek a lehető legapróbb részletességgel jelennek meg tudatom vásznán. Bármire gondolok, azon nyomban elém tárul.  Nincs szó e különállás, akadály és közvetettség nélküli szabadságra. Az vagyok, amit látok. Azt látom, amit akarok. Mondhatnám úgy is: képes vagyok látásom által, látva akarni, és szabadságommal, szabadságként látni. Ott vagyok a határtalan tér minden szegletében. Én vagyok a mindenség végtelen tágra nyílt, mindent magába habzsoló szeme. Túlcsorduló teljességem nem érzi többé semmi hiányát. Összeforrtam szerelmemmel. Nincs kettő – és nem is volt soha.

A Mágus

Kép: Kondor Attila

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr1812788082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja