Az isteni mágia útja

2017. július 26. 15:24 - TheMagician

Lopön Tenzin Namdak: A dzogcsen négy lényegi pontja

Részlet a „Dzogcsen: A filozófiától a szivárványtestig” című műből

yongdzin_tenzin_namdak.jpg

Ez a rövid szöveg a Nam-mka' 'phrul mdzod gyűjteményből származik, és a Dzogcsen természetének megértésére szolgáló négy lényegi pontot magyarázza. Az első pont, hogy

1) a Dzogcsen nincs ellentmondásban a Két Igazsággal.

A második, hogy

2) a Dzogcsen nem ragaszkodik az önlét elméletéhez.

A harmadik a dzogcsenpák viselkedésére vonatkozik, mely szerint

3) nem tesznek meg bármit a pillanatnyi impulzusaik hatására.

A negyedik, hogy

4) nem ragaszkodnak semmihez.

A szutrákból jól ismert, hogy Buddha tanította a Két Igazságot: a Viszonylagost és az Abszolútot. Ezek kétségtelenül Buddha tanításai, ezért a Dzogcsen megértésénél fontos, hogy ne beszéljünk e Két Igazság ellen. A Dzogcsen, mely Buddha legmagasabb tanítása, azt mondja, hogy az okozatiság, vagyis a karmikus okok és következményeik nem a legmagasabb igazság. A bönpó hagyományban két módszert használnak az út járásakor. Az első esetében, a Kilenc Út legmagasabb ösvénye (Dzogcsen) szerint, a tudat természete üres. Ezért lényegét tekintve semmi dolga az okozatisággal, a karmikus okok és következményeik nem változtatják, nem módosítják. Teljesen meghaladja azokat, túl van az ok-okozaton, tehát azt mondjuk, hogy Eredendően Tiszta (ka-dag). A gyakorlónak, aki tényleg elérte a buddhaságot, és folyamatosan ebben a Természetes Állapotban tartózkodik, nem kell semmi okot létrehoznia, hogy valami mást megvalósítson. Nincs elvárása vagy félelme, hogy erényes vagy erénytelen cselekedeteinek, jó vagy rossz következménye lesz. Ez azért van, mert a Természetes Állapot az összes karmikus okot és okozatot meghaladja. Ezért a Dzogcsen, amikor a Természetes Állapotra utal, nem beszél a karmikus okokról. Ha a gyakorló nincs ténylegesen a Természetes Állapotban – ami a szokásos, közönséges, szamszárikus létezésünk – mindent a karmikus okok határoznak meg. Cselekedeteinknek következményei vannak.

Ha a Bön Kilenc Útját (theg-pa rim dgu) nézzük, a nyolc másik út nem a Dzogcsen szemlélete és gyakorlata szerint halad. Ezekben a hangsúly főleg a Viszonylagos Igazság megértésén van, és ezért sokkal több szó esik a karmikus okokról. Az összes jó és rossz eredmény okokból jön föl. Hasonlóképpen, a Thögál gyakorlataiban feljövő víziók is a Viszonylagos Igazság szférájába tartoznak (sznanag-lugsz kun-rdzob bden-pa). Az ellentmondás csak látszólagos. A Természetes Állapot szempontjából az Abszolút Igazságról beszélünk. Minden üres és benne rejlő létezéstől mentes. A Dzogcsen hangsúlyozza, hogy a Természetes Állapot az okságon túl van, nem támaszkodik semmilyen karmikus okra, de kiemeli, hogy a megnyilvánulások teljessége (sznang-lugsz) okoktól függ. Ez különösen igaz a tisztátalan karmikus víziók esetében, amire példa emberi karmikus víziónk, ahogyan az általunk ismert emberi létben vagyunk. A karmikus vízió okokból keletkezik, és mivel azonos karmikus okokkal rendelkezünk, a világot mindannyian az emberi karmikus vízió szerint fogjuk fel. Tisztátalan, mivel a tudatlanság és szenvedély okozza.

Kétfajta gyakorlóról beszélünk, a közönséges személyről és a megvalósított lényről vagy beavatottról. Ne feledjük, hogy a szavakban kifejezett tanítások tartalma, a tanítások hallgatóitól függ. Az alapvető Dzogcsen tanokat főleg az Eredendő Buddha, Dharmakája Szamantabhadra vagyis Kuntuzángpó (Kun tu bzang-po) tárta föl, és a dharmakája mindig az Igazságról „beszél”, sosem egyébről. A dharmakája a Természetes Állapot álláspontjáról szól. Ezért a Dzogcsen nem fogadja el nézetei közt a Két Igazságot. Csupán Egyetlen igazságot vagy Forrást fogad el, amit Egyedüli Lényegiségnek (thig-le nyag-gcsig) nevez. Ez a Természetes Állapot, melyben a megjelenés és üresség elválaszthatatlan. Azonban, a közönséges víziónk – a tisztátalan karmikus vízió – okokból jön föl, és a Dzogcsen egyetért ezzel. Tehát, ha megértjük a Dzogcsent, nem találunk itt semmilyen ellentmondást, hiszen ezek az Igazságok a Két Igazság és az Egyedüli Lényegiség – különböző jelentésekkel bírnak. Ez az első pont.

A második pont szerint a Dzogcsen nem ismeri el az állandó én létét (hdag gi lta-ba). A hétköznapi életünkben mindig magunkra gondolunk. Egész gondolkodásunk ehhez az én-képzethez kötött (ami valóságos és maradandó), és az összes érzelmi reakciónk erre az énre épül. Így a valóságban nem létező ént állandóan létrehozó folyamat neve „énhez ragaszkodás” (bdag 'dzin), vagyis én-központúság. Ez a számunkra nem ismert folyamat vezetett minket egészen máig, és így számtalan életen keresztül negatív karmikus okokat gyűjtöttünk. Ez a dágdzin, vagy én-ragaszkodás a „tudatlanság”, ami itt a valódi tudás vagy tudatosság hiányát jelenti (ma rig-pa). Ennek a tudatlanságnak nincs abszolút kezdete, minden életünkben velünk volt léthabitusunk alkotóelemeként. Bármilyen dolgot látunk, azonnal elfogadjuk, vagy elutasítjuk. A felfogott tárgyat jónak vagy rossznak ítéljük, és ennek megfelelő érzelmi viszonyulásunk a ragaszkodás vagy utálat. Ha nem ragadjuk meg ('dzin-pa) a tárgyat azzal, hogy mentálisan berögzítjük, vagy megítéljük, nem fogunk ragaszkodni hozzá.

Ezért magunkba kell néznünk és meg kell próbálnunk rátalálni az úgynevezett „énre” (bdag). Hogyan gondolkodunk? Azt gondoljuk, hogy az általunk észlelt dolog rajtunk kívül létezik, objektív és valóságos. Valóban itt van, és mi megragadjuk. De ha kutatunk utána, mi a megragadandó? Hol van a megragadó? Olyan, mint egy sorozat kínai doboz kinyitása. Végül azt találjuk, hogy nincs semmi megragadható. Nézzük, hogyan működik ez a megragadó vagy dzinpá. Például ha gyötrő fejfájásunk van, azt gondoljuk, „Oh, fejfájásom van!” Van egy fejfájásérzet, de ez nem mi vagyunk. A fej sem mi vagyunk. Ragaszkodunk, azt mondván, „Beteg vagyok!” Nézzük csak meg ezt közelebbről. Nincs létező „én”, csupán a fájdalom tapasztalása. Ugyanez vonatkozik a test többi részére is. Ha mindet megvizsgáljuk, találunk-e bármilyen „ént”? A beazonosítási folyamatot, amikor az összes tapasztalásunkra ráhúzunk egy „ént” dágzinnak vagy énhez ragaszkodásnak nevezzük. Való igaz, hogy mindezek a részek a testünkhöz tartoznak, de ha egyenként megvizsgáljuk az utolsó sejtig, megtaláljuk-e az „ént”?

Levonjuk a következtetést, hogy az én nincs a fizikai testben, tehát a tudatunkban van. Tudatunkkal ugyanúgy tehetünk, mint a fizikai testünkkel, keressük benne az „ént”, és nem találjuk benne. Vegyük példának a szem-tudatot. Ha nem volna jelen, egyáltalán semmit nem láthatnánk, még ha a szem, mint érzékszerv működőképes lenne is. A hullának van szeme, de nem lát semmit, mivel a tudat nincs jelen. Ez a szem-tudat az „én”, vagy nem? Napi tapasztalásunk folyamán hasonlóképpen tanulmányozhatjuk az összes többi tudatot. Kutathatjuk magunkon kívül a felfogott dolgokban, vagy a test részeként, nem találunk sehol létező „ént”. Majd magunkban kutathatjuk, az érzék-tudatainkban, és azt találjuk, hogy ott sincs egyáltalán „én”. De mi van a gondolatainkkal? Van ez az én? Ha megvizsgáljuk tudatunkat, felfedezzük, hogy nincs egyedi önléte vagy anyaga, inkább egy időben történő folyamat, a tudatállapotok egymásutániságának különböző mentális tartalmaival. Olyan, mint a pillanatról-pillanatra változó áramlás vagy folyó. Sosem azonos. Ezekben a tudatállapotokban és a tudatállapotok tartalmaiban megtaláljuk valahol az ént? Kimerítően kutattuk kívül és belül, és mit találtunk? Hol van az oly könnyedén kiejtett „én”? Az általunk látott és tapasztalt egyik dolog sem az „én”. A dolgok nem mi vagyunk, de úgy ragaszkodunk hozzájuk, mintha azok lennénk.

Anélkül, hogy bármilyen szilárd objektív valóság lenne a térben, ragaszkodunk a világban felfogottakhoz, mintha valóságosak lennének. A felfogott dolgok nem léteznek magukban, de mi úgy fogjuk fel őket, mintha objektíven léteznének. Ez a Viszonylagos Igazság. A külső megnyilvánulások a Viszonylagos Igazság összefüggésében léteznek, de ez nem a valódi igazság, ez tudatlanság, mely kezdetektől létezett mostanáig, és a létforgatag forrása. Azt gondolhatjuk, hogy „a tudatos énem megragadja a tárgyát, de ott nincs tárgy.” Azonban ez is csak illúzió. A szokásos hiedelmünk, hogy a külső tárgynak benne rejlő léte van, de ez nincs így. Semmi sem létezik benne-rejlően, másképp a világban nem lehetne változás, és a lényegiségéhez, vagy benne-rejlő természetéhez lenne láncolva. De változást tapasztalunk, tehát nincs benne-rejlő létezés. A ragaszkodás mégis megmarad. Tehát a megragadó tudat megbízhatatlan, és tévedésekhez vezet. A felfogás során sok szép és csúnya dolgot látunk. ítéletet hozunk, vonzódást vagy undort érzünk. Valójában nincs szép vagy csúnya tárgy, ezeket az ítélkezéseket a tudatunk hozza, így e kettős hozzáállásunkat is. A sötétben az oszlopot ellenségünknek nézzük, és rácsapunk az öklünkkel. Az ellenség nem létezik önmagában, a tudatunk alkotása. Ha egy ideig teljesen sötét szobában tartózkodunk, a képzeletünk sok különös hatást hoz létre, ezeket nagyon valóságosaknak látjuk, meg akarjuk érinteni őket, és mivel káprázatok, az utunkban lévő falba ütközünk. Ezért nincs értelme, hogy vágyakozzunk eme kísértetek és káprázatok iránt, melyek valótlanok, mint az álom. Ha megértjük ezt a pontot, a vágyunk és utálatunk lecsökken.

lopontenzinnamdak.jpg

Balról jobbra: Lopön Tenzin Namdak, Tenzin Wangyal, Lungtok Tenpai Nyima (1976)

Még ha nem is találunk semmi benne-rejlő létezést, nem mondhatjuk, hogy nem létezünk, mert mi vagyunk az, aki ragaszkodik. Létezünk, mivel a felfogott tárgyakhoz ragaszkodunk (dzinpá). Ha magunkban belső létezés után kutatunk, nem találunk semmit. Ez azonban nem jelenti, hogy nem létezünk. Például ha az itt ülő „Györgynek” nevezett személyt vesszük, azt mondhatjuk, hogy a fiúnk, barátunk, apánk, szeretőnk, vagy ellenségünk. A szobában, annak alapján, hogy milyen viszonyban van vele, mindenkinek más elképzelése van arról, hogy valójában ki is György. De ki a valódi György? Ha György a fiam, nem lehet az apám. Még ha a fiam is, a „fiam” szónak nincs minden egyebet kizáró valódi lényege, hiszen például a saját gyermekének „apám”. Tehát Györgyöt a felfogásunk és a tudatunk hozza létre, meghatározva őt a saját szemszögünkből. Tehát a tárgyi oldalról Györgynek nincs benne-rejlő léte, de az nem jelenti azt, hogy nem ül itt, mindannyiunk előtt. Az alanyi oldalról minden létezik, mert tudunk róluk és fölfogjuk, de tárgyi oldalról semmi sem létezik változatlan szilárd valóságként. Ezért nincs értelme a ragaszkodásnak vagy utálatnak e megnyilvánulások iránt. Ennek megértése a valódi dharma.

Nem könnyű a negatív cselekedetek halmozásának megállítása erős ellenszer nélkül. Gyakorlással ez az ellenszer nagyon erős lehet, és így csillapítani tudja a szenvedélyek befolyásait. A negatív cselekedetek gyengébbek lesznek, és kevésbé növekednek a gyakorlásunk következtében. így kevesebbet ártunk másoknak, és erényeket halmozunk. Pusztán a mantrák recitációja vagy a sztupák körbejárása nem elég. A változás meghozatala a tudatunkban a legfontosabb.

A harmadik pont szerint a Dzogcsen gyakorló nem cselekszik pillanatnyi impulzusai hatására, bármit megtéve, amit a pillanatban érez. Jelenleg emberi létünk van és emberi testünk, amit nem könnyű elnyerni, mivel számtalan életen keresztül halmozott, nagy mennyiségű, érdemteli karma gyűjtésének eredménye. Még ha embernek is születünk, lehetnek nagyon nehéz körülményeink, mint süketség és némaság, vagy születhetünk olyan országba, ahol nincs dharma. Tehát nem csak emberi születésre van szükségünk, hanem kapcsolatba is kell lépnünk a tanításokkal, és miután megértettük, gyakorolnunk kell azokat. Mivel a lét állandótlan, nem halaszthatjuk a dharmát a következő hónapra vagy évre, nem hagyhatjuk parlagon testünk, beszédünk és tudatunk képességeit. Nem tékozolhatjuk el életünket azzal, hogy nem cselekszünk erényesen. Ha másokról rosszat gondolunk, és helytelenül beszélünk velük, elvesztegetjük tudatunk és beszédünk lehetőségeit. Ez butaság, hiszen testünket, beszédünket és tudatunkat gyakorlásra használhatjuk a gyarapodáshoz és fejlődéshez. Minden lehetőséget ki kell használnunk a meditáció gyakorlására, hogy magunkat a Természetes Állapotra szoktassuk. Nincs kibúvó, mondván kevés az időnk, vagy túl elfoglaltak vagyunk, de, hogy mit és milyen hosszan gyakorlunk az a képességeinktől, és a körülményeinktől függ. Ha Dzogcsen gyakorlók vagyunk, életünk minden pillanatában gyakorolhatunk.

Nagyon jó, Dzogcsent gyakorlunk. A harmadik pont viszont nem azt jelenti, hogy szabados módon, mindent megtehetünk, amit akarunk, mondván, nincs bűn, vagyis a cselekedeteinknek nincs következménye. Bár a Dzogcsen hangsúlyozza, hogy a Természetes Állapot ok és hatás fölött van, és a karmikus okozatiság semmilyen módon nem befolyásolja, ez. csak akkor érvényes ránk, ha tényleg a Természetes Állapotban tartózkodunk. Másként tudatunkat és életünket teljesen a karma szabályozza. A nap folyamán időnk legnagyobb részében nem a Természetes Állapotban vagyunk, így a karma nagyon erősen hat a mindennapi gondolatainkra és cselekedeteinkre. Viszonylagos körülmények között élünk, csupán akkor vagyunk a karmától védettek, amikor tényleg a Természetes Állapotban tartózkodunk. Tehát, mindent megtenni, ami eszünkbe jut, nem a Dzogcsen helyes szemlélete. Ezek az általunk tapasztalt pillanatnyi vágyak és impulzusok, a tudatalatti karmikus lenyomataink által létrehozott befolyásoló tényezők, melyek követése – beszéljünk bármennyit is a Dzogcsenről – nem szabadság. Csak a Természetes Állapotban nincsenek szabályok vagy korlátok, csak itt van teljes szabadság.

A negyedik pont szerint a Dzogcsenben nincs semmi amihez, ragaszkodni kellene és nem is kell semmit megfogadni. A közönséges, általános víziókra és a hétköznapi életünkre utalva azt mondhatjuk, hogy minden illúzió és tudatunk hozza létre. Ha valóban megértjük ezt, nem Fogunk semmihez sem ragaszkodni, mint például a barát vagy ellenség ideája. Nem ragaszkodunk semmihez, nem ragaszkodunk a jóléthez, a vagyonhoz. Semmi sem különlegesebb a másiknál, megértjük hogy valójában minden egyenlő. Minden dolog egyformán üres és minden dolog egyformán illúzió. Ha megértjük, hogy lényegében minden dolog illúzió, nincs miért negatív érzelmeket táplálni irántuk. Az egész élet álomhoz hasonló. A jelenségeket valóban látjuk, de felolvadnak, és nem hagynak maguk után nyomot. Mi azonban, a Természetes Állapot, maradunk.

Erre a négy lényegi pontra emlékeznünk kell.

Lopön Tenzin Namdak: Dzogcsen: A filozófiától a szivárványtestig. Budapest, 2005, Fénygömb Alapítvány, 3. fej.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://magiatraditionalis.blog.hu/api/trackback/id/tr5112691739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Az isteni mágia útja